Megcsalás

2022.06.09. 07:00

A félrelépés komoly bizalomvesztést okoz

El lehet-e kerülni, hogy párkapcsolaton belül megcsalás áldozatai legyünk, hogy átéljük a mérhetetlen fájdalmat, csalódást? Kovács Judit Neszta szakpszichológus lapunknak megerősítette, hogy egy jól működő, kiegyensúlyozott kapcsolatban ilyesmi nem fordul elő.

Brunner Mónika/TEOL

Fotó: Shutterstock

Kovács Judit Neszta, a Tolna Megyei Pedagógiai Szakszolgálat (TMPSZ) Paksi Tagintézménye gyermek- és ifjúsági klinikai és mentálhigiénés szakpszichológusa fontosnak tartja hangsúlyozni, hogy a megcsalás ténye nem az oka, hanem többnyire inkább tünete a párkapcsolat kiegyensúlyozatlanságának. Sok élethelyzet van, amelyek rizikófaktorok lehetnek, hiszen minden párkapcsolatban vannak változások, úgynevezett „normatív krí­zisek”, mint például a kisbaba születése, a nő újbóli munkába állása, a gyerekek kirepülése. Fontos, hogy ezeket a nehézségeket hogyan tudja a pár áthidalni. 

A pszichológus hozzátette, emellett persze figyelembe kell venni az egyént is, egy párkapcsolat alakulása attól is függ, hogy a benne lévők milyen kötődési mintákat hordoznak, és hogyan tudnak másokhoz kapcsolódni. Ennek a gyökere az elsődleges gondozó személy, általában az édesanyához fűződő kapcsolat. 

– Azt gondolom, hogy tudatos odafigyeléssel többnyire elkerülhető az a helyzet, hogy a párkapcsolat úgy alakuljon, hogy a megcsalás bekövetkezzen. Ha ez megtörtént, az egy óriási bizalomvesztés. Fontos megvizsgálni, hogy mennyire hozható helyre, mennyire motiváltak a felek a párkapcsolat reparálására. Ebben az is szerepet játszhat, hogy a megcsalás egyszeri alkalom volt vagy viszony. Ilyen esetekben sokszor célszerű külső segítséget kérni: a pár- és családterapeutákét, hogy a bizalom újra helyreálljon, de ha menthetetlen a helyzet, a különválás humánus lebonyolításában is tudnak támogatást nyújtani – tájékoztatott. 

Hogy a nők vagy a férfiak sérülékenyebbek-e megcsalás esetén, Kovács Judit Neszta szakpszichológus azt válaszolta, hogy ez személyiségfüggő, és nem a nemtől függ, hogy valaki mennyire sérül egy megcsalás esetén. A gyerekek életét vajon milyen mértékben befolyásolja, ha tudják, hogy az egyik szülőjük megcsalta a másikat?

– A fő kérdés az, hogy mennyire tartozik rájuk. Sajnos gyakran látni, hogy a párkapcsolati krízis esetén valamelyik szülő bevonja a gyereket, gyerekeket is a konfliktusba, abból a célból, hogy több támogatást szerezzen magának. Így a gyermek olyan dolgokról is tudomást szerezhet, amelyek nem illeszkednek életkorához, szerepéhez, például vele beszéli meg a szülő a lakhatását, pénzügyi helyzetét, rábízza a döntést, hogy hova menjenek nyaralni, extrém esetben egész intim dolgokat. Fontosnak tartom kihangsúlyozni, hogy ez a gyermek bántalmazásának egy formája, hiszen a szülőnek alapvető kötelessége, hogy a gyermek egészséges fejlődéséhez szükséges feltételeket biztosítsa, ezzel azonban ez nem teljesül – tette hozzá. 

Elmondása szerint a gyerekeket mindenképpen felzaklatja, ha a szülők között konfliktus van, ne terheljük túl őket. Ha válásra kerül a sor (ami nem feltétlenül van így, sok pár képes rendbe hozni a kapcsolatát akár megcsalás esetén is), igyekezzünk kompromisszumkészek maradni a másik féllel, és a kicsinyes bosszúvágy helyett arra gondolni, hogy bárhogy is alakul az élet, ha közös gyerek van, akkor a másik féllel mindenképpen kapcsolatban maradunk. A házastársi szerep megváltozik ugyan, de a szülőként változatlanul tovább működünk. Ha nagyon vitás a megegyezés, célszerű mediátorhoz fordulni, aki egy-egy témában segíteni tud megegyezésre jutni.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában