A poltavai ütközet: I. Péter cár legyőzte a svéd csapatokat

Történelem A nagy északi háború 1700-ban tört ki, miután Nagy Péter orosz cár szövetséget kötött a lengyel és a dán uralkodóval, hogy így közösen próbálják meg elszigetelni Svédországot. Az orosz cár ezután rögtön támadást is indított a svédek ellen, de Narvánál katasztrofális vereséget szenvedett el XII. Károly serege ellen, ami jelentősen megerősítette a svédek birodalmi pozícióit. A vereség döbbentette rá az orosz cárt, hogy ha meg szeretné tartani országa számára az északi-tengeri kijáratot, akkor a Néva folyó deltájában egy új, hatalmas várost kell létrehoznia, így született meg Szentpétervár. 

I. Péter már fiatalon beutazta Európát, és rájött, hogy elmaradott országát fel kell zárkóztatnia a modern nyugat mellé, másképpen a fő vetélytársak elsősorban a lengyelek és a svédek lépéselőnybe kerülnének az oroszokkal szemben. A svéd uralkodó az oroszok feletti győzelme után egy gyors hadjáratban megszállta a dán fővárost, Koppenhágát, majd Erős Ágost lengyel király és szászországi választófejedelem ellen indult, és 1704-ben már elfoglalta az olyan stratégiai fontos városokat, mint Drezda, Krakkó és Varsó. XII. Károly svéd király 1706-ra már minden riválisán felülkerekedett, nagy birodalmat hozott létre, amelyet harcias természetének köszönhetően a különböző csatákban és háborúkban állandóan igyekezett növelni, nem véletlenül hívták katonakirálynak. Azonban I. Péter cár sem tétlenkedett, a narvai vereség utáni éveket erőgyűjtésre használta fel, a nyugatias hadászati fejlesztései pedig kifejezetten jót tettek az orosz hadsereg számára. 

A svédek betörtek Oroszországba 

XII. Károly svéd király seregével együtt 1707-ben orosz földre gázolt, de rögtön szembetalálta magát a teljesen újjászervezett orosz hadakkal, amelyek korszerű fegyverzettel, képzett katonákkal és tisztekkel rendelkeztek és jó stratégiát követtek. Nagy Péter hagyta, hogy a svéd csapatok minél mélyebben hatoljanak be az országába, ezért a svéd uralkodónak nagyon gyorsan utánpótlási gondjai támadtak, katonái éheztek és lázongtak, ezért Károly úgy döntött, hogy délre, Ukrajnába vonul, ahol maga mellé állítja az ukránokat és a kozákokat, valamint később a tatárokat is. Azt tervezte, hogy a tatárok révén a Török Birodalom is bekapcsolódik a háborúba, majd miután csatlakozik hozzá, közösen el tudják foglalni Moszkvát. Terve azonban nem vált be, mert az ukránok nem támogatták őt, sőt, inkább harcoltak a svédek ellen, miután az éhező svéd katonák elrabolták tőlük az élelmiszerkészletüket. Hiába hirdette magát Károly Ukrajna felszabadítójának, az ukrán lakosság nagyobb része megszállóként tekintett a svédekre, és állandó harcot vívott ellenük. A svédek közel 44 ezer katonával rendelkeztek, így az ellátmány beszerzése egyre nagyobb gondot jelentett a svéd király számára, ezért utánpótlás-gyűjtéssel bízta meg Lewenhaupt tábornokot, aki 1708. szeptember 30-án Lesznaja (ma fehérorosz városka) melletti csatában súlyos vereséget szenvedett el az oroszoktól. A tábornok és emberei a vereség ellenére kimenekültek az orosz gyűrűből, de az összeszedett élelmiszert, sőt az ágyúkat és a lőport hátrahagyták, így XII. Károly nagyon nehéz helyzetbe került. A svéd király Ukrajnában maradt, majd 1709 tavaszán Poltava (ma város Ukrajna középső részén) ostromába kezdett, amit sokkal több orosz katona védett, mint amennyi svéd támadó állt velük szemben. Az ostromban maga a király is súlyosan megsérült, de a kimerült svéd seregnek ezután még szembe kellett néznie a közeledő Nagy Péter egyre erősebb orosz haderejével. 

A poltavai csata 

Nagy Péter 1709. június 27-én az ütközet kezdetén 45 ezer harcossal rendelkezett, még a svédek mindössze 17 ezerrel. A csata másnap, június 28-án a hajnali órákban kezdődött, amikor is a svédek egy merész rohamot kezdeményeztek, amellyel meglepték az oroszokat, annyira, hogy ideiglenesen sikerült a támadóknak elfoglalniuk az orosz sáncokat is. A napfelkelte utáni egyre csak fokozódó forróságban a svéd gyalogsági támadás kifulladt, így visszavonulást fújtak, amit kihasználtak a cári csapatok, nagy erejű ágyútűzzel és gyors lovassági és gyalogsági támadással felmorzsolták a svéd erőket. XII. Károly ágyúi viszont – mivel nem volt lőporuk –, némák maradtak, így a tüzérség nem tudta támogatni a gyalogságot. Az orosz lovasság hamarosan bekerítő hadműveletbe fogott, amit a svéd gyalogság egy ideig még megpróbált meggátolni, de győzött a túlerő, így a délelőtt 11 órára véglegesen eldőlő ütközetben a svédek katasztrofális vereséget szenvedtek el. A hordágyon fekvő sebesült Károly ezért elrendelte a visszavonulást, az oroszok pedig több ezer svéd katonát ejtettek foglyul. A svéd király is csak nagy nehézségek árán kelt át a Dnyeper folyón, hogy az Oszmán Birodalomhoz tartozó Moldvába meneküljön. Érdekes megemlíteni, hogy a vesztes poltavai csatából érkezett meg egy jelentős számú svéd katonai egység, amelynek harcosai Rákóczi hadait erősítették a magyar szabadságharcban. 

Nagy Péter szándéka volt, hogy országát egy igazi európai hatalommá fejleszti

A poltavai vereség Svédország nagyhatalmi helyzetének a végét jelentette, bár a nagy északi háborút csak az 1721-es nystadi béke zárta le, de már akkor látszott, hogy Lengyelország hanyatlása következtében az észak-európai térségben kialakult űrt előbb-utóbb az oroszok fogják kitölteni, és Svédországot pedig a háttérbe szorítják. 

Nagy Péter orosz cár 

Moszkvában született a Gergely naptár szerint 1672. június 9-én. Mint Oroszország uralkodójának, eltökélt szándéka volt, hogy országát egy igazi európai nagyhatalommá fejlessze. Apja Alekszej cár halála után, annak első házasságából származó fia Fjodor került a trónra, de a gyenge fizikumú uralkodó is négy év után elhunyt, így hatalmi harc alakult ki, amelyből a fiatal Péter került ki győztesen. Azonban mivel még kiskorú volt, édesanyja személyében – aki Alekszej cár második felesége volt – régenst neveztek ki melléje. Később megszilárdította pozícióját, anyja halála után pedig az addig eléggé tivornyázó életet folytató Péter egyre aktívabban kezdett részt venni a kormányzásban. Ekkor döbbent rá, hogy Oroszország csak úgy válhat nagyhatalommá, ha tengeri flottával rendelkezik. Voronyezsben hajóépítő műhelyeket hozott létre, többször ő maga is beállt dolgozni a munkások és a külföldi mesterek közé. Hogy fejlessze tudását, nyugat-európai útra indult, ahol elképedt azon nemzetek technikai fölényén és tudásán. A nyugat-európai országok fejlettségét látva eldöntötte, hogy hazatérve egy sor változtatáson viszi keresztül az elmaradott Oroszországot, ami nem volt egyszerű. Több lázadást is le kellett vernie, reformokat léptetett életbe, például levágattatta a férfiak szakállát, meg akarta honosíttatni a nyugati szokásokat, kötelezővé tette a hivatalnokoknak a nyugati öltözékek viselését. A cári rendeletek hatalmas felháborodáshoz vezettek, de Péter hajthatatlan maradt, több száz embert kivégeztetett, így sikerült véghezvinnie akaratát. Külpolitikájában először békét kötött a törökökkel, majd a svédek elleni vereség után rádöbbent, hogy országát korszerűsíteni kell, mégpedig rohamléptekkel. 

Oroszországból nagyhatalom lett 

Átszervezte a hadsereget, korszerűbb ágyúkkal szerelte fel, nyugat-európai mintára kiképzett és megszervezett mintegy 45 ezer fős mobil katonaságot hozott létre, mindezt kiegészítve a tengeri és folyami flottával. A cár a kincstár bevételének növelését a közvetett adók megsokszorozásával biztosította. Állami monopólium volt a szurok, az olaj, a kréta, a sakkfigura, a kártya, a szőrme, az irha, a kender és a dohány, de még ennél is kifizetődőbb volt az állam számára vodka és a só árusítása. Új adóhivatalokat hozott létre, ezek elsődleges feladata az új adónemek kitalálása és azok behajtása volt. Ezeknek köszönhetően az állam adókat szedhetett be a születés, házasságkötés, temetés és végrendelet-készítés esetén is. Új adó volt a lovak, a lóbőr és a hám után kivetett járulék is, itt nemcsak az fizetett, akinek volt lova, hanem az is, akinek elpusztult, valamint az is, akinek csak a hám maradt meg. Fizetni kellett a bőrcsizma, a kalap, a méhkasok, de a moszkvai házak után is (a cár azt szerette volna, hogy a nemesség költözzön át az új fővárosba Szentpétervárra), de a szekéren szállítás díjának 10 százaléka is az orosz államot illette meg. 

Oroszország így egyre erősebb lett, miután visszavágtak a svédeknek, az oroszok a Baltikum meghatározó szereplőjévé váltak. Péter alatt lett Oroszországé Kamcsatka és a Kuril-szigetek, majd a Perzsia elleni hadjárat során az oroszok megvetették lábukat a Kaszpi-tenger nyugati partján is. Belpolitikájában Péter átalakította a központi kormányzást, az egymásra épülő kormányszékek rendszerét felváltották a miniszterek és magasabb rangú hivatalnokok alkotta bizottságokból álló kollégiumok, a szenátus élére pedig főügyészt állított. 1725 januárjában műtéttel eltávolították veseköveit. A seb üszkösödni kezdett, így Nagy Péter 1725. január 28-án meghalt. 

Felhasznált irodalom

• https://rubicon.hu/kalendarium/1709-junius-27-a-poltavai-csata. 
• Robert K. Massie: Nagy Péter élete és kora; ford. Szántai Zsolt; I. P. C. Könyvek Kft. 
• Mereskovszkij: Nagy Péter I–II; Dante Könyvkiadó, Budapest. 
• Warnes, David: Az orosz cárok krónikája: Az Orosz Birodalom uralkodóinak története. Ford. Szilágyi Mihály, T. Bíró Katalin, Szabó Mária. Budapest: Geopen Könyvkiadó. 2002. 
• Zsemlye János: Nagy Péter kül- és katonapolitikája. Oroszország nagyhatalommá válása; Jaroszlav Vodarszkij tan. ford. Zsemlye János Bp. 2014. 
• Font Márta, Krausz Tamás, Niederhauser Emil, Szvák Gyula: Oroszország története, Pannonica kiadó, 2001.