Becsengettek

2022.09.01. 21:39

Megkezdődött a tanév Mezőfalván is

Horváth László

Az iskolában a 6.a műsora nyitotta meg a tanévet

Fotó: Horváth László

Mezőfalván rendben, a hagyományokat követve indult az iskolakezdés. Már kora reggel nagyon izgulhattak a leendő elsősök, akiket ezúttal is tanító nénik kísértek át az óvodából. Előtte, ahogy a helyi szokás tartja, apró ajándékkal kedveskedtek, minden gyermek szép nyakbavalót kapott, ez is jelezte az új közösségbe tartozást. 

Az óvodából pedagógusok és szülők kíséretében vonultak át az első évfolyamosok Fotó: Horváth László

Mezőfalván az idén ötvenöt kisgyerek kezdte meg tanulmányait az általános iskola két első osztályban. Az iskola tornatermében már nagyon várták a kis elsősöket a felsőbb osztályba járók. A 6 a. diákjai adták a tanévnyitó műsorát. Ezt követően Jaksics Erzsébet igazgató asszony köszöntötte a megjelenteket és ismertette a pedagógusok körében történt személyi változásokat, valamint útravaló nemes gondolatokkal is ellátta a diákokat.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában