Búcsúzunk Pecsét Istvántól

2022.08.26. 09:00

Erősnek maradni!

Várkonyi Zsolt

„Isten adta a szívet, a lelket nekem, így rettenetes volna az elmúlásra gondolni főleg, hogy semmit sem tettem volna az életben maradásért – mondta István még tavaly novemberi – Erősnek maradni! címmel készült – adománygyűjtő kisfilmjében. 
István mindent megtett a gyógyulása érdekében. Több mint nyolc évig küzdött a rákkal. Elementáris erő, hit, élni akarás volt benne. Nagyon sok jóérzésű ember névvel és anonim módon támogatta őt. Hosszú ideje készült a második kínai immunoterápiai gyógykezelésére, ahová el is jutott, de azt az állapota miatt már nem kezdhette meg. Nagyon egyedül, szeretteitől távol szervezete végül július 22-én hajnalban feladta a küzdelmet. 
 

 

Istvánt végakarata szerint elhamvasztották. Augusztus 18-án érkeztek haza Kínából Magyarországra hamvai, amelyet szülei és testvére vettek át. István kérése az volt, hogy hamvai végérvényesen családja körében lehessenek. A mérhetetlen fájdalom miatt a család úgy döntött, hogy nem tartanak búcsúztatót, ugyanakkor hálával és szeretettel gondolnak azokra az emberekre, közösségekre, akik és amelyek végig István mellett voltak gyógyulása érdekében. A család külön szeretné megköszönni Grabarics Gábor és Sándor, Dráviczki Márton, dr. Dorkota Lajos, Kovács Judit, Cserna Gábor, Petrás Gábor, Pintér Tamás, Pipoly Zsófia, dr. Bozsits Attila, a miskolci egyetemi bányászközösség, valamint orvosai segítségét, a NEAK és a Külgazdasági és Külügyminisztérium támogató együttműködését. 
 

István kisfilmje zárógondolatai most már örökre fülünkbe csengenek: „Tudjátok meg emberek, hogy a jövőtök felől ti magatok, nem pedig mások döntenek! Aki kezébe veszi a sorsát, és ordító hangon szólítja fel az igazságot, az nem hajt fejet mások előtt. A sarkára áll, hiszen nem azért születtünk, hogy legyőzzenek. A történetem csak szolgáljon példaként, hirdessétek tettemet, mivel hegyeket mozdít el a szeretet! Hagyjatok helyet Isten szavának, hogy szeressétek testvéreiteket!”. 
István példája fennmarad. Az ő hihetetlen akaratereje mások számára is hitet adhat. És azt se feledjük, hogy ekkora összefogás a városban, ami gyógyulása érdekében történt, talán soha nem volt! 
 

 


 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában