Fut a város

2022.05.21. 16:06

Együtt sportolt a város apraja-nagyja - képgalériával frissítve

A szervezők becslése alapján mintegy hétszáz sportbarát állt ma rajthoz a Fut a város elnevezésű programon.

Molnár Emese

Fotós: LI

Fotós: LI

A Dunaújvárosi Labdarúgó Szövetség szervezésében május 21-én, szombaton egy sportprogramra várták a kicsiket és a nagyokat a Városháza térre, Fut a város elnevezéssel. 

A gyülekező már 8 órától megkezdődött, és érkeztek is folyamatosan a családok, barátok, sportszervezetek, a rendezvény támogatói, valamint dr. Jobbágy Lajos kórházigazgató, a rendezvény fővédnöke, az önkormányzat képviseletében pedig Barta Endre és Szabó Zsolt alpolgármesterek is jelen voltak. 

A rendőrök és a polgárőrök egyeztettek a rendezvénybiztosítási-forgalomirányítási feladatokról, a szervezői csapat tagjai pedig több asztalnál helyet foglaltak, hogy zökkenőmentes legyen a nevezések leadása, illetve, az adományok fogadása: a program ugyanis jótékonysági célt szolgált. A rajtszámos nevezésekhez ezer forintos adományt fizethettek be a jelentkezők, ezzel segítve a Dunaújvárosi Ebrendészeti Telep eszközfejlesztését. 

A gyülekező során különféle játékos feladatokat, challenge-eket teljesíthettek a vállalkozó szelleműek, aztán körülbelül fél 10-kor kezdődött a közös bemelegítés Takács Attila edző vezényletével.

Kétféle távot teljesíthettek a futók: 2, illetve 4 kilométeres kört (természetesen akár mindkettőt is). 

Elsőként a kisebb kör résztvevői sorakozhattak fel a múzeum mellett kialakított startmezőnél: ők végig a kis Vasmű úton, majd rákanyarodva a Panoráma útra, onnan ki a felső Duna-partra, aztán a Máltai játszótér felé kanyarodva érkezhettek vissza a főtérre. Ezt körülbelül negyed óra alatt a többség le is futotta, így 9:45-kor indították el a 4 kilométeres kört résztvevőit. 

A rendezvény alatt keresték a legeket is, akik külön díjazásban részesültek. A legfiatalabb lány a 2021. november 24-i születésű Péter Fanni lett, akit babahordozóval vitt végig édesanyja a távon. A legfiatalabb fiúgyermek a 2021. december 1-én született Elsik Bernát volt (őt babakocsival tolták az út során). A kisbabát kétszer is felhozhatta az anyukája a színpadra: ők a Deimel családot erősítették, akik a legnagyobb létszámban résztvevő család címét nyerhették el (nyolcan voltak összesen): a KGYD jóvoltából egy limuzinos városnézést kaptak ajándékba. A legidősebb hölgy Vígh Kata (1962), míg a legidősebb férfi Jankovics László (1950) volt.

Ezután következett a leginkább várt eredmény kihirdetése: az az iskola, amelyik a legnagyobb létszámban vesz részt a programon, 50 ezer forint értékű vásárlási utalványt nyerhet a Decathlon Sportáruház felajánlásával. A színpad előtt gyülekeztek az iskolai csoportok, sokan voltak a Móricz és az Arany iskola kötelékéből, ám a legtöbben, közel hetven résztvevővel a Vasvári iskola nyerte meg a díjat.

A regisztráció alapján 593-an neveztek a programra, de többen vállalkoztak a futásra rajtszám nélkül, így a szervezők becslése alapján mintegy hétszáz sportbarát választotta magának szombat délelőtti programként a futást.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában