2022.05.22. 11:00
A breznai kiáltvány hatására zászlót bontottak a felkelés hívei
„…minden rendű igaz magyarokat hazafiuságokra intjük, kénszerítjük s kérjük, hogy az mint már Isten némelyeknek szíveket az hazáért felgerjesztette s egybenhozta: úgy ki-ki édes hazája s nemzete, szabadsága mellett az Isten s törvényünk ellen képtelenül hatalmaskodó, zaklató, portióztató, adóztató, nemesi szabadságunkat rongáló, igaz régi törvényeinket, jussainkat megvető, jószágainkat hatalmasan foglaló és fogyató, becsületünket tapodó, sónkat, kenyerünket elvevő s életünken uralkodó s kegyetlenkedő birodalom ellen fogjon fegyvert…” (Részlet a brezáni kiáltvány szövegéből)
II. Rákóczi Ferenc és Esze Tamás találkozása – Veszprémi Endre festménye Fotó: Wikipedia.org
Történelem - 1703. május 12-én adta ki II. Rákóczi Ferenc és gróf Bercsényi Miklós a brezáni vagy breznai kiáltványt, amelyben a Habsburg kormányzat törvénysértéseire hivatkozva hadba szólította az ország lakóit. A lengyelországi Brezánból küldött pátens (latin szó, jelentése parancs, törvényerejű rendelet) hatására május 21-én, Tarpán kibontották a kuruc felkelés zászlóit, ezzel elkezdődött Magyarországon a Rákóczi-szabadságharc. A breznai kiáltványt tartják a II. Rákóczi Ferenc által kiadott legnevezetesebb okiratnak. Rákóczi neve összeforrt az általa indított szabadságharccal, amelyben Magyarország teljes függetlenségét kívánta kivívni a bécsi udvartól. Ezért választották később Erdély és Magyarország fejedelmévé, ami tökéletesen megfelelt az akkori gyakorlatnak. Ugyanis Rákóczi Zsigmond erdélyi fejedelem leszármazottja volt, felmenői, dédapja, Rákóczi György és nagyapja, II. Rákóczi György, valamint apja, I. Rákóczi Ferenc is erdélyi fejedelem volt. Szabadságharca azonban nem érte el a várt eredményt. A magyarok szemében ennek ellenére, ma is egy igaz lelkű és becsületes vezetőként él tovább, mivel a szatmári békekötés után a felkínált közkegyelmet nem volt hajlandó elfogadni, és végig kitartott a magyar függetlenség mellett.
A felkelést kiváltó tényezők
A Habsburg–török háború következtében Magyarország felszabadult az oszmán fennhatóság alól, de idővel komoly ellentét alakult ki I. Lipót császár és a magyarok között. Az uralkodó elsősorban a magyar nemességgel került konfliktusba, ugyanis Lipót figyelmen kívül hagyta a nemességet érintő ősi jogokat, illetve törvényeket, és abszolutisztikus módszerekkel igyekezett kormányozni. A helyzetet csak súlyosbította az a tény, hogy a töröktől visszahódított területek birtokviszonyait a magyar földtulajdonosok kárára intézték, ezzel számos visszaélésre került sor. A bécsi udvar minél több magyar földet szeretett volna így megkaparintani, így sokszor a jogellenességektől sem riadt vissza, ami természetesen kiváltotta a magyar nemesség haragját.
A Habsburgok politikájával az alacsonyabb osztályhoz tartozók sem voltak elégedettek, ugyanis a végvárrendszer délre tolódásával nagyon sok végvári katona és családja veszítette el megélhetését, ezért jobbágyi sorba kényszerültek. A parasztságot és a városi polgárságot pedig magasabb adókkal sújtották, ugyanis a másfél évtizedes, török elleni háború költségeinek nagy részét I. Lipót császár a magyarokkal igyekezett megfizettetni. Mindezek a jogos sérelmek megfogalmazódtak az említett breznai kiáltványban is. Az elégedetlenség Magyarország északkeleti vármegyéiben volt a legnagyobb, ugyanis ezek a negatív tényezők ott éreztették leginkább hatásukat. Ezért az 1690-es években mind többen bujdostak el a Kárpátok hegyei közé, ahol felkelést robbantottak ki, de kezdeményezésüket a Habsburgok erőszakkal elfojtották.
Az országban az elégedetlenség folyamatosan nőtt. Az időközben kirobbant spanyol örökösödési háború miatt elvezényelték Magyarországról a császári csapatok nagy részét. Mindez közrejátszott ahhoz, hogy Esze Tamás falujában, Tarpán, illetve Váriban, majd másnap Beregszászon is a kurucok kibontották a felkelés zászlóit, amelyhez hamarosan az északkeleti vármegyék népe is csatlakozott. Eközben Rákóczi a franciák és a lengyelek segítségére várt, ám miután a remélt segítség nem érkezett meg, döntenie kellett, hiszen fennállt a veszélye annak, hogy a kuruc sereg éppen olyan gyorsan szétszéled majd, ahogy összegyűlt, ezért végül a felkelés megindítása mellett határozott.
A Rákóczi vezette szabadságharc
Kurucok vezette felkelés kezdődött Munkácson, és Rákóczit kérték fel vezetőjüknek, aki elérkezettnek látta az időt, és eleget tett kívánságuknak. 1703. június 15-én Esze Tamás csapatai csatlakoztak hozzá, 200 rossz parasztpuskával felfegyverzett gyalogos és 50 lovas, ezzel 3000 főre emelve serege létszámát. Bercsényi Miklós némi francia pénzzel és 600 főnyi lengyel zsoldos csapattal érkezett a fejedelemhez. Mivel az osztrákoknak több fronton kellett harcolniuk, kénytelenek voltak tárgyalásokba bocsátkozni Rákóczival.
Május 21-én Tarpán kibontották a kuruc felkelés zászlóit
1704. augusztus 13-án lezajlott höchstädti csatában az osztrák–angol seregek legyőzik a francia–bajor hadat és ezzel a győzelemmel Bécs fölénybe került a spanyol örökösödési háborúban, Magyarországon pedig nehéz helyzetbe hozták a Rákóczi vezette kurucokat. A francia segélyek csökkenni kezdtek, a hadsereget pedig növelni kellett volna, miközben az akkori létszám fegyverrel és élelemmel való ellátása így is meghaladta a fejedelem erejét. A nemzeti kisebbségeket, mint a szerbeket (rácokat), a horvátokat és a szászokat sem sikerült megnyernie ügye számára, ezek a nemzetiségek a császári udvarhoz ragaszkodtak. A ruszinok és a tótok (szlovákok) viszont vitézül küzdöttek Rákóczi zászlaja alatt.
1705-ben és 1706-ban érte el serege legnagyobb létszámát. 52 lovas, 31 gyalogezrede volt, amelynek létszáma meghaladta a 100 ezer főt. A kormányzat szervezése végett Rákóczi 1705 szeptemberében országgyűlést hívott egybe Szécsénybe, ahol nemcsak a főurak és köznemesek, hanem az egyházi küldöttek is szép számmal jöttek össze. A „szövetkezett rendek” címmel vették fel, és Rákóczit, akit még 1704. július 6-án erdélyi fejedelemmé választottak, „vezérlő fejedelem” címmel tisztelték meg, mellé pedig az ország kormányzására 24 tagból álló főtanácsot rendeltek. Ezt követően fölhatalmazta őket a külügyek és a béketárgyalások irányítására. A szövetség pontjaira szeptember 19-én és 20-án felesküdtek az egybegyűlt rendek, sőt maga a fejedelem is. Ezután zömmel Erdély volt a további küzdelmek színtere, és az évek óta tartó szabadságharc alatt, a hadiszerencse változó volt.
A világ keresztényeihez szóló kiáltvány
Ez a II. Rákóczi Ferenc által megfogalmazódott kiáltvány nem sokkal a breznai nyilatkozat után született, és ebben a fejedelem a világ keresztény országainak lakóihoz szólt, amelynek latin nyelvű kezdő mondata ez volt:
„Recrudescunt diutina inclytae gentis Hungarae vulnera” (Ismét felfakadtak a nemes Magyar Nemzet régi sebei).
A manifesztumot Rákóczi titkára és egyben legbizalmasabb embere, Ráday Pál vetette papírra, de szövegét maga a fejedelem fogalmazta meg. A szöveg eredetileg latin nyelven íródott, de később közzé tették magyar, német, francia és flamand nyelven is. Az európai közvélemény csak 1704 februárjától ismerhette meg először a kiáltvány tartalmát, amelynek kezdete taglalja a magyar nemzet sérelmeit, amelyet a bécsi udvar okozott. A dokumentum felkeltette az angolok és a hollandok figyelmét is, ami szintén Rákóczinak kedvezett. A törököket a Magyar Királyság területéről kiűző, háborút lezáró karlócai békéről Rákóczi kiadványában így írt: sine nobis, de nobis concluduntur” – rólunk döntöttek, nélkülünk.
A vereség elkerülhetetlen lett
Mint számtalanszor a magyar történelem során az európai nagyhatalmak magára hagyták a nemzetünket. Rákóczi is kapott számtalan külföldi ígéretet harca folyamán, de ezek zöme csak ígéret maradt. A vereség elkerülhetetlen lett, így 1711. április 30-án a Szatmár melletti, a nagymajtényi mezőn a 12 ezer fős kuruc felkelő letette a fegyvert. A szatmári béke Rákóczira nézve kedvezően alakult. Kegyelmet biztosítottak neki, és vagyonát is megtarthatta volna, ha három hét alatt leteszi a hűségesküt és Lengyelországba távozik. Ő azonban nem fogadta el a béke feltételeit, mert nem bízott a bécsi udvar őszinteségében. Kétszer is fölajánlották neki a lengyel koronát, megválasztását még az orosz cár is támogatta, II. Rákóczi Ferenc azonban nem fogadta el, de ennek ellenére Lengyelországban maradt. 1717-ben III. Ahmed török szultán kapcsolatba lépett vele, hogy Magyarországon szervezzen ismét egy újabb felkelést, amihez a szultán katonai segítséget, valamint 2 és fél millió aranyat ígért. Rákóczi elfogadta a szultán ajánlatát, és 40 főből álló kísérettel útnak is indult, majd Spanyolország érintésével partra szállt Gallipoliban. A törökök viszont több hadszíntéren is vereséget szenvedtek, így Rákóczi esélyei egy újabb szabadságharc beindítására lecsökkentek. Az osztrák császári követ folyamatosan kérte a törököktől Rákóczi és társainak a kiadatását, de a szultán mindig elutasította a bécsi kérést. A magyar bujdosókat a fővárostól kissé távolabb fekvő, a Márvány tenger melletti Rodostóba telepítette át. A fejedelem és kísérete ebben a városban rendezte be új otthonát, és ott is hunyt el 1735. április 8-án.
