Áramszünet

Kell egy kis áramszünet, énekli Hofi egyik méltán népszerű dalában. Nem vagyok abban biztos, hogy a több ezer belvárosi lakó is így gondolta, amikor szerda este ez történt. A szolgáltató szerint az un. közép feszültségűhálózaton történt meghibásodás, amit aztán egy- két órán belül ki is javítottak. Persze mindennek oka van. Nem vagyok a témában jártas ember, de az „messziről látszik”, hogy a mostani kánikulának köze lehet ehhez. Háztartásaink tele vannak az életünket segítő gépekkel, eszközökkel. Ilyen a légkondi is, amely gyakorlatilag már több lakásban van, mint amennyiben nincs. 

Ökológiai lábnyomunk növekszik. Behunyt szemmel lépkedünk. 

A szakadék felé.

Nem bocsátkoznék számháborúba e tekintetben, de mindezek mellett ott van még a többi elektromos háztartási eszköz teljesítménye, amelyek rendre terhelik hálózatot. A klímás készülék ma már szinte státusz szimbólum is, mint amilyen régen az autó is volt. A légkondi üzembehelyezésekor semmilyen engedélyre nincs szükség, így amikor elérkezik a várva várt nyár és vele a kánikula, derül ki a szolgáltatónak is, mint a mostani példánkban, hogy adott esetben túlterhelt a rendszer. És akkor még nem beszéltünk arról, hogy mi lesz azokkal az élelmiszerekkel, hűtött árukkal a boltokban, a háztartásokban, amelyek tönkrementek. Vagy azzal a forgalom kieséssel, amivel a boltoknak számolniuk kellett. Nyilván van erre is jogszabály, mint majdnem mindenre.
Ám az áramkimaradás nem feltétlenül a szolgáltató hibája. Adott esetben fogyasztói társadalmunk csillapítatlan étvágya, amelyet a multik gerjesztenek a vélt és valós profit érdekében. Mindez messzire vezet, nem is vállalkozunk ezen okfejtésre. Ám ott a másik lehetőség, mint például egy bejelentési kötelezettség a szolgáltató vagy esetleg az önkormányzat felé légkondi ügyben, hogy ilyenkor a megnövekedett kapacitásra számítani és ha lehet, akkor fel lehessen készülni.
Az ökológiai lábnyomunk meg egyre csak növekszik. Mi meg csak behunyt szemmel lépkedünk. A szakadék felé. 

Vezető képünk illusztráció.