Gyász

2022.08.16. 11:37

Kedves Zsiga bácsi!

Várkonyi Zsolt

Fotó: Shutterstock

© Zsedrovits Enikő
Nagy Zsigmond Fotó: DH

Köszönés nélkül örökre itt hagytál bennünket. Mindez nyolcvannyolc évesen történt veled, persze nem önszántadból. Mindennapjainkat átszövi az erőszak. Legyen az verbális vagy fizikai. Te, aki mindenkivel kedves, nyitott ember voltál, ez utóbbi áldozata lettél. Tizenkilenc esztendősen kerültél a messzi Hajdú-Biharból Sztálinvárosba, ahol gyökeret eresztettél, családot alapítottál. Azok közé tartoztál, akit nagyon sokan ismertek. 

„Aki itt maradt, az szereti ezt a várost. Ez a második otthonom.” – mondtad vagy nyolc éve, amikor sikerült téged a Hírlapban is szóra bírni. Délelőttönként rendre nyakadba vetted a várost, elgyalogoltál a technikumi kis otthonotokból a Félegyházi pékségig, ahol az ebédhez megvetted a parasztkenyeret olyat, amit annak idején édesanyád sütött anno a kiscipókkal és kenyérlángossal együtt. Lóbáltad a kezedben a kis csomagot, szerkesztőségünk nyitott ablakán keresztül hallottuk, hogy érkezel. 

Gyakran betértél hozzánk, csak miattad tartottam a szekrényben egy kis folyékony hazait. Áradt belőled a szó, a család szeretete, az egykori munkahelyedről, a vasműről szóló történetek. 

Mindig büszkén mutattad családod fényképeit, köztük fájdalmasan korán elhunyt fiatokét is. Ilyenkor láttam rajtad, hogy gondolatban megállsz és összeszoruló ajkakkal emlékezel. 

Nem csak tiszteltük, talán nem haragszol azért, ha leírom, de szerettük is egymást, hiszen én egy kicsit kései nagyapámnak tekintettelek, mert jómagam az egyiket sajnos nem is ismerhettem, a másikat meg még fiatal koromban elvesztettem. 

Amikor a téged ért brutális támadást meghallottam, amiben combnyak és válltörést szenvedtél és kórházba kerültél, a haragtól és a tehetetlenségtől ökölbe szorult a kezem. Pedig te még a kórházi ágyon – amikor először bementem hozzád - sem vádaskodtál az orv támadóddal szemben. Nem néztél ki valami jól, de a „beszélőkéd” nem hagyott el. Aztán a második „látogatás” már nem sok jóval bíztatott, nem nagyon lehetett téged szóra bírni. Úgy éreztem feladtad. És tessék! Legalább mondhattad volna, ahogy szoktad, „kisfiam vigyázz magadra!” Isten veled Zsiga bácsi! 

 

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában