2022.06.05. 20:00
Igazán színpadra termett
A Pannon magángimnázium jubileumi ünnepsége jó néhány érdekes programot tartogatott a közönség számára, például a színjátszók előadását.
Fennállásának tízéves évfordulóját ünnepelte az előző héten a Pannon Oktatási Központ. A programsorozat egyik állomása a tehetségnap volt, amelyen az intézmény színjátszó csoportja is bemutatkozott. Ráadásul nem is akármilyen műsorral szolgáltak a fiatalok: egy Tasnádi István által írt darabot adtak elő, amelynek témája a cyberbullying, vagyis az internetes zaklatások, átverések. A történet Zsuzsiról szólt, aki álprofilokat hozott létre, és így irányította barátait, majd a végén fény derült a hamisságára. Nyilván a darab sztorija is elgondolkodtató volt a közönség számára, de az tette igazán lenyűgözővé az előadást, ahogy a pannonos diákok eljátszották. A főszereplőt Ocztos Rebeka alakította, aki remekül formálta meg a karakterét. A tizenkettedik évfolyamos tanuló szívesen mesélt lapunknak a többi közt a színjátszó szakkörről, és arról is, hogy a színészi pálya felé veszi az irányt.
Már több éve működik a színjátszó kör a Pannon magángimnáziumban. Rebeka számára nem volt kérdés, hogy a középiskolás évei alatt a csapat tagja legyen, ugyanis már korábban is szívesen játszott előadásokban.
– Ha úgy vesszük, tulajdonképpen már óvodás korom óta foglalkoztat a színészet. Pár éves voltam, amikor egy olyan előadást mutattunk be a szülőknek, amelyben egy előre megtanult verset mondtam el úgy, mintha a kezemben lévő könyvből olvasnám fel. Nyilván akkor még nem tudtam olvasni, éppen ezt kellett eljátszani – idézte fel Rebeka.
Bár érdekelte és szerette a színjátszást, valahogy mindig a háttérbe szorította, sokáig egyfajta hobbiként volt jelen az életében. A család is eredetileg az orvosi pályára szánta őt. A vasváris évei alatt a rácalmási színjátszóknál töltötte a szabadidejét. Aztán a Pannonban folytatta tanulmányait, ahol új lehetőségek nyíltak meg előtte. Mint azt Rebeka elmondta, tanárai arra biztatták, hogy bontakoztassa ki tehetségét, és már négy éve tagja a színjátszó csapatnak. A család is mindenben támogatta őt, ezen felbátorodva be is adta a jelentkezését a Színház- és Filmművészeti Egyetemre. Jól sikerült a meghallgatás, felkeltette a bírák érdeklődését a fiatal tehetség, de egyelőre nem nyert felvételt. Ez cseppet sem szegte kedvét, jövőre ismét megpróbálja, de várja most a felvételi ponthatárok kihirdetését is, hiszen média- és kommunikációtudomány szakra is beadta jelentkezését.
– Nem az a célom a színészkedéssel, hogy híres legyek, hanem egyszerűen csak azt szeretném csinálni a jövőben, amit szeretek. Élvezem a színpadi játékot, és szívesen alakítanék rendhagyó szerepeket, illetve olyan karaktereket, amelyek megformálásához erősebb, akár improvizatívabb előadás kell – tette hozzá Rebeka.
Közben továbbra is a színjátszó csapattal készülnek újabb és újabb előadásokra. Jelenleg hét, fiatalabb diáktársával alkotják a pannonos színjátszó csapatukat, és Dubai Péter, a Bartók kamaraszínház művészeti titkára segíti őket a felkészülésben.
– Általában menet közben tanulom meg a darab szövegeit. Péntekenként egész délután próbálunk. Bemelegítő gyakorlatokkal kezdünk, utána jön a próba, amelyben a rendező folyamatosan instruál bennünket, majd levezető játékkal zárjuk a foglalkozást. Nagyon jó a csapat, az iskolán kívül is gyakran találkozunk, barátok lettünk – meséli Rebeka.
A múlt héten bemutatott darabot már a Covid-járvány előtt szerették volna előadni a közönségnek, de két évet ki kellett hagyniuk. A közelmúltban rendezték meg Keszthelyen a Helikoni Ünnepségeket, amelyre elvitték a darabot, a zsűri pedig bronz minősítéssel jutalmazta őket.