Szabó Magda iskola

2022.11.19. 11:30

Nyílt napot tartottak sok érdeklődővel

Pénteken délelőtt zajlott a Bocskai István Református Oktatási Központ Szabó Magda Tagintézményének iskolanyitogatója, amelyet idén is hatalmas érdeklődés fogadott.

Szente Patrícia

Sok érdeklődő kísérte figyelemmel a nyílt napon tartott informatikaórát

Nyitásként Farkas Márta, az intézmény igazgatónője vezette körbe az érdeklődőket az épületben, majd később egy részletes tájékoztatót adott az iskola jellemzőiről, a felvételi eljárásról és a beiratkozásról. A nap folyamán a látogatóknak lehetőségük nyílt megismerkedni a leendő tanítókkal, valamint ellátogatni különféle nyitott órákra, ahol megleshették az iskola tanítási módszerét. 
A nyílt nap célja, hogy átfogó képet kapjanak az érdeklődők az intézményről és az iskola értékrendjéről. Habár az intézmény számára fontos a vallás, az a bensőséges és nyugodt légkör megteremtése mellett csupán egy plusz.

A nyílt napon a tanítókkal is megismerkedhettek a gyerekek Fotók: Szabóné Zsedrovits Enikő

Az intézmény azoknak a szülőknek gyermekeit is szívesen várja, akik nem tartoznak egyházhoz, viszont azonosulni tudnak az iskola által közvetített értékekkel. 
Az intézmény erőssége az informatikatagozat, de a 2022/23-as tanévben indított angol szak is egyre népszerűbb. Farkas Márta elmondta, idén nagyon sokan érkeztek a nyílt napra, és a tapasztalat az, hogy minden évben egyre többen érdeklődnek az esemény iránt. Jó hír, hogy azok sem maradtak le semmiről, akik most nem tudtak részt venni a nyílt napon, mivel az intézmény a következő hónapokban is szervez majd iskolanyitogatót, amire továbbra is várnak minden érdeklődőt. 
 


 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában