Elismerések

2022.08.19. 18:33

Díjátadó és ünnepség Pentelén

Dr. Baráth Károly és Kárász Anna vehette át idén a Pro Pentele díjat, és elismerő oklevéllel méltatták Terekiné Rendes Éva Penteléért végzett munkásságát is.

Molnár Emese

Kárász Anna, Dr. Baráth Károly és Terekiné Rendes Éva.

Fotós: LI

A hagyományoknak megfelelően augusztus 19-én tartotta meg Szent István napi ünnepségét a penteleiek közössége. A vendégeket elsőként Szabó Tamás, a Pentele Egyesület elnöke köszöntötte, majd átadta a mikrofont a rendezvény háziasszonyának, Fáncsikné Hamar Évának. 

A műsor Micsei Lajosné szavalatával kezdődött. Aztán a Borovszky Ambrus-díjas C.Tóth István vette át a szót, aki egy 500 éves zsoltár soraival vezette fel ünnepi beszédét. A megemlékezésében államalapító Szent Istvánunk tetteit emelte ki, amelyet a nemzet fennmaradása és a béke érdekében végzett. Szólt az új kenyér ünnepéről is, és azt üzente, éljük meg lelkünkben is igazán az ünnepet. 

Ezután következett a díjátadó. A városrész legrangosabb elismerése a Pro Pentele díj, amelyet idén ketten vehettek át, dr. Baráth Károly és Kárász Anna. 

Mint az a méltatásokban olvasható, Dr. Baráth Károly 1974-ben végzett a Semmelweis Orvostudományi Egyetemen, és 1975. január elsejétől dolgozik a Szent Pantaleon Kórházban, a szülészeti-nőgyógyászati osztályon. 1975-től él Dunaújvárosban, azóta folyamatosan szolgálja a város egészségügyét és kultúráját páratlan műveltsége és széleslátása által. A helyi evangélikus gyülekezet felügyelője. 1996 pünkösdkor a templomszentelés ünnepe számára is fontos és felemelő mérföldkő volt, hiszen hitvallása és szolgálata szép ékköve ez. A gyülekezet életében meghatározó szerepet tölt be. Nevéhez fűződik a környék egyetlen Trianon emlékművének felállítása.  A múlt tisztelete és a történelem szeretete ösztönözte arra, hogy kiterjedt és részletes kutatást végezzen az orvosszentek múltjában, kiemelten Szent Pantaleonról. Ő javasolta azt is, hogy Szent Pantaleonról nevezzék el a városi kórházat. Tagja volt a Szent Pantaleon Monostor bizottságnak, valamint kezdeményezője és aktív résztvevője is a gyalogos zarándoklatnak. 

Kárász Anna városunk második olimpiai aranyérmes sportolója. A dunaújvárosi születésű Anna a Dózsa iskolába járt, ekkor kezdett el kajakozni. Hamar megszerette ezt a sportágat, imád a vízen lenni a mai napig. Már ifjúsági korában jöttek is a szép hazai és nemzetközi eredmények. Dunaújváros után Szegedre sodorta az élet, ahol megkezdte egyetemi éveit és persze folytatta a kajakozást. Korosztályos világbajnok lett, majd felnőtt Európa- és világbajnoki címet is szerzett. Sajnos egy vállsérülés miatt műteni kellett, a 2017-es év rehabilitációval telt. Aztán ismért visszakerült a magyar női mezőny élére. Bár a 2019-es év sikertelen volt, minden erejét összegyűjtve készült a 2020-as világjátékokra. Az erőfeszítései sikerrel jártak, helyet kapott a tokiói olimpiai csapatban. Itt aztán valóra válhatott az álma, a női négyessel 500 méteren elsők lettek: az olimpiai aranyérme a Petőfi utcai szülőházában díszeleg. 

Oklevél Penteléért díjjal méltatták Terekiné Rendes Éva munkásságát. A hölgy már kisgyermek kora óta szerette a sportot, nem meglepő, hogy hivatásaként a testnevelő tanári pályát választotta. Később az élet másfelé sodorta, de a mozgás szeretete azóta is kíséri. A gyaloglás értékeinek felfedezése 43 éves korában arra ösztönözte, hogy barátaival megalakítsák a Nordic Walking Klubot. 2016-ban a Pentele Hagyományőrző Egyesület felkérte a Szent Pantaleon gyalogos zarándoklat szakmai vezetésére. Megtörtént a Beloiannisz és Dunaújváros közti, mintegy 30 kilométeres táv bejárása, a legrövidebb útvonal kijelölése. Azóta minden évben gyalogló cipőt húznak, és végigjárják e zarándokutat, emlékezve Szent Pantaleon keresztyén vértanúra és mártír társaira. Éva 2019 tavaszán teljesítette El Camino útvonalát is, ez mintegy 800 kilométernyi gyaloglást jelent, amit 32 nap alatt teljesített. 

A díjátadó után a Kéknefelejcs Dalkör készült egy kedves összeállítással az ünneplőknek. A dalkörhöz egy éve csatlakozott Tauz Józsefné, aki Nagylókról jár minden héten a próbákra. Az éneklést követően egy helyi költő, Fazekas Imre Pál versét szavalta el. 

A rendezvény másik fénypontja az új kenyér megáldása és megszegése. Braun Ervin baptista gyülekezeti vezető beszédében arra világított rá, hogy a kenyér és mindaz, ami ételként szolgál nekünk, Isten ajándéka, ez is az Ő gondviselése az ember számára. A megáldott kenyeret felszelték, és minden jelenlévőt megkínáltak belőle. 

Az ünnepi műsor után következett az aratóbál, kezdetét vette a zenés-táncos vigadalom.  


 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában