Kulcs

2022.05.16. 08:00

A kulturális örökség megtartását támogatják

Török Tímea

A tavaly megrendezett kulcsi alkotótábor művészei Fotó: archív

A település önkormányzata három pályázatot nyújtott be ez év elején a Nemzeti Kulturális Alap felhívására. 
A pályázatokat elbírálták, és az értesítések szerint mind a három beadvány támogatást kapott, amely nagy örömhírt jelentett a település lakóinak – olvasható a település hivatalos közösségi média oldalán Jobb Gyula polgármester közleményében. Erről kérdeztük a kulcsiak első emberét. 
– Három emblematikus, kifejezetten kulcsi, a helyiek identitását meghatározó kulturális jellegű program megszervezésére kaptunk hathatós segítséget a kulturális alap biztosította forrással. 
– Kulcs település művészeti alkotótábor megrendezésére 800 ezer forintot nyert. A szép Duna, a karakteres utcaképek és épületek már több neves alkotót ihlettek csodálatos műalkotások készítésére, többször adott már helyszínt is alkotótábornak a falu. A támogatásból tervezett művésztábor megrendezésével a község önkormányzata lehetőséget kíván adni a kulcsi témákat kereső művészeknek tehetségük kibontakozására és további helyi ihletésű művészeti értékek, alkotások létrehozására – mondta Jobb Gyula, majd kifejtette: 
– Hagyományosan augusztus 20-án minden évben elstartol a nagy múltú KUPAC emléktúra a hajóállomásról. A túra a lórévi Zichy-kápolnához evez el, mintegy húsz hajóval. A közösségi sportesemény hagyományosan a nemzeti ünnep alkalmából szervezett program szerves része, egyben tisztelgés az elődök emléke előtt is. Ennek megrendezésére a községünknek 700 ezer forintot biztosított a kulturális alap. Szintén hagyományunk, amelyet idén már harmadik alkalommal fogunk megrendezni a településen, a nyugdíjasok Duna menti találkozója. Az ötletgazda főszervező az önkormányzat segítségével egy nyugdíjasokból álló civil csoportosulás a Vidám Emberek Közössége. Az ő vitalitásuk és pozitív szemléletük, kapcsolatrendszerük óriási érdeklődést eredményez minden rendezvényükön. A nagy sikerű eseményre az ország minden tájáról, sőt határon túlról is érkeznek nyugdíjasok. A több száz vendéggel számoló júliusi találkozó megrendezésére a település egymillió forint támogatást nyert el – fejtette ki Jobb Gyula polgármester. 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában