Megkésve, de annál nagyobb szeretettel köszöntötték a földvári pedagógusokat

Szabó Jánosné 75 év után gránitdiplomát, Deák Józsefné 70 év után rubindiplomát, Pozsgai Sándorné 65 év után vasdiplomát, Gál Gyuláné 60 év után gyémántdiplomát, Lukácsi Pál 50 év után aranydiplomát, Veisz Jánosné 50 év után aranydiplomát vehetett át. Díszdiplomát kapott Kristofics Lászlóné és Papp Lászlóné. Az idén nyugdíjba vonuló pedagógusok Pedagógus Szolgálati Emlékérmet vehetett át Bognárné Balogh Andrea, Fehérné Keserű Katalin, Götzingerné Sztanó Mária, Kutiné Péter Ilona, Marótiné Szeleczky Mária és Radovics Gabriella.

Egy kis Kati néni történelem

Fehérné Keserű Katalin a dunaföldvári Magyar László gimnázium intézményvezetője nyugállományba vonul. Derűsen gondol vissza az ott töltött évekre. Az idei ballagás meghitt perceiben megdöbbente az ünnepség résztvevőit, amikor ezt mondta:

Úgy hozta az idő múlása, hogy én is búcsúzok. A Magyar László Gimnáziumban töltöttem negyven munkás évet. …. Különböző feladataim mellett ott legbelül, úgy Istenigazából egy a biológiát és a kémiát tanítani szerető tanár maradtam. Szóval kedves ballagók, jelképesen szorítsatok nekem is helyet, vegyetek be a soraitokba, csatlakozok hozzátok, én is elballagok!

Kitüntetést – elismerést kapni

- A város ünnepén a „Dunaföldvár Gyermekeiért” díjat, a pedagógusnapi ünnepségen pedig Pedagógus Szolgálati Emlékérmet vehettem át. Kitüntetésként éltem meg mindkettőt. Az elsőre a kollégáim terjesztettek föl, ami még nagyobb elismerést jelent a számomra.

Jó volt ezekkel a gyermekekkel lenni?

-Igen, az volt, mert mindig is szerettem tanítani. A mai napig elsősorban tanárnak érzem magam és az is maradok

Intézményvezetőnek lenni milyen elfoglaltság?

-Az egy nehéz szakma. Sokfelől kapja az ember a pofonokat és sok felé kell megfelelni. és nem mindig kellemes az amit az ember akár a szülőktől, akár a gyermekektől, vagy ne adj Isten a kollégáitól kap.
Első melyen menedzsernek és egyben hivatalnoknak is kell lenni. Rendkívül sokoldalú papírmunkát kell végeznünk, Nagyon sokféle adminisztrációs munkánk van. A covid helyzet ezt különösen megnövelte a feladatokat, amihez hozzá jött még a menekültáradat. Rendszeresen jelentést kellett adnunk a Tankerületnek és az Oktatási Hivatalnak és rendszeresen tájékoztattuk a helyi önkormányzatot is ezekkel a dolgokkal kapcsolatban.

Megálmodott egy diák ideált és azt szerette volna kialakítani?

-Semmiképpen, hiszen mindenki egy önálló személyiség, különbözik egymástól és úgy kell elfogadni őket. Nyilván az a dolgunk, hogy az oktatás mellett neveljük is őket. Szépen formálni, csiszolgatni lehet és kell is, de megpróbálni a magunk kedvére alakítani nem lehet és nem is szabad. Miközben kémiát tanítok, közben nevelem is őket, mert ezt együtt lehet csinálni. A tanár az empatikus képességeivel teszi a dolgát. Lehet, hogy nem mindenki érti meg, amit elmondunk neki, amit észre kell venni rajtuk, és akkor egy másik megközelítést is elő kell venni, Akkor már várható, hogy mindenkihez utat találunk.

Előfordult, hogy elvágyott egy másik iskolába?

-Soha, mert az első perctől kezdve nagyon jól éreztem itt magam. Amikor idekerültem, nekem olyan kollégáim voltak, akik maximálisan támogattak. Tulajdonképpen az ember úgy kerül ki az egyetemről, hogy egy csomó tudomány van a fejében, viszont tanítani nem tanították meg. Az a célunkhoz nagyon kevés, amit megtanultunk a szakmódszertanból. Kap hozzá egy kis pszichológiai ismeretet, de amikor bekerül egy harmincfős osztályba, akkor egészen más lesz a helyzet, mint amit előtte elképzeltünk. Sokkal nehezebb, hiszen ott mindenkivel meg kell találni a hangot, és el kell magadat fogadtatni.

A kezdet örök hozadéka

-Nekem nagy segítség volt, amikor idekerültem (még az „átkos”-ban”), hogy akkor még működött a rettegett szakfelügyelői rendszer. Mindenki félt tőlük, a túlzott szigoruktól, és talán még attól is, hogy jól fejbe is kólintanak. Nekem őrült szerencsém volt, mert mindkét szakomból ugyanaz volt a szakfelügyelőm. Egy rendkívül kedves hölgy, Kaszás Dezsőné, aki (sajnos már nincs az élők sorában) olyan finom kis tippeket tudott adni, amivel érdekesebbé tudtam tenni a kémia, vagy a biológia órákat. Óravázlatokat és olyan továbbképzéseket adott, amelyeket a mai napig tudok használni. A másik fontos segítséget az itteni kollégáimtól, az akkori „nagy öregek”-tól kaptam. Örökké hálás vagyok mindegyikért.

Mi változott a gimnazista korosztályon?

-Ahogy „kinyílt” a világ, úgy gyűrűzött be hozzánk a fogyasztói társadalom is. Már nem egy könnyen irányítható ez a nemzedék. Azt tapasztalom, hogy bizonyos dolgokban (nyilván nem a szaktárgyakból) többet tudnak, mint a pedagógus. A digitális technika használatában viszont legtöbbször előttünk járnak. Gyakran elhangzik, amikor szemmel láthatóan lassan haladok egy technikai beállítással, hogy „ugyan Kati néni, tessék hagyni, majd én megcsinálom!”.

Létezik olyan, hogy az igazgatónő barátsággal van a diákok felé?

-Attól, hogy egy elefántcsont toronyba vonulok, attól nem leszek jobb vezető, de tanár sem. Én itt nem egy igazgatónő, hanem a Kati néni vagyok.