Mocsok és szemét van a Városháza tér mögött?

„Ha valaki felmérést készítene arról, hogy a »megyei jogú városokban« mennyi köztéri szobor, térplasztika díszíti az adott települést, biztosra vehető, hogy ezt az összevetést Dunaújváros toronymagasan megnyerné. 
E sikerben tagadhatatlanul szerepe lenne annak, hogy a ´70-es évek közepétől városunk adott otthont a később nemzetközivé előlépett acélszobrász alkotótelepnek. Kulturálisan valóban gyarapította a települést a Felső-Duna-parton megtekinthető Mementó című alkotás (a helyi szóhasználatban csak csőkápolnaként emlegetett kompozíció), avagy a Csikóhuszár és a sajátos hangulatot árasztó Halottvivők, s nyilván az a 66 műalkotás is, amelyek a Duna-parti sétautakat díszítik. 
 

Az viszont már nem ilyen sikerízű történet, amely a Városháza téren látható Széchenyi–Kossuth-szobor helyzetét illeti. A hajdanán a város címerét is ékesítő Martinász-szobor mellett a kérdéses szoborkompozícióban a magyar címerpajzsból a világra kaput nyitó Kossuth és az ország felemelkedésére más utat ajánló Széchenyi kettőse jelenleg ugyanis oly méltatlan környezetben van, hogy széles e hazában nem lenne egyetlen olyan település sem, ahol a Városháza téren megtapasztalható mocsok és szemét övezné a magyar história e jeles ikonjait. 
 

A Pásztor Bertalan tanár úr remek ötletéből valósággá lett műalkotás a Képzőművészeti Alaptól, a Lektorátustól kiváló minősítést kapott, s így a már említett »aranyérmes« Martinász-szobor után Dunaújváros második legértékesebb köztéri alkotása. Ám immár fél esztendeje mindez semmit sem jelent a polgármesteri hivatalnak, a települést »irányító« politikai szerveződésnek, mert bárki meggyőződhet e sorok igazáról, ha ellátogat a helyszínre. 
Ha a városnak nem fontos a két jeles históriai személyiség kultuszának méltó ápolása, ha nincs cselekvési lehetőség Dunaújváros szégyenfoltjának felszámolására, akkor forduljanak a kommunikációban »jeleskedő« nagyságos urak közvéleményhez, a Kossuth és Széchenyi neve alatt vért adó, a helyi iskolákat időről időre felújító, a városszépítő társadalmimunka-akciókban is szerepet vállaló nemzedékhez. A Széchenyi neve alatt Nagycenken milliós értékű munkálatokat elvégző vasműs brigádokhoz, amelyek a többi között még rokkantkocsik készítésével, szociálisan nehéz helyzetbe került idősek lakásának felújításával többször is bizonyságát adták annak, hogy e »csinált város« lakói méltóak a megbecsülésre. 
 

Azt viszont csak-csak szóba kell hozni, hogy ilyen kérést igazándiból olyan valaki fogalmazhat meg, aki közszereplésével, valós városvezetői ténykedésével rászolgált az itt élők bizalmára. Ám ehhez a városi járdák rollerpályává alakítása vajmi kevés…” – áll olvasónknak a szerkesztőségünknek küldött levélében. 
A leírtak kapcsán mi is ellátogattunk a szóban forgó szoborhoz, hogy meggyőződhessünk közelről a leírt körülményekről. Rövid sétával közelítettük meg a városháza mögötti kompozíciót. Közben pedig felidéztük az elmúlt nyár szabadságolós városnézései során meglátogatott köztéri alkotásokat. Így például szóba került a debreceni főtéren álló Kossuth-szoborcsoport, vagy a szintén debreceni Szabó Magda padon ülő bronz alakja is. Még telefonon is megnézegettük az alkotásokról rögzített emlékeinket. Nos, úgy hiszem, a dunaújvárosi Széchenyi–Kossuth-szoborral kevesen fotózkodnak manapság. Pedig az alkotás méltó és szép kincse városunknak. 
A fotó alapján az olvasókra bízzuk a bölcs véleményalkotást.