Nyári tábor

2022.05.19. 17:30

Nincs egy hónap, és kezdődik a vakáció!

Június 15-én zárul a 2021/2022-es tanév, megkezdődik a nyári szünet. A központi napközis táborra már lehet jelentkezni.

Molnár Emese

Fotó: LI

Mint az az általános iskolák honlapján olvasható, június 20. és augusztus 12. között lesz az önkormányzat által biztosított napközis tábor, amelynek központi helyszíne ismét az élményfürdő. Minden hétköznap 8–16 óra között tartják a foglalkozást, de ezúttal is van lehetőség ügyeletre (6 órától, illetve 17 óráig a fürdő előtti területen). A tábor napi díja kétezer forint gyermekenként, ez magába foglalja az étkezést is. A turnusokra június 13-ig lehet jelentkezni a tábort lebonyolító Gazdasági Ellátó Szervezetnél a jelentkezési lap és egy, a gyermekre vonatkozó egészségügyi nyilatkozat kitöltésével.

Hurrá! Hamarosan ismét örülhetnek a diákok a vakációnak, a nyári szünetnek Fotó: archív/Laczkó Izabella

Emellett saját, illetve az Erzsébet-program támogatásával megvalósuló táborokat is szerveznek az oktatási intézmények. A tervekről az intézményvezetők nyilatkoztak lapunknak előzetesen. Az Arany iskola például kezdésként június 20. és július 1. között napközis jellegű Erzsébet-tábort tart: ennek már az előző évben is nagy sikere volt, most pedig több mint kétszer annyian jelentkeztek rá: 104 gyermek érkezik az első, 74 gyermek a második hétre. A magas létszám miatt öt csoportban szervezik a tematikus foglalkozásokat a többségében alsós kisdiáknak. Pályázatot adott be az iskola zánkai Erzsébet-táborra is, erre még várják a visszajelzést: ez egyhetes vakációt jelent a Balaton-parti üdülőhelyen, minimális részvételi díjjal és rengeteg szórakozási lehetőséggel, szervezett programokkal (fürdőzés, sport, játék, kalandpark, koncert). Úgy kalkulált az iskola, hogy a hagyományos képespusztai alkotótáboruk lebonyolítását a zánkai nyaralás utánra időzítik. 
 

A Dózsa iskola szintén két turnusban tervez napközis jellegű Erzsébet-tábort, de pályázott az intézmény még erdélyi Erzsébet-táborra is. 
A zánkai ottalvós táborozásra nevezett be mintegy hatvan diákkal és öt kísérővel a Petőfi iskola is, ők augusztus 1–5. között utaznának. 
A Szabó Magda református iskola június utolsó hetében Zümi-tábort szervez az alsósoknak. Az informatikai, logikai játékokkal teli foglalkozás iránt nagy volt az érdeklődés: hamar meg is telt a jelentkezésekkel. 
A Gárdonyi és a Vasvári nem szervez külön nyári foglalkozásokat, viszont előbbi a Határtalanul, utóbbi az Erzsébet-program jóvoltából még a tanév végéig osztálykirándulásokat valósít meg. Továbbá a két iskolában tartják a különféle sportszervezetek az edzőtáboraikat. 
A Móricz iskola több lehetőséget kínál: a hagyományos bringás tábor biztosan lesz, amelyen ezúttal az Alpokalja környékére látogathatnak a résztvevők. Ezen kívül vannak még pedagógusok, akik bejárós táborokat szerveznek jelenleg is. 
 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában