Göring úgy gondolta, négy hét alatt megsemmisítik a brit repülőgépgyártást

2022.05.22. 08:00

A civil áldozatok magas száma csak növelte a britek harci kedvét

„Soha sem adjuk meg magunkat, és ha, amit egy percig sem hiszünk, a sziget, vagy annak nagy része le lenne igázva, akkor birodalmunk tengeren túli részein a brit hajóhad segítségével folytatják a harcot.” (Winston Churchill)

Farkas Lajos

Egy Heinkel He 111-es német bombázó Kelet-London felett 1940. szeptember 7-én Fotó: mult-kor.hu

Egy Heinkel He 111-es német bombázó Kelet-London felett 1940. szeptember 7-én Fotó: mult-kor.hu

Történelem - 1940 szeptemberében új szakaszába lépett az Anglia elleni háború, miután a német Luftwaffe (a náci Németország légiereje) repülőgépei terrorbombázást hajtottak végre számos szigetországi civil célpont ellen. 
Nagy-Britanniában, Kent grófság Chilham és Petham falvaiban kezdődött el a német bombázás. A több tízezer áldozatot követelő bombázásokkal Hitler és a német vezetés nem érte el a célját, Nagy-Britanniát nem sikerült térdre kényszeríteni, sőt a szigetországi lakosság még elszántabban vetette be magát a háborús küzdelmekbe. Hitler alábecsülte a brit hazaszeretetet és elszántságot, és felértékelte a Hermann Göring által vezetett német légierőt, ami később végzetes lett számára. 
Időközben Londonban megbukott Neville Chamberlain kormánya, az új brit miniszterelnök pedig Winston Churchill lett, akinek egy cél lebegett a szeme előtt, mindenféleképpen és mindenáron le kell győzni a náci Németországot. Churchill ellenzett bármilyen tárgyalást a németekkel, a világon akkor egyedül országa szállt szembe a nyerésre álló hitleri gépezettel, még kabinetje tagjai közül is kevesen voltak ilyen eltökéltek. Több kormánytag azt javasolta neki, hogy fogadja el Hitler bizonyos feltételeit, de Churchill hajthatatlan maradt. A brit miniszterelnök makacssága alaposan felbőszítette a Führert, ezért Németország megindította támadását Nagy-Britannia ellen, Churchill rádióbeszédei azonban azokban a súlyos időkben is tartották a lelket a brit lakosságban. 

Franciaország kapitulációja után Anglia magára maradt 

A náci Németország 1939.szeptember elsején megtámadta Lengyelországot, minek következtében Franciaország és Nagy-Britannia hadat üzent Hitlernek, de komolyabb összecsapásokra nem került sor, ezért nevezik ezt az időszakot „furcsa háborúnak”. A brit hadmozdulatok nagyobb részben a tengeren zajlottak, amelyeket akkor mint az Admiralitás Első Lordja Winston Churchill felügyelt. Churchill több javaslatot is tett a brit kormánynak arról, hogy hogyan lehetne Németország vasellátását megakadályozni, ugyanis Berlin ezt a svéd importból valósította meg. A londoni kabinet viszont a semleges országok rosszallásától tartva rendre elutasította Churchill javaslatait. 

A helyzet akkor változott meg, amikor 1940 tavaszán és nyár elején indított nyugat-európai villámháború során Franciaország mindössze két hónap alatt összeomlott a német támadás súlya alatt. A német hadsereg emellett elfoglalta Belgiumot, Hollandiát, Dániát és Luxemburgot is, így a kontinentális Európa Hitler uralma alá került. A Führer akkor még kompromisszumra törekedett a britekkel, el akarta kerülni a háborút egy olyan országgal, amelynek tengeri ereje felülmúlta az övét, talán ez is közrejátszott abban, hogy a németek Dunkerque-nél lehetőséget adtak a bekerített szövetségesek evakuálására. Hitler a francia kapituláció után ismertette az új brit kormánnyal a feltételeit, miszerint Németország elfogadja a brit tengeri hegemóniát, de cserébe London hagyja jóvá az európai átrendeződést, illetve járuljon hozzá a gyarmatok újrafelosztásához. Churchill és a brit politikusok nagy része – Lord Halifax külügyminisztert leszámítva – elutasította a német javaslatot, ezért Hitler a támadás mellett döntött, majd utasította vezérkarát, hogy dolgozza ki a szigetország elleni támadás részletes tervét. 

A Seelöwe (Oroszlánfóka) hadművelet 

A Harmadik Birodalom Nagy-Britannia megszállásáról szóló terve elkészült 1940 közepére, és a stratégia szerint az invázió három lépcsőfokból állt volna, először a német támadóknak meg kell szerezniük a szigetország feletti légi uralmat, majd ezzel egy időben ki kell iktatni a brit haditengerészetet, majd csak ezután indulhat a szárazföldi akció. A német vezérkar több mint 67 ezer katonát készült bevetni Nagy-Britannia leigázására, az egységeket pedig a La Manche-csatornán keresztül szerették volna átdobni. Az első összecsapásra éppen a csatorna fölött került sor, ennek során a német Junkers Ju 87-es bombázók, ismertebb nevükön a „Stukák” hatalmas veszteségeket okoztak a brit flottának, ezért az angolok hamarosan leállították a csatorna forgalmát. A német repülőgépek ezután megjelentek London és több brit nagyváros egén, ott csaptak össze az angol vadászgépekkel, de akkor még Hitler szigorú parancsot adott ki, nehogy a német gépek polgári célpontokat bombázzanak. Ennek ellenére a németek tévedésből vagy pontatlanságból eltaláltak több civil létesítményt is, mire a britek éjszakai légitámadást hajtottak végre Berlin ellen, ami felbőszítette Hitlert, annyira, hogy megfenyegette a londoni kormányt, hogy a szigetország nagyvárosait a földdel teszi egyenlővé. Nemsokára a Luftwaffe gépei megkezdték Nagy-Britannia bombázását, csak az első napon 337 tonna bombát dobtak le Londonra. A „Blitz” néven elhíresült légi háború szinte valamennyi brit nagyvárost romba döntötte, a légicsapásokban több mint 40 ezer civil veszítette életét. Hitler ugyanakkor mégsem érte el a célját, az ártatlan áldozatok magas száma csak növelte a brit lakosság harci kedvét, a polgári célpontok elleni támadás során viszont a brit légierőnek ideje volt rendezni sorait, sőt az angoloknak sikerült tökéletesíteniük az első világháború ideje alatt kifejlesztett technikai eszközt, a radart. A radar segítségével a brit hadvezetés kevés gépét egyre nagyobb hatásfokkal tudta használni, szükséges volt egy előrejelző rendszer, így minden egyes pillanatban tudni lehetett, hogy hány gép van a levegőben, milyen irányba és milyen sebességgel haladnak. Ezzel radikálisan csökkentették a járőrszolgálatot teljesítő repülőgépek számát, így időt adva a legénységnek a pihenésre, illetve a repülőgépek karbantartására. Érdekes, hogy az Oroszlánfóka hadművelet végrehajtásáról egészen a háború végéig nem tettek le a németek, de a feltételek viszont már számukra egyre kedvezőtlenebbül alakultak, a háború elhúzódásával fogyott az üzemanyag, a lőszer, és ami a legfontosabb, az ember. 

Hermann Göring nagyon optimista volt 

A német légierő főparancsnoka, Göring birodalmi marsall úgy gondolta, hogy négy hét alatt teljesen megsemmisítik a brit repülőgépgyártást, valamint elpusztítják a brit vadászgépeket, ezzel pedig lehetőség nyílik a szárazföldi invázióra. Göring alaposan elszámolta magát, a britek a legkritikusabb időben is 1900 új vadászgépet tudtak elkészíteni, amíg a németek mindössze 775-öt. A németek az angliai csata során közel kétszer annyi gépet veszítették, mint az angolok, az 1733 német géppel szemben a britek veszteséglistája 915 repülőt tett ki. Az angliai csatában a brit légierő nemcsak angol pilótákból állt, hanem voltak még ausztrálok, új-zélandiak, kanadaiak, amerikaiak, lengyelek, belgák, franciák, csehek és írek is. A brit pilóták a legnehezebb időszakokban sem vettek részt több mint 3 bevetésen egy nap, a német pilótáknak pedig akár naponta hétszer is fel kellett szállniuk. 

Az angol mérnököknek sikerült tökéletesíteniük a radart

Hitler számára nyilvánvalóvá vált, hogy nem tudja megszerezni a britekkel szemben a légi fölényt, ezért 1940. szeptember 17-én úgy döntött, hogy határozatlan időre elhalasztja az angliai inváziót, így kénytelen volt felhagyni a terrorbombázással is. A Führer döntéséhez az is hozzájárult, hogy a britek elleni eredménytelen légi küzdelemben rengeteg repülőgépet és pilótát veszített a német hadsereg. Az Anglia felett lelőtt vadászgépek a későbbi háborús években súlyos és pótolhatatlan hiányt jelentettek a Luftwaffe számára. Az angliai légi háború sajnos egy olyan légkört teremtett mindkét oldalon, hogy a harcoló felek ez után úgy érezték, hogy joguk van a másik fél ártatlan lakosságán megtorolni az elszenvedett sérelmeket, ezért bosszúra szomjazó pilóták egész városokat pusztítottak el. 

Nagy-Britannia győztesként került ki a háborúból 

Churchill a második világháború során egyszer sem volt hajlandó kompromisszumot kötni a nácikkal, majd miután Németország 1941. június 22-én megtámadta a Szovjetuniót, antikommunista nézetei ellenére Sztálin mellé állt, életmentő utánpótlást nyújtva Moszkva számára. A háború évei alatt rengeteget utazott és a tengelyhatalmak elleni szövetség legkérlelhetetlenebb és legaktívabb tagja volt, igyekezett Roosevelt amerikai elnököt, Sztálint és a kínai vezetőket egy közös nevezőre hozni a háború megnyerése érdekében. A brit miniszterelnök ragaszkodott ahhoz a legjobban, hogy a harcot a hitleri Németország kapitulációjáig kell folytatni, ezt hangoztatta a kairói, teheráni és a jaltai konferenciákon is. Négy év véres küzdelme után végül is közösen legyőzték a Harmadik Birodalmat, és a nagyhatalmak ezután újrarajzolták a világ és Európa térképét, ebben Churchill is nagy szerepet játszott. A második világháború után az 1945-ös választásokon Churchill vereséget szenvedett a Clement Attlee vezette Munkáspárttal szemben. A Munkáspárt által megalakított brit kormány viszont nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket, így az 1951-es választás során vereséget szenvedett, ezért ismét Churchill lett a miniszterelnök. Ciklusa az ország élén egészen az 1955-ös lemondásáig tartott. 

Felhasznált irodalom
– Frayn-Turner, John. Az angliai csata. Debrecen: Hajja & Fiai (1999). 
– Deighton, Len. Vadászrepülők. Az angliai légicsata története. Budapest: Európa Kiadó–Zrínyi Kiadó (1983). 
– https://rubicon.hu/kalendarium/1940-szeptember-7-megkezdodik-nagy-britannia-terrorbombazasa. 
– Szabó, Imre. A II. világháború képes atlasza. Graph-Art KFT 
https://rubicon.hu/kalendarium/1940-majus-10-churchillt-nevezik-ki-nagy-britannia-miniszterelnokeve. 
– Spick, Mike. 2. fejezet, A szövetséges légierő ászai. Debrecen: Hajja & Fiai Könyvkiadó (1997). 
– Spick, Mike. 2. fejezet, A Luftwaffe ászai. Debrecen: Hajja & Fiai Könyvkiadó (1998). 
– Rolski, Tadeusz H.. Fehér sas kék mezőben. Budapest: Kossuth Kiadó (1978). 
– https://mult-kor.hu/10-teny-az-angliai-csatarol-20151210. 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában