Félévértékelő fideszes sajtótájékoztatót tartottak

2022.07.04. 14:06

Lőrinczi Konrád folytatja a már megkezdett munkát

Az időközi választási győzelem másnapján hétfőn, már reggel sajtótájékoztatót tartott a helyi Fidesz irodában dr. Molnár Krisztián választókerületi elnök, dr. Mészáros Lajos országgyűlési képviselő, Szepessy Gergő, a Fidesz helyi alapszervezetének elnöke és Lőrinczi Konrád, a 2-es választókörzet frissen megválasztott önkormányzati képviselője.

Brousil Csaba

Fotó: Szabone Zsedrovits Eniko

Dr. Molnár Krisztián első szavai a köszöneté voltak. Megköszönte a párt aktivistáinak azt a kitartó munkát, mellyel a hosszú kampányidőszak alatt viseltettek. A választóknak is köszönetet mondott, hogy éltek demokratikus jogukkal és az urnákhoz járultak, illetve a választási rendszerben dolgozóknak is megköszönte a szorgalmas munkát. A választókerület elmúlt fél évét értékelve kiemelte az április 3-ai országgyűlési választásokon aratott győzelmet, mely mint mondta önmagában is óriási eredmény. Felhívta a figyelmet arra, hogy Pintér Tamás polgármester úgy vélekedett annak a választásnak a kampányidőszakában, hogy „itt a Fidesz egy gyűlölt ellenség”, a választást nem nyerheti meg a párt jelöltje. Mégis sikerült, ami azt bizonyítja, hogy az emberek irányultsága megváltozott és nem gyűlölt ellenségként tekintenek a Fideszre. Éppen ellenkezőleg, a választóknak a civilnek mondott sokpárti társaságból lett elege. Kiemelte, hogy a közelmúltban a választókerülethez tartozó Perkátán Oláh István, a Fidesz támogatását bíró független jelöltet választották meg polgármesternek, ami szintén nagy siker, csakúgy mint Ercsiben Gólics Ildikó alpolgármesteri kinevezése. Dr. Molnár Krisztián nem rejtette véka alá, hogy a 2024-es önkormányzati választásokon az a céljuk, hogy Dunaújvárost és Pusztaszabolcsot „visszaszerezzék”, azaz megnyerjék majd azt a választást is. A vasárnapi időközi referendumra kitérve gratulált Lőrinczi Konrádnak, akit türelmes, az emberek problémáira nyitott képviselőnek nevezett. A kampányról elmondta, hogy az az ellenoldali vád is megdőlt, miszerint a Fidesz negatív, mocskolódó kampányt visz, hiszen az elmúlt ötven nap alatt egy negatív komment sem hangzott el a részükről, tették a dolgukat, aminek meg is lett az eredménye. Nem vegzálták feleslegesen a választókat, ezzel szemben a rivális oldalról ez nem mondható el.

Dr. Mészáros Lajos két választási győzelemhez vezető okról beszélt. Mindegyik sikert a kampányba befektetett helyi munkában, illetve a kormány politikájában látja. Véleménye szerint a kabinet intézkedései – nyugdíjemelés, fiatalok és a családok támogatása, a rezsicsökkentés, az infláció ellen hozott intézkedések – meglátszanak az országos és a helyi tendencián is, azaz visszaköszön a választási sikerekben, ahogyan most Dunaújvárosban is történt.

Szepessy Gergő mindenkinek megköszönte a kampányba fektetett kemény munkáját, különösen, hogy a nyári kánikulában is állták a sarat, pedig sokszor nagyon nehéz dolguk volt. Bár, mint fogalmazott ez egy kohász város, itt bírni kell a hőséget. Hangsúlyozta, hogy a vasárnapi választási győzelemmel elindult egy folyamat itt a városban, melyet szeretnének továbbvinni és a fiatalokat is bevonva aktívan részt venni a város közéletében. Szeretnének részt venni a városi közéletben, megszólítani és bevonni a fiatalokat a város életének vérkeringésébe, hogy stabil központ legyen a város a fiatalok számára annak ellenére is, hogy egy iparvárosról beszélünk.

Lőrinczi Konrád első szava szintén a köszöneté volt: háláját fejezte ki a választóknak, hogy az urnákhoz járultak, illetve a stábnak és mindenkinek, aki a kampányban tevékenyen részt vett. Mint mondta nehéz időszak volt, nagyon sok választópolgárt kerestek fel a kampányban, de tették ezt azért, mert fontosnak tartották a városlakókkal való személyes kapcsolat kialakítását. Hangsúlyozta, hogy a korábban megkezdett, 12 éven át folytatott munkát folytatja majd egyéni képviselőként.

Lőrinczi Konrád jelenleg is önkormányzati képviselő, a Fidesz listájáról jutott be a közgyűlésbe. Vasárnapi győzelmével viszont ő lett a 2-es választókörzet megválasztott egyéni képviselője, így a listás mandátuma megüresedik, helyére a Fidesznek kell delegálnia új képviselőt. Dr. Molnár Krisztián elmondta, hogy azonnal megkezdik az erről szóló egyeztetéseket és mielőbb nyilvánosságra hozzák, hogy ki lesz az a személy a Fidesz 2019-es hivatalos választási jelöltjei közül, aki átveszi Lőrinczi képviselő listás mandátumát.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában