AztaKeservit Értékőr Egyesület

2022.05.02. 17:30

Tavaszi szemétszüretre várták a segédkezni szándékozókat

Dunaföldvár - Az AztaKeservit Értékőr Egyesület tavaszi hívó szavára ismét összegyűltek azok, akik szívesen tesznek a környezeti károk helyreállításáért, a köznapi emberek szűkös eszköztárával. Az akció sikeresen és jókedvűen zárult. Bántóan nagy mennyiségű szemetet gyűjtöttek össze a Dunaföldvárt környező területeken szombaton délelőtt.

Balogh Tamás

Lelkesedni és egy kicsit búsongani 
Egy ilyen munkanapon egymással ellentétesen mozgó érzelmek kavarognak az emberben. Egyrészt pozitívak, hiszen egy sor tettre kész, mindenféle korosztályba és foglalkozási körbe tartozó ember, elunva a környezetvédelemről szóló papolást, játszós ruhába bújva, kesztyűt húzva szemétgyűjtésbe kezd. Másrészt negatívak is, hiszen jól látható módon nincs, ami megfékezze az ebben a témában helytelenül viselkedőket. 

A fáradhatatlanok is megfáradtak az akció végére

Csudavilág 
Mintha egy fesztiválra léptünk volna be, olyan felszabadult, vidám hangulatot árasztottak az odaérkezők az Azt­aKeservit Értékőr Egyesület Duna-parti bázisán. A zene szólt, a büfések, a szervezők az elsők között tették a dolgukat. Mindenkit barátok fogadtak, mert ő is akként érkezett. Egymás után gördültek be az autók. A szépeket messzire irányították, a haszonjárműveket pedig a bejárat közelébe. Úgy tűnt, hogy ezt az eseményt alsó és felső korhatár nélkül látogatták. 

Az AztaKeservit Értékőr Egyesület kemény magja Fotók: Balogh Tamás

A főnök 
(Hogy milyen bosszús lesz Ferenczi Zsolt, ezért címért…) Őt szólítottuk meg elsőnek, aki az AztaKeservit egyesület vezetője. Felkészülten, egy rajongói csoportot mozgató showman sikerével szervezte, lelkesítette és tanácsokkal látta el a gyülekezőket. 
– Nem kell aggódni, hogy fél kilenckor még nincs itt ezer ember (valószínűleg nem is leszünk annyian), de ma is leszünk elegen. Azért hirdetjük meg reggel kilencre az eseményt, mert akkor tízkor biztosan el tudunk indulni. 
– Az első dolgunk, hogy felmérjük a létszámot, és ahhoz szabjuk a mai terveket. A célterület föl van térképezve, a Dósa Zoliék átmennek a hídon és a kerékpárút mentén haladnak Solt felé, mások a kendergyárnak tartanak, aztán Délnek, Bíbicnek, Paks felé, de egy delegációt a Kálváriára is küldünk. Majd meglátjuk, hogy a logisztikával miként lehet követni. 
Alkotóművész hétköznapi feladatokkal 
Bakallár Benjamint első helyen hulladékszobrászként emlegetném. Korán érkezett, hogy már az elején is tudjon segíteni. – Erre a gyűjtögetésre nem szeretem azt a kifejezést, hogy profi, így azt mondom a mai munkámra, hogy csinálom, ahogy csinálom. Öt-hat éve vállalom ezeket a munkákat a csapatunkkal. A barátok és a természetszeretet tart itt közöttük. 

Bakallár Benjámin

A jó munka jutalma: vendéglátás 
– Délutánra, sőt még estére is terveztünk programot. A megfáradt, visszatérő hőseinket jófajta italokkal és egy kiváló vadgulyással fogadjuk. Gyújtunk egy szép kis tábortüzet, majd unplugged gitár koncerttel és amolyan diszkó szerű zenehallgatással zárjuk a napot. Szerencsére a város vállalkozói étellel-itallal segítették az élelmiszer-ellátásunkat. Ugyancsak ők adományozták a gumikesztyűinket és a műanyag zsákokat, amikre a gyűjtéshez volt szükségünk. 

A kezdésre várva – sok fiatal is részt vett a szemétszüreten

Kint a terepen 
Dósa Zoltán ezúttal is közel maradt a Dunához, de a kenu helyett az ártéri erdőt vette célba. 
– A Solt felé vezető kerékpár­út mellett kezdtünk a munkát a tizennégy fős csapatunkkal, de az első bekötő út mellett el is akadtunk a hihetetlen mennyiségű eldobált szemét miatt. Ez az anyag ráadásul egy veszélyes mély területen fekszik, de szerencsére mindenki ügyes volt ezért akadály nélkül zajlott a munka. Teljesen meg voltam elégedve a teljesítményükkel. Igaz, hogy a kezdeti lendület a déli órákra egy kicsit visszaesett. 

Ferenczi Zsolt

Somogyvári Gréta dunaföldvári hatodikos hölgy volt az egyik legfiatalabb aktivista. 
– Ma ez a munkánk. Valami sok buta emberek elszórták a szemetüket, aminek nem itt van a helye, mi pedig összeszedjük, és majd a felnőttek teherautókkal oda szállítják, ahová kell. Ez egy kicsit nehéz munka, és koszosak is leszünk tőle. 
– Látni, hogy itt a mélybe, a meredek parton kellett lecsúszni, ott gyűjtöttük össze ezt a sok holmit. Egy kicsit veszélyes, de a többiek megmondták, hogyan kell lemenni, és aztán már könnyen ment. Igaz, hogy csupa sár lettem, ahogyan más is, de nem baj. Az elején még nagyon erősek voltunk, de délre, amikorra elég meleg lett, elszállt a lendületem. Engem a szüleim és a Zoli beszélt rá, hogy jöjjek el, és nem bánom, mert szívesen csináljuk, mert az ilyen munka jótettnek számít. 
 


 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában