Kutatás, mentés

2022.08.18. 16:39

Bevethető keresőkutyák, kiképzőterep, programok

Egy fontos és jelentős együttműködési megállapodást kötött a Fejér Megyei Önkéntes Kutató Mentőalapítvány és a Pálhalmai Országos Büntetés-végrehajtási Intézet szerdán.

Molnár Emese

Ezt az alapítványt még tavaly év végén hívta életre dr. Molnár Krisztián, a Fejér megyei közgyűlés elnöke, valamint Nagy Attila, Kisapostag polgármestere és Jobb Gyula, Kulcs polgármestere. Bár a mentőszolgálat Fejér megyében országos szinten is példás munkát végez, de van egy olyan speciális terület, a vízi- és kutatómentés, ami a Duna Fejér megyei szakasza és a Velencei-tó vonatkozásában megerősítésre szorul – ezen szándék vezérelte az alapítókat az alapítvány létrehozására, amely az adott, speciális területen tevékenyen közreműködő önkénteseket, szakembereket összefogja, egyesíti.

 

Reszegi Imre, az alapítvány kuratóriumi elnöke lapunknak elmondta, idén jegyezte be a cégbíróság az alapítványt, amelynek egyik legfontosabb működési eleme a pálhalmi bv. intézettel aláírt megállapodás. A szerdai eseményen jelen volt dr. Mészáros Lajos, térségünk országgyűlési képviselője, az alapítvány pártoló tagja is. Kárdási József bv, ezredes, bv. főtanácsos, intézetparancsnok tájékoztatta a jelenlévőket az intézet működéséről, feladatairól, ez alapján pedig átbeszélték azokat a területeket, amelyeken megvalósíthatják az együttműködést.
A kuratóriumi elnök arról is beszélt, hogy a pálhalmai bv. intézettel már korábban megkezdődtek az egyeztetések, azonban egy szörnyű tragédia miatt halasztani kellett. Bizonyára mindannyian emlékeznek a Rácalmásnál történt esetre, amikor két bv-s dolgozó a kutyakiképzés során vízbe merült. Egyikük Szabó László volt, a pálhalmai intézet kutyatelepének vezetője, aki fontos segítője volt az alapítványnak a kutyakiképzésben, és szorgalmazta az együttműködés kialakítását is. Amikor megtörtént a tragédia, az alapítvány önkéntesei (mind a vízimentők, a búvárok, a keresőkutyások) az elsők között értek a helyszínre, s kezdték meg a kollégák keresését. Reszegi Imre elmondta, a most aláírt együttműködési megállapodással Szabó László emléke előtt is szeretnének tisztelegni.
Az együttműködés tulajdonképpen a kölcsönös segítségnyújtáson alapszik. Reszegi Imre elmondta, az alapítvány olyan keresőkutyákkal rendelkezik, akiket például fogolyszökéskor vethetnek be nyomkövetési feladatokban. A bv-nek, illetve a szomszédos Pálhalmai Agrospeciál Kft-nek pedig olyan nagy területei vannak, ahol a keresőkutyák hatékonyabb képzését tudják megvalósítani.
A szakmaiságon kívül az együttműködés a közös programokra is kiterjed, így például a családi napokon, gyermektáborokon való részvétel.
- Hosszú távon ez az együttműködés kimeríthetetlen lehetőséget jelent mind a két fél számára, az egészségügyi szakmai oktatástól kezdve a fogvatartottak reintegrációjának segítéséig – tette hozzá az elnök.
Jelenleg a baracskai bv. intézettel, illetve az országos parancsnoksággal folynak tárgyalások a jövőbeni együttműködés kialakításáról, amely biztosítaná, hogy országos mentő-tevékenységet tudjon végezni az alapítvány. Emellett pedig készítik elő a társszervekkel közös szerződéseket, például a rendőrséggel és a katasztrófavédelemmel, amely a működésükhöz elengedhetetlenül szükséges.
Reszegi Imre elmondta, a működés tekintetében most az a legfontosabb, hogy megteremtsék a szükséges forrásokat. Az alapítványt Kulcsra jegyezték be, a hajóállomás a központjuk, működési bázisuk. Ennek fejlesztése érdekében pedig pályázatot is benyújtottak (a terveik szerint oktatótermet, hajótárolót alakítanának ki).  
- Nagy örömmel várjuk azok jelentkezését, akik önkéntesként akár a kutyás, akár a vízimentésben szeretnének tevékenykedni, forduljanak hozzánk bizalommal- emelte ki az elnök.
A jelentkezők első körben megtanulhatják a szakemberektől a mentési alapokat, amelyeket aztán minősítő gyakorlatokon tudnak minél jobban elsajátítani, elmélyíteni. Ha ezeket is sikeresen teljesítik, onnantól már éles bevetéseken is részt tudnak venni.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában