Rácalmás

2022.10.07. 08:00

A munkagépek uralják a terepet nap közben

A település önkormányzatának megbízásából a 6-os útról bevezető Venyimi út, a Korányi tér és a Rózsa utca egy szakaszának útépítése és csapadékvíz-elvezetése keretében aszfaltozási munkálatokat végez a kivitelező a kisvárosnak ezen a területén.

Körmendi Erzsébet

Nagy erőkkel dolgozik a kivitelező az útfelújításon

Fotó: Ihász Martin

 Az aszfaltozás ideje alatt a munkálatokkal érintett ingatlanokat, lakóházakat is csak a reggeli és az esti órákban tudják megközelíteni gépkocsival az ott lakók. 

A kivitelező két napra tervezte az aszfaltozást: október 7-én, a mai napon, valamint október 10-én, a hétfői napon 7.30 és 17.30 között a Venyimi úton a Vasvirág utcától a Jázminig, valamint a Rózsa utcát. Ezeken az utcákon félpályás útlezárás lesz érvényben. 
Az aszfaltozást 7.30 ás 16.30 között végzik majd a szakemberek, így az érintett ingatlanok gépjárművel való megközelítését csak munkakezdés előtt, tehát reggel fél 8-ig és 19 óra után tudja biztosítani a kivitelező ezen a két napon. Az önkormányzat arra kéri a lakosságot, hogy figyeljék majd a kihelyezett, forgalomelterelésre vonatkozó táblákat. 
A munkálatokkal kapcsolatosan információt a kivitelező cég, az Utéppark Kft. helyszínen lévő munkatársától tudnak kérni a lakók, aki Kovács Dániel, telefonszáma +36 30/277-0938. 
 

Mint azt lapunknak Schrick István polgármester elmondta a munkálatok kezdetekor, egy hónappal ezelőtt, az önkormányzat saját forrásból áldoz erre a beruházásra 202 millió forint plusz áfa összeget, mert közösségi érdekeket szolgál ez a fejlesztés, nagyon sok helybélinek több kilométernyi kerülőutat spórolnak meg az elkészültével, továbbá mentesítik a nagy forgalom alól a főutcát. A település vezetői régóta készülnek erre az úthelyreállításra, aszfaltozásra. A 6-os útról a település központjába bevezető Venyimi út a Gárdonyi utcánál elkanyarodik majd a rendelő és a gyógyszertár irányába, és aszfaltos burkolatot kap egészen a József Attila utcáig. A tervező döntött erről a nyomvonalról, ugyanis ha egyenesen haladt volna az Arany János utcához, akkor azzal tovább növelné azon a területen az üzletek és a telkesek miatt is erős forgalmat. Ezt elkerülendő vezet a Korányi tér irányában a Venyimi út. 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában