Szabolcs Vezér iskola

2022.10.23. 09:00

Izgalmas hét következik a Szabolcs vezér iskolában

Szorgalmas készülődés zajlik ezekben a napokban a pusztaszabolcsi Dunaújvárosi SzC Szabolcs Vezér Technikumban, ugyanis a jövő héten két rangos eseményt is megrendeznek az iskola falain belül: 25-én, kedden az immár hagyományossá vált nyílt nap programjaival várják az érdeklődő, pályaválasztás előtt álló gyerekeket és szüleiket; 28-a, péntek pedig a végzősök ünnepe, hiszen ekkor kerül sor a szalagavatóra.

Czeglédi Andrea

Kreatív fotográfus szakirányú képzést indítanak a 2023/2024-es tanévtől az iskolában

Így kapcsolódik össze a jövő és a jelen egyetlen héten ebben az intézményben, amely jövő évben ünnepli fennállásának 60. évfordulóját. 
Ebből az alkalomból kérdeztük Mátyás Juliannát, az intézmény igazgatóját a mindennapokról és arról, hogy mit tart az általa vezetett iskola erősségének. 

– Hogyan befolyásolja az iskola életét ön szerint az, hogy egy kisváros intézményeként kénytelen versenyezni a környék városainak iskoláival? Mi az, amit a Szabolcs vezér nyújthat az ide jelentkezőknek? 

– Úgy vélem, hogy pont az, ami gyengeségünknek tűnik – nevezetesen a kisebb létszám –, valójában az a mi erősségünk, hiszen különlegessé teszi az iskolát. Személyesen ismerjük a diákjainkat és a szülőket is, akik közül sokan éppen a mi iskolánkban végeztek. Ezért mi időben felismerjük a felmerülő problémákat, és gyorsabban megtaláljuk a megoldást. A tanulók nyitottak, szívesen beszélgetnek tanáraikkal, és az én irodám ajtaja mindig nyitva áll előttük, akkor is, ha csak egy jó beszélgetésre, tanácsra, megértésre vágynak. A tantestület remek, összeszokott csapatként hangsúlyt fektet a diákok lelki és szellemi fejlődésére egyaránt, hiszen a színvonalas oktatás mellett gondot fordítunk a gyermeki lélek egészséges fejlődésére is. 

Diákélet, pillanatkép Fotók: Czeglédi Andrea

A tan­órán kívüli közös programok, a rendszeres drámaoktatás, a versenyeken való részvétel és a közös kirándulások is ezt a családias hangulatot segítik. A jövő hét programjai fontosak a számunkra, hiszen, egyrészt bemutathatjuk az érdeklődőknek az iskolát és az itt zajló élet egy kis szegmensét. Idén a nyílt napon egy új lehetőséggel ismerkedhetnek meg az idelátogatók. A régebbi oktatott szakmáink mellett (logisztikai technikus, oktatási szak­asszisztens), új, kreatív fotográfus szakirányú képzést indítunk a 2023/2024-es tanévtől. Ennek előzetes bemutatására kiemelkedő figyelmet fordítunk, az iskolánkat bemutató, az itt folyó munkát megismertető rendezvényen. Izgalommal várjuk azonban a hétvégi szalagavatót is, amikor együtt örülhetünk végzős tanulóinkkal, szüleikkel, rokonaikkal annak, hogy gyermekeink hamarosan lezárnak egy kedves, de nem könnyű középiskolai korszakot, és elindulnak azon az úton, amelyet immár ők választanak… 

– Örömmel mutatjuk be iskolánkat, és adunk hírt az itt zajló eseményekről, egyúttal köszönetet mondunk a duol.hu portálnak, hogy erre lehetőséget ad, hiszen a Dunaújvárosi Járás egyik kulturális és oktatási végvára a Szabolcs Vezér Technikum, ahol a szakmát és az érettségit együtt kapják kézbe végzős diákjaink. 
 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában