Egyedülálló gyűjtemény

2022.05.17. 08:00

A medve örök – kiállítás a helyi civil házban

Szabó Szabolcs

Fotó: LI

A medvék vették át az uralmat tegnap délután a Római körúton található civil házban – ahol sok száz mackó sorakozott fel. 
A pontos számok tekintetében csak abban lehetünk biztosak, hogy egy közel nyolcszáz darabos, szinte egyedülálló gyűjtemény jött össze, amely valóban elvarázsolta, és a következő hetekben is szórakoztatja majd a közönséget. 

Örömmel vették birtokba a kiállítást a családok Fotó: Laczkó Izabella/Dunaújvárosi Hírlap 

– Sokan és sokat dolgoztak azért, hogy ez a kiállítás ma itt megvalósuljon. Köszönet érte. A tárlattal párhuzamosan elindult egy licitverseny is, tehát bátran lehet licitálni a kiállított munkákra. Az akció keretében befolyt összeg a Rudas-középiskola alapítványát segíti majd – mondta el lapunknak a megnyitót követően Motyovszki Mátyás önkormányzati képviselő. 
A mackótárlat számos izgalmas felfedezést kínál. Főként a családosoknak, hiszen a már gyakorló szülők megmutathatják csemetéiknek a régen volt és az akkori popkultúrában a rajzfilm-, mese-, képregény-mackóábrázolásokat is. 
– Ezúton is köszönjük az ötletgazdáknak, hogy ezen nemes felajánlás keretében ránk gondoltak. A közeljövőben szeretnénk felújítani a Rudas melletti parkban található sportpályákat, és ebben is remek segítséget jelent majd e támogatás – mondta el Szemenyei István, a Rudas-középiskola igazgatója, aki megemlítette azt is, hogy az elmúlt évtizedekben is számos hasonló kezdeményezésnek köszönhetően gyarapodott az oktatási intézmény. 
A jótékonysági mackós kiállítás május végéig látogatható a civil ház nyitvatartási idejében. 


 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában