A népek összeférhetetlensége többnyire alkalom a háborúra

Történelem - Sok összefüggés van a jelenleg is zajló orosz–ukrán és a 2008. augusztus 7-én kirobbant orosz–grúz háború között – mondják a szakemberek. Mindkét esetben létezik ugyanis egy posztszovjet ország, amely nyugatbarát fordulatot vesz, és egyre élesebben megy szembe Oroszországgal. Egy ponton az ellentét annyira kiéleződik, hogy a szemben álló felek lőni kezdik egymást, ezzel kitör a háború. 

A mai ukrán háborúhoz nagyon hasonlít a 2008-as grúziai, amikor is annak két korábbi tartománya, Dél-Oszétia és Abházia is orosz segítséggel szakadt ki az országból, miután Grúzia 1991-ben kikiáltotta függetlenségét a Szovjetuniótól. A balti államok után elsőként hirdették ki függetlenségüket a Szovjetuniótól, és szinte azonnal ki is élesedtek az ellentétek a többségben lévő grúzok, illetve a Dél-Oszé­tia tartományban élő oszé­tok között. Az akkor még formálisan létező Szovjetunió katonái az oszétok oldalára álltak, így elkerülhetetlennek tűnt egy orosz–grúz háború, de szerencsére 1992-ben még meg tudtak egyezni a felek a tűzszünetben, s abban, hogy orosz békefenntartók maradnak a tartományban. Hasonlóan történtek az események Grúziához tartozó Abháziában is, ahol vegyesen éltek abházok és grúzok, akik között a rendszerváltás után ismét kiújultak az ellentétek. 

Hamu alatt izzott a parázs 

Abháziában állítólag komoly népirtás is történt, egyes becslések szerint az abházok több mint 5 ezer grúz személyt gyilkoltak le, a feszültség így továbbra is tapintható volt a térségben, de Grúzia tartott az orosz hadseregtől, így nem mert komolyabb konfliktust felvállalni. A helyzet akkor változott meg, amikor a kétezres évek elején Vlagyi­mir Putyin került hatalomra Oroszországban, 2004-ben pedig Grúziában a nacionalista Miheil Szaakasvili lett az elnök. A nyugatpárti elnök politikai programjának központi eleme volt a két szakadár állam visszafoglalása, ez ügyben az Európai Unió intézményeinek a segítségét is kérte, másik fő célja az ország NATO-csatlakozása lett volna, amit George Bush akkori amerikai elnök is támogatott. Grúzia nyugatra tolódása, illetve az, hogy a Kaukázusba NATO-erőket telepítsenek, kiváltotta Putyin ellenkezését, aminek hangot is adott. Tbiliszi nem vette komolyan a moszkvai reakciót, és a nyugat-európai és amerikai támogatás tudatában elég erősnek érezte magát ahhoz, hogy visszafoglalja, ha kell katonai erővel is, elvesztett két tartományát. Grúzia ezért 2008. augusztus 7-én, a pekingi olimpia megnyitására időzítve, váratlan támadást intézett a Dél-Oszétiában állomásozó orosz békefenntartó erők ellen, ami – mint az utólag kiderült – végzetes hibának bizonyult. (Az eseményekhez tartozik, hogy 2008 februárjában Koszovó kikiáltotta függetlenségét, elszakadt Szerbiától, ami a mai napig nem ismeri el volt tartománya önállóságát. Koszovó függetlenségét az USA is támogatta, ezért döntött úgy az orosz támogatást maga mögött tudó Dél-Oszétia és Abházia, hogy elszakad Grúziától.) Csak idő kérdése volt, mikor következik be az összecsapás. 

A háború kirobbant 

Grúzia tagjelölt státuszt kapott a NATO-tól, ezért Oroszország csapatösszevonásokat hajtott végre Abháziában, majd lelőtt egy grúz felderítő repülőgépet. Az új orosz elnök, Dmitrij Medvegyev májusban 400 orosz katonát vezényelt Abházia területére, majd orosz vadászgépek jelentek meg Dél-Oszétia felett, mire Grúzia hazahívta moszkvai nagykövetét. A konfliktus kisebb összecsapásokkal kezdődött, majd a 2008-as nyári olimpiai játékok első napján Grúzia offenzívába kezdett. A grúz hadsereg ostrom alá vette a grúz határhoz közel fekvő szakadár dél-oszét fővárost, Chinvalit. Oroszország a helyi orosz lakosság (legtöbb oszét rendelkezik orosz útlevéllel) védelme érdekében, válaszlépésként komoly csapatmozgásokat hajtott végre Dél-Oszétiában. Az első grúz támadás során 12 orosz békefenntartó életét veszítette, mire orosz hadihajók megjelentek Grúzia fekete-tengeri partjainál, és bombázni kezdték a legfontosabb grúz kikötővárost, Potit. A dél-oszét fővárost rommá lőtték a grúz támadók, de a túlerőben lévő orosz hadosztályok fokozatosan kiszorították őket a térségből. Az orosz légi fölényt a MÍG29-esek biztosították, ezek a Grúziával nem éppen baráti viszonyt ápoló Örményországból szálltak fel. Grúzia visszavonult és védekezésre állt be, miután az orosz erők teljesen kiszorították Dél-Oszé­tiából. Az oroszok elutasították a fegyverszüneti felhívást, bevonultak Grúziába. Bombázták Gorit, és a fekete-tengeri kikötővárosokat, így minden jel arra mutatott, hogy az oroszok felkészültek egy támadó háborúra. A konfliktus harmadik napján az orosz hadsereg Dél-Oszétiából kiszorította a grúzokat, sorra foglalta el a grúz városokat, később Abházia felől is támadásba lendült, a grúz hadsereg a maradék erejét a főváros, Tbiliszi védelmére vonta össze. 

A grúz vereség 

A grúz hadsereg nagy része megsemmisült, elveszítettek hat hadihajót is, Miheil Szaakasvili pedig nemzetközi segítséget kért. Közben Nicolas Sarkozy francia elnök közvetítésével a két fél fegyverszünetet kötött, majd nemsokára megszületett az egyezség is a béke érdekében. Medvegyev ezután leállította az orosz csapatokat, így azok megkezdték a visszavonulást, ezzel mindössze 5 nap alatt véget is ért a konfliktus. Az oroszok győztesnek hirdették ki magukat – nem is alaptalanul –, állításuk szerint ezzel helyreállították Dél-Oszétia korábbi biztonságát. Grúziát nem szállták meg az oroszok, sőt augusztus 25-én az orosz erők kivonultak Grúzia megszállt területeiről is. 

Mivel nem volt hivatalos háború a két ország között, a helyzetet nem békeszerződéssel rendezték, így Miheil Szaakasvili grúz és Dmitrij Medvegyev orosz elnök is aláírta a fegyvernyugvásról szóló megállapodást. George Bush amerikai elnök viszont kijelentette, hogy Abházia és Dél-Oszétia Grúzia része és nem támogatja az ország földarabolását. 

2008. október 1-jén megkezdte munkáját az a 200 megfigyelő és 100 fős kiszolgáló személyzet, akiket az Európai Unió küldött Grúziába a tűzszüneti megállapodás végrehajtásának ellenőrzésére. Az ötnapos háborúban 169 grúz katona halt meg és 947 megsebesült. 224 grúz civil vesztette életét és 542-en megsérültek. Az orosz oldalon 72 katona halt meg és 283 sebesült meg. 

Összefüggések a háborúk között 

Politikai és katonai elemzők szerint az orosz–grúz és az orosz–ukrán konfliktus között van hasonlóság. A moszkvai vezetés ugyanis a grúziaihoz hasonlóan Ukrajnában is villámháborúval számolt. Ukrajna is és Grúzia is posztszovjet ország, mindkettő a NATO-hoz és az EU-hoz akart közeledni, és mindegyik elég erősnek érezte magát, hogy szembe menjen Moszkva nyomásgyakorlásával. A két háború mégis másképpen alakult, Grúzia lakossága 2008-ban 4 millió főt jelentett, Ukrajnáé ennek a tízszerese volt a háború megkezdése előtt. Ugyanez a helyzet a két ország területével, Grúziáé 70 ezer négyzetkilométer, Ukrajnáé pedig 603 ezer. Ami a legfontosabb, hogy Grúziát a 4000 méter magas Nagy-Kaukázus hegység választja el Oroszországtól, amin csak néhány hágón, és egy alagúton lehet átkelni. Ukrajna viszont több ezer kilométeren sík területen határos Oroszországgal és Fehéroroszországgal, így minden oldalról támadható volt. A grúz hadsereg akkor 20 ezer főből állt, az ukrán viszont 260 ezerből, és félkatonai szervezetek és tartalékosok is szolgálnak. Grúziát és Ukrajnát tehát katonai erő tekintetében nem lehet azonos kategóriába sorolni. Hogy mi lesz a végkifejlet, azt nem tudni, de bízzunk abban, hogy mielőbb béke lesz a szomszédos országban.