Sok a jelentkező

2022.05.06. 17:30

Az óvodai beiratkozások vidéki tapasztalatairól

Van, ahol már áprilisban lezárult, de sok helyütt a napokban zajlik a 2022/23-as nevelési évre az óvodai beiratkozás. A Dunaújvárosi Óvoda tekintetében olyan pletykák reppentek fel, miszerint két tagóvoda is bezárni kényszerül – ennek tisztázása még várat magára –, addig a vidéki óvodák legtöbbje telt házzal fog működni. Kisapostag, Baracs és Kulcs után most Nagyvenyim, Rácalmás és Adony nevelési intézményeit kerestük fel és kérdeztük meg a beiratkozásról.

Török Tímea

Fotó: LI

Nagyvenyim, Rácalmás, Adony Az Oktatási Hivatal tájékoztatása szerint minden gyermeknek, aki augusztus 31-ig betölti a 3. életévét, szeptembertől legalább napi négy órában óvodai nevelésben kell részesülnie, hogy időben elkezdődhessen a gyermekek közösségbe szoktatása és felkészítése a majdani iskolakezdésre. Minden településen a beiratkozás módjáról és pontos idejéről az óvoda, illetve az önkormányzat adott tájékoztatást. 
 

Nagyvenyim A Nefelejcs óvodába május 5-én és 6-án zajlik a beiratkozás. Az óvodavezető Benedekné Sajti Julianna újságunknak elmondta, hogy valós képet majd a beiratkozás után tud csak alkotni. Azonban az előrejelzések alapján – amit elsősorban a védőnői jelzések határoztak meg – már most egyértelmű, hogy sok kisgyerek várható a nagyvenyimi óvodába a 2022/23-as nevelési évre is. 
A 99 férőhelyes intézménybe jelenleg is többen járnak. Önkormányzati engedéllyel 20 százalékkal növelhető a létszám, amely 116 kisgyerek befogadását teszi így lehetővé. Azonban várhatóan 29-30 fővel fognak többen jelentkezni, mint az előző években. De megnyílik a bölcsőde a településen, amely nagy segítség lehet az intézményi nevelési igények kielégítésében – mondta el Benedekné Sajti Julianna. 

A nagyvenyimi Nefelejcs óvodában a napokban zajlik a beiratkozás, azonban közben az óvodai élet zavartalanul folytatódik Fotók: Laczkó Izabella/Dunaújvárosi Hírlap

Rácalmás A kisvárosban május 5-én fejeződött be a beiratkozás. Sőt a szakemberek itt már a jövő évet követő esztendőre is elvégezték az igények felmérését. Ezek alapján a Manóvár óvoda intézményvezetője, Pálinkás Tiborné kérdésünkre elmondta, hogy 35 gyermek helyére 56 kisovis érkezik majd szeptembertől. Tehát egyértelműen szükséges újabb, a hetedik csoport megnyitása, mert a gyermeklétszám növekedése folyamatos. Ezzel összefüggésben szükség lesz a nevelési intézmény alapító okiratának módosítása is. 
 

A Manóvár óvoda intézményvezetője, Pálinkás Tiborné

Adony A Hóvirág óvodában május 2-án és 3-án volt a beiratkozás. Az intézményvezető Steinmann Katalin tapasztalatait megosztva elmondta, hogy sok két és fél éves kisgyermek jelentkezett hozzájuk, mivel sok szülő szeretne hamarabb visszamenni dolgozni. Több a kisgyerek, mint a férőhely. Így a 128 fő helyett a következő nevelési évben 132 gyerek jár majd az adonyi intézménybe. De biztató, hogy az önkormányzat pályázati forrásból bölcsődét fog építeni, amely az ellátásban megjelent gyermekek elhelyezését nagyban segítheti majd. 

Rácalmáson az óvoda hat csoportja mellé már épül a hetedik

 


 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában