Előszállás

2022.08.19. 11:30

Modernizált rendelőben fogadhatják a betegeket

Májusban írt lapunk arról, hogy Előszállás északi részén, a Nagykarácsony felé vezető útról nyíló két utcát, az Erkel Ferencet és a Gárdonyi Gézát aszfaltozták. Azóta is számos fejlesztés valósult meg a községben.

Körmendi Erzsébet

Dr. Bánffy Balázs háziorvos szerint nagyon jók a munkakörülményeik az új rendelőben Fotók: a szerző

A Magyar Falu Program keretében elnyert több mint 38 millió forintból volt lehetősége az önkormányzatnak arra, hogy májusban újabb két utcát rendbe tegyen. Utána saját forrásból felújíttatta a községben lévő buszvárókat. Ám talán az egyik legfontosabb esemény a falu életében, hogy július 22. óta már nem a művelődési házban, hanem a szépen felújított, modern rendelőben fogadhatja gyermek és felnőtt betegeit dr. Bánffy Balázs háziorvos – tájékoztatott Farkas Imre polgármester. Megtudtuk a települési elöljárótól azt is, hogy a Simerszer Kft.-nek köszönhetően klimatizáltak lettek a helyiségek, úgy, hogy a cég az egyik klímát ajándékba adta a rendelőnek.

Az óvodai konyha felújításával várhatóan szeptemberre elkészülnek
 

– Tavaly az óvodai konyhánk felújítására nyertünk forrást. Július elsejével megkezdődött a munka, ami jelenleg a burkolat elkészítésénél tart, és a festéssel, szerelvényezéssel és visszapakolással együtt várhatóan el is fog tartani szeptember elsejéig. A felújítás idejére a szociális és a gyermekétkeztetést dunaújvárosi céggel oldjuk meg – mondta a polgármester. Kiemelte: – Egy másik pályázaton nyertünk pénzt a temetőbe urnafal felállítására. Ennek előkészítő munkái megkezdődtek. Tervezünk kialakítani egy urnasíros parcellát, és ebben a parcellában lesz az új urnafal is, reményeink szerint ősz elején. A temetőben további utak kijelölése is meg fog történni annak érdekében, hogy az újonnan használt parcellák jobban megközelíthetőek legyenek.

Szép buszváró alá húzódhatnak be, ha esik az eső
 

 
Január elsejétől tanyagondnoki szolgálatot üzemeltetnek, a tanyagondnok Bódizs József. A múlt évben vásárolt az önkormányzat egy használt kisbuszt, hogy ezt a szolgálatot be tudják indítani. Idén tavasszal egy pályázatnak köszönhetően új kisbusz beszerzésére nyílt lehetőség. A buszt már levizsgáztatták, most éppen az átalakítási engedély megszerzése folyik, amire a kerekes székes szállítás miatt van szükség. Remélhetőleg augusztus végére megérkezik az új személyszállító eszköz, ami méreteiben hasonló lesz, mint a jelenlegi. 
Farkas Imre megosztotta velünk azt is, hogy a legnagyobb fejtörést jelenleg az az elnyert pályázat jelenti számukra, amely a piac megvalósítását szolgálná. Azon dolgoznak, hogy a megemelkedett anyagárak és egyéb költségek mellett az eredeti összeg keretein belül maradjanak, de így is kell hozzá 20–21 millió forint, holott ők csak 13 millió önerőt terveztek tavasszal erre a célra, így adták be a pályázatot. De ha az eredeti műszaki tartalmat valósítanák meg, akkor körülbelül 50 millió forint önerőt kellene biztosítaniuk, ami lehetetlen. A polgármester sokat töpreng azon, hogy a jelenlegi helyzetben szabad-e olyan pályázatba belevágni, ami ekkora önerőt igényel. Ha nem teszik meg, akkor biztos, hogy hosszú időre elzárják magukat attól, hogy piactérre újra pályázhassanak. Vagyis a nehéz körülmények ellenére is a „most vagy soha” helyzet állt elő. 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában