Arany János Iskola

2022.07.04. 08:00

Vizes játékok, hagyományőrzés és sportolás

Molnár Emese

Fotó: LI

Dunaújváros - Mozgalmasan töltötte az a hetvennégy gyermek a múlt hetet, akik részt vettek az Arany János Általános Iskola napközis Erzsébet-táborában. Mint már arról korábban is írtunk, az intézmény idén is pályázott a kéthetes tábor megvalósítására. 
Az első heti táborra több mint száz diákjuk jelentkezett, a második turnusban pedig hetvennégy alsós és felsős tanuló járt be az iskolában tartott foglalkozásokra.

 

A Bajvívó Magyarok Egyesület sok felszerelést hozott bemutatásra Fotók: Laczkó Izabella/Dunaújvárosi Hírlap

Programból most sem volt hiány. Bíró Éva táborvezető vázolta, volt kutyás bemutató a Duna Dog Center jóvoltából; aerobic Kelemen Ritával; interaktív meseelőadás és néptáncolás Suplicz Mihállyal; a kézműves-foglalkozásokon például nemezelt labdákat, címereket készítettek; ellátogattak az arborétumba; a nagy melegben pedig sok vizes játékot is beiktattak a programok közé. 

Még csatajátékot is szerveztek, amit élveztek a gyerekek

Csütörtökön a Bajvívó Magyarok Hagyományőrző és Sport Egyesület tagjai látogattak el a táborozó fiatalokhoz, és egész napos foglalkozással készültek számukra, például korabeli fegyvereket ismerhettek meg, és szerveztek egy csatajátékot is. 
 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában