A hősök emlékezete

Néhai anyai nagyszüleim otthona az alsóörsi Török-ház északi része volt. Az épülethez tartozó pince egyik részében egy kis lakószoba volt kialakítva, melyben a nagypapám lakott. Takaros kis boltíves lakosztály volt ez, mely a lakhatás minden kellékével rendelkezett. Tizenévesen sok emlékezetes beszélgetés zajlott a kis szobában, és ámulattal hallgattam a nagypapa történeteit. Az nagypapa ágya felett egy nagy fénykép lógott fekete keretben. A fényképen a nagymamám öccse volt, aki huszonhárom évesen esett el a Donnál. Azokban az években szinte nem, vagy csak alig lehetett beszélni a II. Világháborúban elesett magyar katonákról. Szerencsére a nagypapám és a szüleim is sokat meséltek azokról az időkről. Erdélyi János szakaszvezetőként került ki a frontra és első alsóörsiként, 1942. júliusában bevetés közben lelte halálát. A világégést követően negyvennégy esztendőt kellett arra várni, hogy a kis balatoni falu áldozatai méltó emlékhelyet kapjanak. A kis emlékmű avatására 1989 nyarán került sor. Mindenszentek idején a temető után minden esztendőben a református templom oldalán található emléktáblához visz az utunk, ahol megemlékezünk elesett hőseinkről. Megrendítő volt hallani apukámtól, hogy gyerekkorában a később hősi halált halt Jani bácsi, az 1848-as forradalomra emlékezve többször ott szavalta el a Talpra magyart, ahol rá is emlékeztünk. Az idei koszorúzásunk különös aktualitással bírt, mert több mint hét évtizeddel a II. Világháborút követően ismét ártatlan fiatalok ezrei halnak meg azon a területen, ahol egykor a mi hőseink is elestek.