Jegyzet

2022.08.17. 11:18

Megrendülten láttam Kun Béla hatalmas betűkkel feltüntetett nevét

Lukács László

Fotó: Varga Zsófia

Megrendülten láttam a Fehérvár Televízió Híradójában Székesfehérváron a Kígyó utca egyik panelházán a Székesfehérvári 1. Számú Lakásfenntartó Szövetkezet ötvenéves jubileumán felavatott emléktáblán a korábbi névadó, Kun Béla hatalmas betűkkel feltüntetett nevét. Csatlakozom Nagy Zoltán Péter ezzel kapcsolatos véleményéhez, amely a Fejér Megyei Hírlap augusztus 5-i számában jelent meg: „Harminc év telt el, és tegnap olyan emléktáblát avattak, ahol a Lenin-fiúk vezérének neve kétszer akkora, mint az 1. számú. A gyűlölt hazaárulót visszacsempészték a hétköznapjainkba. Bízom benne, hogy csupán fatális tévedés.” Egyetemi hallgató koromban, 1970–72 között két évig a Debreceni Kossuth Lajos Tudományegyetem Kun Béla Kollégiumában laktam, a Nagyerdőn. Soha nem neveztük így diákotthonunkat; mivel a Benczúr Gyula utcában volt, Benczúrként emlegettük. 

Hivatalos nevét méretes tábla hirdette a bejáratnál, ennek ellenére a debreceniek közül sokan nem is tudták, hogy nem Benczúrra keresztelték. Fél évszázad alatt két emléktáblát és kilenc domborművet kezdeményeztem, valósítottam meg Fehérváron. A domborművekre minden esetben egy esztendőm ment rá. Szövegük megfogalmazását nagy felelősségnek tartottam. Úgy gondolom, hogy a jogosan kifogásolt emléktábla szövegét át kell vésetni. Ki kell hagyni belőle az 1919-es terrorista vezér nevét, akinek rövid országlását Trianonban is megsínylettük, hatását ma is nyögjük. Székesfehérvár az emlékművek, a szép szobrok, domborművek, emléktáblák városa. Miközben Szent István királyunkat, Árpád-házi uralkodóinkat, szentjeinket és a nyolcszáz éves Aranybullát ünnepeljük, jó hírünket nem rombolhatjuk le egy arra méltatlan személy nevének kőbe vésésével. Szerencsés esetben a javított szöveg felkerülhet az emléktábla hátoldalára, így a költségek is mérséklődnek, amelyeket nem szabad a lakástulajdonosokra terhelni.

Címkék#jegyzet

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában