Szakmai fórum

2022.06.10. 07:00

Hatalmas összegű a központi támogatás

Szakmai fórumot rendeztek a térségbeli civil közösségek számára a Kerpely Hotelben csütörtökön. Az eseményt sajtótájékoztató előzte meg, amelyet Szalay-Bobrovniczky Vince, a Miniszterelnökség civil és társadalmi kapcsolatokért felelős helyettes államtitkára, dr. Molnár Krisztián, a Fejér Megyei Közgyűlés elnöke és dr. Mészáros Lajos országgyűlési képviselő tartott.

Brousil Csaba

Dr. Mészáros Lajos, Szalay-Bobrovniczky Vince és dr. Molnár Krisztián a civil fórumot megelőző sajtótájékoztatón Fotó: Szabóné Zsedrovits Enikő / Dunaújvárosi Hírlap

Már október első napjaiban kiírják a jövő évre szóló pályázatokat

A helyettes államtitkár elmondta, hogy ez a fórum kerekasztal-beszélgetés jellegű egyeztetés, amelyen arra kíváncsiak, hogy a térségbeli civil szervezeteknek milyen javaslataik, ötleteik, észrevételeik vannak, amikkel a döntéshozók munkáját is segíthetik. Hangsúlyozta, hogy a civil szervezetek által végzett szakspecifikus munka mélyen szakmai, és e fórum segítségével lehetőség nyílik arra is, hogy mintegy közvetítőként más államtitkárságokhoz is eljuttatva az üzenetet tudjanak segíteni a civil szféra munkájában. Kiemelte azt is, hogy semmilyen szakterületet nem preferálnak. A döntéshozatal szempontjából az a fontos, hogy egy adott civil szervezet hasznos, közösségi igényeket lefedő tevékenységet valósítson meg, és kezdeményezéseik legyenek közösségteremtőek. Elhangzott, hogy a civil szférában tevékenykedő szervezetek korábban soha nem látott mértékű támogatási lehetőségeket vehetnek igénybe: az idei évre 20 milliárd forintos keretet osztottak szét a pályázók között. A jövő évre vonatkozó pályázatokat októberben kiírják, hogy az azokon indulók minél előbb megkaphassák a forrást a kitűzött céljuk eléréséhez, már a jövő év elején rendelkezzenek az ezekhez szükséges megfelelő forrással. 
Dr. Mészáros Lajos annak jelentőségét hangsúlyozta, hogy kormányszinten milyen erős a civil szervezetek pártfogása, hiszen ez azt mutatja, hogy a kormány is fontosnak tartja és támogatja azt a feladatot, amit a civilek végeznek a társadalomban. A térségünkben is több ilyen hasznos munkát végző szervezet van, ezek képviselőinek fontos a véleménye, hiszen azt be tudják csatornázni a döntéshozók felé. Mint mondta, bízik abban, hogy az egyeztető fórum sikeres lesz, és a térségbeli civil szervezetek a jövőben még több forrást tudnak nyerni ötleteik megvalósításához. 
Dr. Molnár Krisztián Fejér megye nevében megköszönte az eddigi támogatásokat. Elmondta, hogy a megyében 2680 civil szervezet működik jelenleg, amelyeknek nagy segítséget nyújtottak a pályázati lehetőségek. Hangsúlyozta, elkötelezettek abban, hogy a megyei lakosok életminősége folyamatosan javuljon, és közösségek épüljenek. Utóbbiak alappillérei pedig a civil szervezetek, amelyek támogatására megyei közgyűlési szinten is nagy hangsúlyt fektetnek. 
Mind a helyettes államtitkár, mind pedig a megyei közgyűlés elnöke kiemelte az Echo Innovációs Műhely áldozatos munkáját, amelyet mint egy ernyőszervezet fejtenek ki a civil szervezetek tevékenységének érdekében. Minden megyében van képviseletük, amelyek közül a legerősebbnek a helyettes államtitkár a Fejér megyeit nevezte meg. 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában