Voltak, akik már a héten ott aludtak

2022.10.10. 17:30

Zökkenőmentesen indult a Nagyvenyimi Fecskefészek Bölcsőde

A közelmúltban számoltunk be a település legújabb intézményének avatásáról, ahol két csoportban, huszonnyolc bölcsődés korú kisgyermek elhelyezésére, gondozására nyílott lehetőség.

Az első bölcsisek hamar otthon érezték magukat Fotók: Horváth László

Az ünnepélyes megnyitót szeptember 30-án, pénteken tartották. Az érintettek legnagyobb örömére október 3-án, hétfőn már gyerekeket fogadhatott a bölcsőde. Az első héten négy kicsi vette birtokba az új, csodaszép létesítményt. Egy kicsit visszatekintettünk, és az indulásról is készítettünk pillanatképet. Az avató perceiben sokan bizakodva és nagy reményekkel tekintettek a nagyvenyimiek új bölcsődéjére, köztük Dr. Mészáros Lajos a térség országgyűlési képviselője is. Milyen emlékei vannak erről az időszakról? 

- Az én gyermekeim is igénybe vették a bölcsődei ellátást, ami nagy könnyebbség volt, mert a feleségem vissza tudott menni dolgozni. Saját bölcsődei időszakomra is emlékszem, amikor a dunaújvárosi intézménybe jártam. Szüleimnek szintén óriási segítséget jelentett. A magyar kormány a szívén viseli a kisgyermekes szülők sorsát is. Népesedési politikai cél, hogy minél több gyerek születhessen. Ennek feltételeihez forrásokat biztosít akár az óvodai, iskolai, vagy a bölcsődei fejlesztések tekintetében. Külön öröm itt Dunaújváros környezetében, hogy egy ilyen gyönyörű, szép, nagy bölcsőde nyílhatott meg – hallottuk a megnyitó után  Dr. Mészáros Lajostól. 

A kormány fontos célja a kisgyerekes családok segítése - mondta az bölcsőde avatón Dr. Mészáros Lajos országgyűlési képviselő

Viziné Tibai Ildikó a Nagyvenyimi Nefelejcs Óvoda és Fécskefészek Bölcsőde vezetője is nagy  reményekkel készült az ünnepségre, ahol elmondta, valószínűleg a gondozók izgulnak a legjobban, miként alakulnak majd az első napok. Az elmúlt héten négy gyermek beszoktatása kezdődött el. A bölcsődevezető foglalta össze eddigi tapasztalatokat. 

Novoth-Varga Viktória kisgy. nev.,  Nagyné Annamária szakmai vezető, Viziné Tibai Ildikó int. vezető, Dolmány Mária kisgy. nev., Dolmány Mária és Radák Zsófia  kisgy. nevelők nagyon várták a csöppségeket

- Nagyon jól alakultak az első napok. Az egyik kislány viszonylag nehezebben, de a többiek remekül vették az akadályt. Ügyesek és fantasztikusan aranyosak! Többen már csütörtökön, pénteken itt aludtak. Mind a négy étkezést megették a bölcsiben. Tényleg minden tárgyi, személyi feltétel adott volt az induláshoz. Kiválóak a kollégák is és várjuk a következő beszoktatós apróságokat – mondta első tapasztalatait az intézmény vezetője. 

Nagyvenyimen minden adott a jövő generációjának felneveléséhez. Remélhetőleg egyre több fiatal család telepedik le a községben. 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában