A diadal stratégiai jelentőségű volt: ezen múlt a Délvidék sorsa

Történelem - III. Károly német-római császár attól tartva, hogy Velence veresége után a törökök a Habsburg Birodalom ellen fordulnak (félelme nem volt alaptalan), de a további balkáni terjeszkedés szándékával is, 1716 áprilisában szövetséget kötött Velencével. Hamarosan a Duna mentén is megkezdődtek a hadműveletek. 
1716 júliusának végén mintegy 150 ezer fős török haderő indult meg északnak az alig két évtizede elvesztett területek visszaszerzésére. A Savoyai Jenő herceg, a zentai hős vezette a Habsburg haderőt, amely körülbelül 80 ezer főt számlált, köztük mintegy 6300 magyar hajdúval és huszárral. A császári csapatok Futaknál (Újvidék melletti település) táborozott. A döntő összecsapásra 1716. augusztus 5-én került sor, amikor is Pétervárad alatt Savoyai Jenő és Pálffy János hadai teljesen szétverték Ali pasa 150 ezres seregét, a csatában maga Ali is elesett. 

Pétervárad, a csata helye 

Ma város a szerbiai Vajdaságban Újvidékkel szemben, a Duna szerémségi oldalán. Mára már szinte egybenőtt Újvidékkel, bár külön önkormányzata van. A magyar történelemben 1237-ben említik először a város nevét, amely egyébként állítólag a Gertrúd királyné megölésében részt vett Péter ispán nevét viseli. Pétervárad a mohácsi csata évében, 1526-ban került török kézre, és 161 évig, 1687-ig ők uralták. A jelenlegi várat 1692-ben Vauban tervei szerint kezdték építeni, de csak 1780-ban készült el. Az eredeti várvédő funkcióját már nem látta el többé, ugyanis idővel megváltoztak a hadászati körülmények, és török sem veszélyeztette már többé a térséget. Ennek ellenére, mivel 112 hektáron sorakoznak a csillagbástyák, sáncok és ellensáncok, téglafalak és kaszárnyák, az osztrákok a „Duna Gibraltárja” néven is emlegették. Minden korabeli leírás megegyezik abban, hogy a vár a XVIII. századi osztrák várépítészet legnagyobb és legépebben megmaradt alkotása. Pétervárad védte ugyanis a császárság déli határait. Újvidékhez úgy viszonyul ma is Pétervárad, mint Pesthez a budai vár. Az erődítmény alatt egyébként egy 16 kilométernyi kazamatarendszer is húzódik, az itt kialakított börtönben raboskodott 1813-ban Kara Djordje, a későbbi Karadjordjević-dinasztia (szerb királyi család) megalapítója és az első szerb felkelés vezére, valamint itt volt bebörtönözve 1914-ben egy Josip Broz (a későbbi Tito) nevű fiatal osztrák-magyar katona is, veszélyes eszmék terjesztése miatt. 

A török hanyatlás kezdete 

A törökök több mint 150 éves magyarországi tartózkodásuk alatt sikert sikerre halmoztak. A fordulatot az 1683-as év jelentette, amikor is Kara Musztafa török nagyvezír Bécset ostromló seregére katasztrofális vereséget mértek I. Lipót császár és Sobieski János lengyel király egyesült hadai. A diadal után a keresztény erők ellentámadásba lendültek, és folyamatosan kezdték visszaszorítani a török egységeket, aminek következtében felszabadult Esztergom, Vác és Pest is. Buda várát is ostromgyűrűbe vonták, de az akkori közel 30 ezres sereg nem tudta bevenni az erődítményt, amelyet a török védők elszántan védtek. A sikertelen ostrom után az albán származású Abdurrahman Abdi Arnaut budai pasa 12 ezer katonájával a vár megerősítésén fáradozott, mert tudta, hogy egy újabb keresztény ostrom csak idő kérdése. 

XI. Ince pápa üzenetben szólította fel a keresztény Európát Buda várának visszafoglalására. A pápát joggal nevezték bankárpápának, nemcsak azért, mert hatalmas földbirtokkal és vagyonnal rendelkező bankárcsaládból származott, hanem mert maga is nagy hozzáértéssel intézte a Szentszék gazdasági ügyeit, és hatalmas vagyonnal jelentősen hozzájárult a török elleni háborúhoz. Lankadatlan szervező munkája nyomán egész Európa-szerte megnyíltak a pénzesládák, így anyagi akadálya már nem volt a magyar királyi székváros visszafoglalásának. 

Buda bevétele után megkezdődött a török kiűzése Magyarországról. A következő évben a nagyharsányi ütközetben a törökök ismét vereséget szenvedtek, így visszaszorultak Szerbia és Bosznia területére. 1690-ben pedig a keresztény erők a Nándorfehérvártól nem messze lévő zalánkeméni véres ütközetben megsemmisítő vereséget mértek az oszmán seregre. 
1697. szeptember 11-én Savoyai Jenő a zentai csatában döntő győzelmet aratott, majd a karlócai békeszerződés értelmében a Magyar Királyság területének nagy többsége felszabadult a török uralom alól. 

A törökök ismét támadnak 

Savoyai, miután értesült az oszmán közeledésről, ellenfele szándékainak kifürkészése céljából, Pálffy János tábornagy vezetésével egy erős járőrt küldött felderítésre. Pálffy augusztus 2-án Karlócánál beleszaladt egy 20 ezer fős török előőrsbe, de a sokszoros túlerő ellenére felvette a harcot az oszmánokkal, és csak az ellenség több rohamának visszaverése után húzódott vissza a közeli Pétervárad sáncai mögé. A következő napokban a törökök a péterváradi erősség ostromába kezdtek és a közelítő árkok pár nap után már csak néhány lépésnyire voltak a védőktől. Eközben a császári fősereg egységei átkeltek a Dunán, és 5-én hajnalban, miután a jobb parton együtt volt az egész haderő, Savoyai Jenő reggel hét órakor támadást indított a törökök ellen. Középen gyalogságát állította fel, a szárnyakat pedig a lovasság fedezte, de a kezdet nem alakult jól a császári sereg számára, a gyalogság zöme ugyan rendben haladt előre, de középen a hadsorok a sáncból való kilépéskor összekeveredtek, ezt a janicsárok azonnal ki is használtak, és teljesen szétzilálták a császári csapatokat. Nemcsak hogy visszaűzték a keresztényeket sáncaikba, hanem sikerült nekik is oda benyomulni, így Savoyai számára az ütközet kezdett tragikussá válni. Ekkor a herceg-hadvezér személyesen avatkozott közbe, először a második hadrend segítségével helyreállította középen a rendet, majd parancsot adott a lovasságnak, hogy támadjon. A gyors támadás során Savoyai lovassága oldalba kapta a janicsárokat, akik megzavarodtak, ezt kihasználta a császári gyalogság, és nagy rohammal szinte elsöpörte az oszmán sereget. Az egyidejű támadás teljesen felmorzsolta a török sereget, maga a nagyvezír, Ali basa is elesett, majd az azt követő zűrzavarban a császári lovasság a török tábort is elfoglalta, így nagy mennyiségű hadianyagot is zsákmányolt. Délre véget is ért a küzdelem, Savoyai Jenő ismét győzött. 

A diadal hatalmas jelentőségű volt, hiszen lehetővé tette a Délvidék legfontosabb várának, Temesvárnak a visszafoglalását és ezzel az egész Temesköz felszabadítását. A következő évben pedig Belgrád erődje ismét keresztény kézbe került. 
A háborút lezáró 1718-as pozsareváci békében, a Habsburg Birodalom megszerezte a Temesközt, Szerbia északi részét, valamint a középkori Szörényi Bánság egész területét. Mivel a csata éppen Havas Boldogasszony napján zajlott le, a Pétervárad melletti Tekija templomot Havas Boldogasszonynak szentelték, helyén korábban egy mecset állt, amit a jezsuiták alakítottak át kápolnává. A legenda szerint Savoyai a csata előtt egy Mária kegyképhez imádkozott, amely állítólag a kápolna melletti fa ágai között jelent meg. 

Győztes csaták sora 

A fiatal, apró termetű és vézna Savoyait senki sem tartotta alkalmasnak a katonai pályára, háta mögött „kis apátnak” gúnyolták, mivel azt tanácsolták neki, hogy fizikai adottsága végett válassza inkább a papi hivatást. Ő viszont mindenkire rácáfolt, sértődötten elhagyta szülőföldjét, Fran­ciaországot, majd Bécsbe ment, ahol fényes karriert futott be. Harcolt a török ellen Bécs ostrománál, majd annak sikeres felmentése után, egy dragonyos ezred tulajdonosává vált. Részt vett Buda ostromában és Esztergom felszabadításában. A magyar királyi székváros visszafoglalásánál, jobb kezén súlyosan megsérült, majd 1688-ban mint altábornagy harcolt Miksa bajor választófejedelem mellett Belgrád bevételénél, s újra megsebesült. 

Az itáliai háborúban szerzett érdemeiért tábornaggyá léptették elő, majd azt követően I. Lipót császár Savoyait nevezte ki a törökök ellen indított haderő fővezérévé. Először Zentánál akkor csapott le rájuk, amikor azok átkeltek a Tiszán. Az 1697. szeptember 11-én lezajlott ütközetben a kettészakadt török sereg két órai harc után súlyos vereséget szenvedett. A zentai diadal, amely 30 ezer török katona és a nagyvezír életébe került, véglegesen megtörte a törökök magyarországi uralmát. A későbbi spanyol örökösödési háború utáni béke helyreálltával VI. Károly császár Savoyai Jenőt, az Osztrák Németalföld Habsburg helytartójává nevezte ki. 

Amikor a török porta megszegte a karlócai békét, és újabb támadást intézett az akkori magyar területek ellen, a császár Savoyait küldte ellenük, aki Péterváradnál ismét fényes diadalt aratott a török sereg felett. Savoyai Jenő 1736. április 21-én hunyt el Bécsben, agyvérzésben. A 73 évet megélt hadvezér nem csak a csatamezőn, de a tárgyalóasztalnál is komoly érdemeket szerzett a Habsburg birodalom gyarapodásában.