Kormányhivatal

2022.07.01. 07:00

Építési engedély nélkül, szabályosan

Kormányhivatal

Engedély nélkül végezhető meglévő építmény utólagos hőszigetelése, homlokzati nyílászáró cseréje, a homlokzatfelület színezése Fotó: MW

Fotó: Balogh Ákos

Az utóbbi években megnőtt az építési engedély vagy bejelentés nélkül végezhető építési tevékenységek száma. Az erről szóló kormányrendeletek ezeket a tevékenységeket részletesen felsorolják. Annak ellenére, hogy bizonyos építési tevékenységek az építéshatóság építési engedélye nélkül végezhetők, arra azonban figyelemmel kell lenni, hogy a vonatkozó egyéb szabályokat ilyenkor is be kell tartani! – erre hívja fel a figyelmet a Fejér Megyei Kormányhivatal Építésügyi és Örökségvédelmi Főosztálya. 

Minden település önkormányzata rendeletben alkotja meg a helyi építési szabályzatát, amelyben meghatározza az adott településen elhelyezhető építményekre vonatkozó részletes előírásokat. Ilyen lehet többek között az adott telken elhelyezhető építmények számát, funkcióját, az építési hely méretét, a telek legnagyobb beépítésének mértékét, a legnagyobb épületmagasságot, a legkisebb zöldfelület nagyságát szabályozó előírás. Ezek az előírások minden építményre vonatkoznak, független attól, hogy engedéllyel, bejelentéssel vagy engedély nélkül építhetőek meg. 

A felépített épületnek az elhelyezése, mérete meg kell, hogy feleljen az előírásoknak

A helyi építési szabályzaton felül minden település önkormányzata településképi rendeletében – a településkép-védelem érdekében –, az anyaghasználatot, a színezést, a kerítés kialakítását, az épületformát szabályozhatja, és bizonyos nem engedélyköteles építési tevékenységek elvégzését településképi eljárások lefolytatásához kötheti. Az adott ingatlanra vonatkozó építési vagy változtatási tilalomról, valamint a helyi építési és településképi előírásokról a település önkormányzatának polgármesteri hivatala tud részletes felvilágosítást adni. 
A felépített épületnek nemcsak az elhelyezése, de szerkezetének valamennyi mérete és kialakítása is meg kell feleljen a vonatkozó jogszabályoknak és egyéb műszaki előírásoknak, szabványoknak. A felépített építménynek a biztonságos és rendeltetésszerű használat követelményeinek is minden esetben meg kell felelnie. 

Amennyiben az adott építmény nem a vonatkozó előírásoknak és szabályoknak megfelelően épült, az építéshatóság építésrendészeti eljárásban fogja vizsgálni, függetlenül attól, hogy engedéllyel, bejelentéssel vagy engedély nélkül építhető meg. 
Annak eldöntésére, hogy az adott építési tevékenység építési engedély köteles-e, illetve annak elhelyezése és kialakítása megfelelnek-e a vonatkozó szabályoknak és előírásoknak, célszerű építésztervező vagy kivitelező szakember segítségét kérni. 

ELÉRHETŐSÉGEK

Dunaújvárosi JÁRÁSI HIVATAL 

  • Telefonszám: 25/795-600, 25/795-610.
  • Fax: 25/795-649.
  • E-mail: hivatal.dunaujvaros @fejer.gov.hu
  • 2400 Dunaújváros,  Szórád Márton út 39.

KORMÁNYABLAK 

  • Telefonszám: 25/795-244.
  • Fax: 25/795-649.
  • E-mail: kormanyablak. [email protected]
  • 2400 Dunaújváros, Október 23. tér 1.

ÜGYFÉLFOGADÁS 

  • Hétfő: 8.00–18.00
  • Kedd: 8.00–16.00
  • Szerda: 8.00–18.00
  • Csütörtök: 8.00–16.00
  • Péntek: 8.00–12.00 
    A Központi Időpontfoglaló Alkalmazásban ügyintézésre időpontot foglalni Ügyfélkapu-azonosítóval, a „Bejelentkezés” gombra kattintva lehet. (Azonosító nélkül is lehetőség van „Ügyfélkapu-regisztrációra” időpontot foglalni.)
  • Foglalkoztatási Osztály
  • Telefonszám: 25/795-697.
  • E-mail: [email protected]
  • 2400 Dunaújváros, Gagarin tér 1/A.

Ügyfélfogadás 

  • Hétfő: 8.00–14.00
  • Szerda: 8.00–14.00
  • Csütörtök: 8.00–14.00
  • Péntek: 8.00–12.00

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában