Mezőfalva

2022.05.23. 14:00

Bölcsődeépítési mérföldkövek

Különleges alkalomból kerestük fel a mezőfalvi bölcsőde építkezését, mert olyan ponthoz érkezett a település legújabb intézményének kivitelezése, ami több okból is fontos állomás. Hamarosan készre jelenthető lesz az épület, valamint elérkezett az idő, hogy a bölcsőde nevet is kapjon. Ez utóbbi azonban nem a szokványos módon történik. Erről, és az építkezés jelenlegi állapotáról Márok Csabától, Mezőfalva polgármesterétől és az építkezést végző Simon Zsolt kivitelezési vállalkozótól kaptunk friss információkat.

Horváth László

Mezőfalva – A névválasztásról a jegyző asszony készíti a papírokat, hiszen a bölcsődének nem csak a falait kell megépíteni, de a hozzá tartozó dokumentumoknak is rendelkezésre kell állnia – kezdte a történetet Márok Csaba polgármester. – Az adatelkészítés során az egyik ilyen kérdés volt az intézmény neve. Arra jutottam, hogy képviselőknek, intézményvezetőknek írjuk ki a névjavaslati kérést. Utána pedig az fogalmazódott meg, hogy írjuk ki szélesebb körben is, mint a helyi internetes közösségi oldalak. Az eddigi visszajelzésekből kitűnik, nagyon kedvezően fogadta a lakosság a megszólítást. A végső döntést az erre hivatott szervezet, a képviselői-testület hozza majd meg. A rengeteg jó és ötletes javaslat kiválasztásánál fontos szempont lesz, hogy vidám, derűs, a pici gyerekekhez közelálló név mellé tegyük a voksunkat. A legelsőként megérkezett javaslat a Manókuckó volt, de számtalan érkezhet még május 25-én délig. Mert hogy ezt a határidőt adtuk meg a felhívásunkban. Ami szintén nagyon fontos, hogy a megadott hivatal@mezofalva e-mail-címre érkezzenek a javaslatok, mert a Facebookról mindent összeszedni lehetetlen – hallottuk Márok Csaba polgármestertől. 

Simon Zsolt kivitelező és Márok Csaba, Mezőfalva polgármestere a készülő bölcsődénél 

Az építkezéssel kapcsolatos kérdéseinkkel Simon Zsolt kivitelezőhöz fordultunk. 
– Láthatóan jól haladnak a munkálatok. A közeli napokban a műszaki átadás is megtörténhet, így maga az épület egészen biztosan határidőre elkészül. Minden nap óriási erőkkel és létszámmal dolgozunk a megvalósításon. Jelenleg a külső területek burkolási munkái folynak. Amíg az időjárás engedi, addig kívül tevékenykedünk. Belül pedig csak néhány dolog hiányzik a teljes készültséghez. Rajtunk tehát nem múlik a határidőre való befejezés. Sőt, talán még a határidő előtti sem – hallottuk a kivitelezőtől. 
 

A hátsó udvari részen tereprendezés folyik. A tetőn napelemek Fotók: Horváth László

– Mi szükséges még a bölcsőde üzemszerű működéséhez, vagyis az intézmény megnyitásához? – fordultunk újabb kérdéssel Márok Csaba polgármesterhez. 
– Az egyik a már említett műszaki megfelelőség. Az ellenőrző szerv jóváhagyása után a vállalkozó beadhatja a készre jelentést. Ezután elindul egy folyamat, amelynek keretén belül rögzítik az esetleges műszaki hiányosságokat. A pótlások megtörténte után jöhet a használatbavételi engedély beadása, amelyben majd vizsgálják a szakhatóságok az építkezést. Ezután pedig ideális esetben kiadják majd a használatbavételi engedélyt. Ez az a pont, ami a következő folyamatot, a működési engedélyeztetést indítja. Itt már nemcsak a takarításnak kell rendben lenni a termekben, hanem a kis törölközőknek, öltözőszekrényeknek és mindennek a helyén kell lennie. Jól állunk, mert például az eszközbeszerzés már júniusban lezajlik. A történethez tartozik, hogy nagyon feszített a tempó. Napi szinten itt vagyok az építkezésen. Két engedélyeztetési eljárás is előttünk van, de szerencsére mindenki nagyon komolyan veszi a munkáját. 
 

Nagyon szép lesz, amikor teljesen elkészül az új intézmény

– Díjmegállapítás terén, valamint a dolgozói létszám tekintetében miként áll a bölcsődei projekt? 
– A hivatal szakemberei folyamatosan dolgoznak az ehhez szükséges anyagok előkészítésén. A testület megfelelő időben fog dönteni ezekről is. A most például arról döntünk, milyen formában üzemeltetjük az intézményt? Szerencsére van jelentkező az állásokra, éppen ma is érkezett egy. A működési engedély kiadásához rendelkeznünk kell már egy szakmai vezetővel, szándéknyilatkozatokkal a leendő dolgozóktól. Elvileg négy gondozó – amiből egy vezető – és két dajka lesz. Tehát összesen hat fő dolgozik majd a bölcsődében. Nagyon várjuk már, hogy a két engedélyeztetési eljárás után indíthassuk a felvételeket – mondta szerdai látogatásunkkor Márok Csaba polgármester. 
 

Tágas, padlófűtéses csoportszobák várják a kicsiket

Mezőfalván tehát jól halad a legkisebbek otthonául szolgáló intézmény, a bölcsőde építése. Remélhetőleg minden a tervek szerint alakul majd, amihez még azért nagyon sok munka szükséges tervezők, hatóságok, szakemberek és hivatali dolgozók részéről. Ahogy riportunkból is kitűnik, eddig példás az együttműködés. Már csak az egyik nagyon fontos kérdésre várják a javaslatokat: Mi legyen a mezőfalvi bölcsőde neve? Ötleteket, tippeket tehát – mint említette a polgármester – május 25-ig lehet megtenni a [email protected] címen! 
 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában