Történelem

2022.08.16. 16:00

Hinni annyira a szabadságban, hogy ifjú élete sem drága érte

Petőfi Sándor, a magyar költészet legkiemelkedőbb és legismertebb alakja, a történészek és a kutatók mai álláspontja szerint 1849. július 31-én a segesvári csatában esett el, igaz ezt sokan a mai napig megkérdőjelezik. Petőfi egy zseni volt, jóval megelőzte korát, a világirodalomban nincs még egy költő, akinek élete és költészete olyan egységben lett volna, mint neki. A világon bennünket, magyarokat két személy által ismernek, az egyik Petőfi Sándor, a másik pedig Puskás Öcsi.

Farkas Lajos

Petőfi Sándor elképzelt halála

Forrás: (A metszet a Hadtörténeti Múzeum tulajdona, fotó: Szikits Péter)

A szabadságharc lánglelkű költője, a magyar irodalom meghatározó alakja, Petőfi Sándor nagyon sok szállal kötődött a Felső-Kiskunsághoz is. Szüleivel lakott Szabadszálláson, Dunavecsén és Szalkszentmártonban is, de ugyanakkor Kunszentmiklós az egyik kedvenc települése volt, amelyet 1845. július 23-án írt „Búcsú Kunszentmiklóstól” című költeménye is bizonyít. Szalkszentmártonban egyébként 112 verset, 2 drámát és egy regényt írt, még Dunavecsén harmincat. Petőfi egész életében – mindössze 26 éves volt, amikor meghalt – összesen 849 verset írt, és bár az 1848–1849-es magyar szabadságharcnak ő volt az arca, a frissen megalakult első felelős magyar kormány ténykedése már egyáltalán nem tetszett neki. Petőfi nem kedvelte a királyságot, az ország jövőjét a köztársaságban látta, ez a gondolat azonban abban az időben még túl radikálisnak számított. A politikai karrierjének így aztán elég hamar vége is szakadt. 
 

Nemrégiben közölt írásomban már említettem, hogy örök lázadó volt, így amikor a forradalom kitörése után az első szabad országgyűlési választásokon – szülőföldjén a Felső-Kiskunságban indult képviselőjelöltként – Szabadszálláson a költőt nyers modora végett majdnem agyonverték a helybéliek, ezért természetesen ellenlábasa nyerte meg a választást. Természete miatt sokan ki nem állták, az igaz, hogy az erdélyi honvédseregben Bem József a fiaként szerette Petőfit, de Klapka György például zabolátlan természete miatt egyáltalán nem kedvelte. Klapka és Petőfi minden találkozásukkor összevesztek, a tábornok egyszer még házi őrizetbe is zárta a költőt, és az is előfordult, hogy Görgey Artúrnak kellett közbenjárni, hogy Petőfit megmentse a komolyabb következményektől. A költő élete ma már egy „lerágott csont”, két fehér folt van csak benne, az egyik a születési helye, itt három település is vetekszik (Kiskőrös, Szabadszállás és Kiskunfélegyháza), illetve halálának a körülményei, hiszen holteste sohasem került elő. Kortársainak elbeszélése során kitűnik, hogy Petőfi imádta a feltűnést, ugyanis abban a korban, amikor a férfiak frakkot és kalapot hordtak, ő ragaszkodott a zsinóros atillához és a kucsmához. Gyakran hordott fokost a kezében, és nem a járdán, hanem az út közepén közlekedett. Gyűlölte például a fényképeket, mert azokon nehezen lehetett utólagosan módosítani, sokkal jobban kedvelte, ha rajzok és festmények készültek róla, amiket kedvére átalakíthatott. 
 

Petőfi a katona 
A szabadságharc elején katonai szolgálatra jelentkezett, és elindult Erdélybe egy népfelkelés szervezésére, de nem jutott tovább Nagybányánál. Ezt követően visszatért Pestre, ahol átvette kapitányi kinevezését, és bevonult debreceni zászlóaljához. Itt késő őszig újoncok kiképzésével foglalkozott, de 1849 elején már Bem József hadseregénél volt, amelynek soraiban januárban a Vízakna és Déva közötti csatákban át is esett a tűzkeresztségen. A költőt, amennyire lehetett, Bem tábornok óvta a harcmező veszélyeitől, de Petőfi mégis több ütközetben is részt vett. Katonai pályája során kétszer is lemondott rangjáról, de rövid polgári élete után hamar ismét századosként Bem segédtisztje lett, majd a szászsebesi és a bánsági hadműveleteket követően Bem érdemjellel tüntette ki, és őrnaggyá léptette elő. Nem sok idő múlva Petőfi Mészáros Lázár hadügyminiszter után annak helyettesével, Klapka György tábornokkal került összetűzésbe, aminek házi őrizet és ismételten rangjáról való lemondás lett a vége. Tiszti fizetése híján Petőfi nehéz anyagi helyzetbe került – mint fiatal élete során nagyon sokszor –, de 1849 júniusában maga Kossuth Lajos kérte fel a nemzet mozgósítására. A költő az orosz beavatkozást követően csatlakozott ismét Bem hadseregéhez. A lengyel tábornokot Kossuth az erdélyi magyar hadsereg parancsnokának nevezte ki, aki a gyengén felszerelt honvédseregével csodát művelt. Egyik csata után nyerte a másikat, majd végül egész Erdélyt felszabadította a Habsburg megszállás alól. Bem azt tervezte, hogy erdélyi sikerei után áttör a Kárpátokon, és orosz területen lengyel felkelést robbant ki, erre azonban az idő közben megkezdődött orosz offenzíva miatt már nem volt lehetősége. Petőfi három versben is dicshimnuszt zeng Bem József­ről, e költemények túlnyomó többsége 1849. február és április között keletkezett. A két férfi nagyon megszerette egymást, nem véletlenül jelenti ki Petőfi: 
„Tábornokom, többel tartozom önnek, mint atyámnak, atyám csak életet adott nekem, ön pedig becsületet.” 
Bem viszont, amikor egyszer kitüntette Petőfit, mivel a tábornok jobb karjára megsebesült, ezért az fel volt kötve, így szólt a költőhöz: 
„A bal kézzel tűzöm fel, szívem felőli kezemmel.” 
Segesvárnál 1849. július 31-én csapott össze Bem mintegy 6 ezer főt számláló serege a sokszoros túlerőben lévő orosz haderővel, és itt látták utoljára Petőfi Sándort. 
 

A segesvári csata 
Bem július 1-én érkezett Segesvárra seregével és 12 ágyúval. Itt találkozott Alekszandr Nyikolajevics Lüders körülbelül 12 ezer fős seregével és 30 ágyújával. Bem bízott abban, hogy még az oroszok megérkezése előtt egyesülni tud több kisebb magyar alakulattal, de az orosz tábornok egy ügyes taktikával meghiúsította ezt az elképzelést, így a lengyel hős számára elkerülhetetlenné vált az összecsapás. Az oroszokat megdöbbentette, hogy Bemnek milyen kis létszámú csapata van, cselt gyanítottak, ezért maga Lüders tábornok ideje nagy részét a Marosvásárhely felé vezető út őrzésével töltötte el, mert onnan várta a magyar felmentő sereg érkezését. 
A csata 1849. július 31-én ágyúzással kezdődött úgy dél körül, amikor is Bem tüzérei lelőtték Grigorij Jakovlevics Szkarjatyin tábornokot, Lüders vezérkari tisztjét. Bem ezt követően rohamot indított a segesvári erdőben kiépített orosz állások ellen, de azok sorra visszaverték a magyar támadásokat. 
Bem itt elkövette azt a baklövést, ami később eldöntötte a csata sorsát. Mivel az erdőben harcoló orosz alakulatokon kívül nem feltételezett más ellenséges erőt, így csapata balszárnyáról jelentős erőket csoportosított át a jobbszárnyra. Délután 16 óra körül a meggyengült oldalon hirtelen heves orosz ellentámadás kezdődött meg Lüders tábornok vezetésével, és a több mint 5500 fős sereg elsöpörte a magyar balszárnyat. A honvédek ágyúi meghibásodtak, majd ezt kihasználva az oroszok villámgyors lovasrohamot indítottak a magyar állások ellen, és teljesen felmorzsolták azokat. 
Egyórás öldöklő csata után a magyar seregek teljesen összeroppantak, majd visszavonultak Fehértemplom irányába, hátrahagyva ágyúik és hadi felszerelésük nagy részét. A vereséget követően a szét­zilált és visszavonuló magyar katonák után a kozákok valóságos hajtóvadászatot indítottak, akit elfogtak, azt rögtön megölték. Valószínűleg ezekben az órákban és így halhatott meg Petőfi Sándor is, igaz az ő holttestét sohasem találták meg, ezért keringtek mesék az állítólagos oroszországi életéről is. 
Sorsát máig homály fedi 
17 évig vezettem az ország egyik legnagyobb Petőfi-emlékmúzeumát, így kijelenthetem – miután számos Petőfi-konferencián is részt vettem –, számomra egy Petőfi, aki imádta hazáját, családját és nemzetét, hogy többé semmilyen életjelet ne adjon magáról, elképzelhetetlen! Maradjunk abban, hogy Petőfi Sándor Segesváron esett el, így szép és kerek a történet, igaz egy történész sohasem mondhatja, hogy valami százszázalékosan úgy történt, ahogy azt később leírták, mindig hagyni kell egy kiskaput az esetleges korrekcióra. 
Egy biztos: a fehéregyházi (segesvári) ütközet a magyarok vereségével végződött, az említett csatában délután még élve látták a költőt, de további sorsát máig homály fedi. A halott Petőfiről egy bizonyos August von Heydte osztrák őrnagy tanúskodott több évtizeddel később. Fogoly magyar tisztek tanúvallomásukban „egy alacsony termetű, vézna, sárgás bőrű, szakállas, mellén átszúrt felkelőt” Petőfivel azonosítottak. A holttest mellett találtak egy Bemhez írt jelentést is a honvédcsapatok állásáról. A történészek és Petőfi-kutatók mai álláspontja szerint a költő 1849. július 31-én elesett a segesvári csatában. Mások ugyan ezt vitatják, szerintük hadifogolyként Szibériába hurcolták, ahol később vagy kivégezték, vagy természetes halált halt, de mint azt az előbb is elmondtam, én személy szerint ezt nem tartom valószínűnek. 
Így szép a költő életének a befejezése, úgy halt meg, ahogyan azt elképzelte és költeményeiben le is írta, igaz a „fújó paripák” mellett nem jött el a „világszabadság”, de mégis ő győzött, az övé lett a diadal. Petőfi Sándor eszméi a XIX. században fogalmazódtak meg, de ma is időszerűek, sőt holnap is azok lesznek. 
 

Felhasznált irodalom: 
– Fekete Sándor: Így élt a szabadságharc költője. Budapest, 1972. 
– Kerényi Ferenc: Petőfi Sándor élete és kora. Unikornis Kiadó, Budapest, 1998. 
– Margócsy István: Petőfi Sándor. Budapest, 1999. 
– Majsai Károly: Petőfi Sándor és szülei a szalkszentmártoni nagyvendégfogadóban, 1845–1846, Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat Múzeumi Szervezete, 1996. 
– Illyés Gyula: Petőfi. Budapest, 1936. Bővített kiadás: 1948. Petőfi Sándor, Budapest, 1963. Új bővített kiadás) 
– Horváth János: Petőfi Sándor. Budapest, Pallas Kiadó, 1922. 
 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában