Az édesanya nagyon hálás

2022.05.31. 18:00

EpiPennel mentette meg a kisgyermek életét

Várkonyi Zsolt

Életmentő EpiPen Fotó: MW

Fotó: Carlos Osorio

Dunaújváros - „Az óvó néninek nem tudok elég hálás lenni. Megmentette a kisfiam életét. Nem fogom tudni neki ezt sose megköszönni rendesen. Ha ő nincs, nem tudom, mi történhetett volna” – olvashattuk az nlc.hu portálon. Az ötéves Dávid a közelmúltban, egy újpesti óvodában kapott allergiás rohamot. Az óvónő arra figyelt fel, hogy a kisfiú teste tiszta piros, az arca bedagadt, és mindenütt kiütések jelentek meg rajta. Először lázra gyanakodott, de mivel a gyerek nem volt lázas, beadta neki az EpiPen-injekciót. A mentők szerint ezzel megmentette a gyerek életét. 

„Beszéltem vele telefonon, még ennek a hatása alatt van. Sokként élte meg, de nagyobb volt az a kényszer, hogy valamit tennie kell. Itt igazából közösen, az összes jelenlévő dolgozó segített ebben, mert volt, aki az anyukát értesítette telefonon, volt, aki a gyereket próbálta nyugtatni, és ezért felülkerekedett azon a félelmén, hogy esetleg valami rosszat csinál, és beadta az injekciót, amiben utólag megerősítették, hogy nagyon helyesen tette, mert megmentette az életét” – mondta el az életmentő óvónőről Szökrön Anita, az óvoda vezetője. 
Az anyuka, Vaskó Orsolya elárulta, hogy amikor odaérkezett, a kisfia már jobb állapotban volt, de még tele volt a teste kiütésekkel, hólyagokkal, a szeme alatt pedig ödémákkal. A szülők nem tudtak róla, hogy fiuk bármire allergiás lenne. Dávidra most komoly allergiavizsgálat vár, addig a biztonság kedvéért nem ehet tejet, tojást, olajos magvakat, halat és nyers gyümölcsöt. 

Szerencsére térségünkben még nem volt szükség a használatára

Mint ismert, dr. Mészáros Lajos még a választási kampányban tett ígéretet arra, hogy magánemberként a városi iskolák számára beszerzi az életmentő EpiPen-injekciókat. Ezt meg is tette, és ekkor élt egy felhívással a helyi és környékbeli vállalkozóhoz, támogassák a kezdeményezését azért, hogy az óvodák is részesülhessenek a készítményből. Többen is csatlakoztak a felhíváshoz, ­ennek eredményeképpen a közelmúltban a Szent Pantaleon Kórházban átadták az injekciókat a városi tagóvodák és a környékbeli óvodák képviselőinek. 
Az eseményen megjelent óvodapedagógusoknak, az intézmények képviselőinek dr. Máté Ágnes főorvos, a Szent Pantaleon Kórház sürgősségi osztályának vezetője sorra vette a legfontosabb tudnivalókat magáról az allergiáról, az allergiás reakciókról és azok kivédéséről és nem utolsósorban az EpiPen-injekcióstoll szakszerű használatáról. 
Szerencsére térségünkben még nem volt szükség erre a beavatkozásra, de az érintettek már felkészültek ennek az eshetőségére is.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában