Nem mindennapi történet

2022.08.23. 12:52

Postásnő mentette meg egy idős asszony életét

Újabb történet látott napvilágot a közösségi médiában, amely bizonyítja, hogy a hétköznapi hősök köztünk járnak.

duol.hu

Fotó: Fehér Gábor

Az Országos Mentőszolgálat számolt be arról a hős postásnőről, aki egy idős asszony életét mentette meg Fejér megyében, azon belül is Seregélyesen. Etelka, a történet főhőse éppen egy idős úr levelét kézbesítette Seregélyes településen, amikor a szomszédból hallotta, hogy egy idős asszony segítségért kiabált, mert elesett. A postás azonnal odament, de miután zárva találta a kaput, ezért bemászott az ablakon a szomszéddal együtt. Feltették az asszonyt az ágyra, aki már nem volt magánál. Riasztották a mentőket és a mentésirányító telefonos instrukciói szerint megvizsgálták a beteget, aki már nem is lélegzett. A hős postásnő rögtön megkezdte az újraélesztést, amit perceken belül érkező szakemberek átvettek és emelt szinten folytattak. Az életmentés végül az időben megkezdett mellkasi nyomásoknak köszönhetően sikerre vezetett és a mentők stabil állapotban szállíthatták kórházba az asszonyt.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában