Hawaiin él arányosan a legtöbb boldog és megelégedett ember

Történelem - A közel másfél millió lakossal rendelkező szigetcsoport 3200 km-re fekszik délnyugatra Észak-Amerika partvidékétől, délkeletre Japántól és északkeletre Ausztráliától. A Hawaii-szigetek valójában egy vulkanikus hegységrendszer láncainak a tengerből kinyúló csúcsai. Éghajlata kellemes trópusi, két évszak van, a száraz, amely májustól októberig, és az esős, amely pedig októbertől áprilisig tart. A szigetek a kezdetekben csak kopár vulkanikus kőzetből álltak, a termőföld nagyon lassan alakult ki, a növényi magokat, spórákat a légáramlatok és az óceán sodorta magával a messzi szárazföldekről. Érdekes, hogy az emlős állatok közül csak a denevér tudta megtenni a hosszú utat a szigetekig, az összes többit már az emberek telepítették be. A legnagyobb sziget a szakemberek szerint egymillió éves, és ma is három vulkán található rajta. Az emberek tudatában az álomszerű hawaii tengerpart és a kedves bennszülöttek mellett, akik virágkoszorúval és tánccal köszöntik az odalátogatókat, az 1941-es japán támadás él, amely után az Amerikai Egyesült Államok belépett a második világháborúba. 

A Hawaii szigeten lévő Pearl Harbor volt a célpontja a Japán Császári Haditengerészet által végrehajtott rajtaütésszerű légicsapásnak, amikor is az amerikai csendes-óceáni flotta nagy része harcképtelenné vált. 

Az őslakók már a IV. században megjelentek 

A szigetvilág legkorábbi lakói a történészek szerint polinézek voltak, majd a XIII. században tahiti hódítók érkeztek, akik új vallást és kasztokra emlékeztető társadalmi berendezkedést alakítottak ki. Vannak források, hogy Latin-Amerika és a Fülöp-szigetek között hajózó spanyolok is partra szálltak a szigeteken, de tartósan nem vették azokat a birtokukba. Az első európai, aki bizonyítottan Hawaii földjére lépett, az angol James Cook, az egyik legeredményesebb felfedező volt, mégpedig 1778. január 20-án. A híres hajóskapitány harmadik nagy felfedezőútja során érkezett a szigetre. Célja pedig a régóta keresett északnyugati átjáró (a Kanada északi partjai mentén az Atlanti-óceánt a Csendes-óceánnal összekötő vízi út) megtalálása volt a 20 ezer fontos jutalomért. Cook 1776 nyarán indult, a Jóreménység fokát megkerülve, Ausztráliától délre, majd Új-Zéland partjai mellett hajózott a már ismerős csendes-óceáni térségbe. Tongát, majd Tahitit érintve észak felé haladt, amikor 1778. január 18-án váratlanul megpillantotta a Hawaii-szigetek középponti csoportját, amelyet a felfedező támogatója, Sand­wich earlje (az admiralitás első lordja és a szendvics feltalálója) tiszteletére Sandwich-szigeteknek nevezett el. Január 20-án partra szállt Kauai szigetén, de nem időzött sokáig, majd továbbhaladt észak felé. Igaz, a keresett északnyugati átjárót Cook sem találta meg, de sikerült neki feltérképeznie Észak-Amerika partjait Kaliforniától a Bering-szorosig. A jeges tenger végett nem tudott továbbhaladni, így 1778 végén ismét visszatért a már általa felfedezett Hawaii-szigetekre, ahol komoly térképészeti munkákat végzett el. 

Hawaii Cook vesztét jelentette 

Amikor visszatért a szigetekre, a helyi lakosok valóságos istent láttak benne, és kitörő örömmel fogadták, a bennszülött uralkodó ajándékokkal halmozta el Cookot, de a viszony hamar megromlott, amikor a brit kapitány a helyiek bálványait tűzifának kobozta el. Egy hónap múlva Cook és legénysége kihajózott, de viharba kerültek és eltörött az egyik hajóárbocuk, így kénytelenek voltak visszafordulni. A Hawaii-szigeteken ekkor már nem részesültek olyan meleg fogadtatásban, mint előzőleg, a bennszülöttek gyanakodva figyelték az európai embereket. A helyzet akkor mérgesedett el, amikor néhány őslakos elkötött egy csónakot, amely Cooké volt, a kapitány ezért válaszul túszt ejtett, és azt a feltételt szabta, hogy a fogva tartott embert csak akkor bocsátja szabadon, ha előkerül ellopott csónakja. Azonban elszámította magát, ugyanis a kiszemelt túsz a helyi uralkodó volt, akit akár az életük árán is ki szerettek volna szabadítani a bennszülöttek. Fegyveres konfliktus alakult ki, amelyben maga James Cook is életét veszítette. A meggyilkolt Cook kapitány holttestét a legénység hagyományos módon a tengerbe temette. A gyilkosság helyén ma obeliszk áll. Azonban már a kapitány halála sem tudta megakadályozni azt a folyamatot, hogy a szigetcsoportot ne árasszák el az európai, de főleg az ázsiai bevándorlók. Nagyon sok kínai és japán munkás is otthonra lelt a Hawaii-szigeteken. 

Állítólag az első magyar, aki letelepedett a szigeteken, a kalandos sorsú huszár, Jajczay József volt, aki 1872-től Honoluluban a Hawaii Királyi Testőrség kiképzőjeként és kapitányaként tevékenykedett. A rengeteg bevándorló több, addig ott még nem ismert betegséget is behurcolt a szigetekre, ezért a lakosság népessége alaposan megcsappant. A helyiek mindennek nem örültek, de nem volt más választásuk, földjüket, szabadságukat fokozatosan elveszítették, sőt ősi kultúrájuk is lassan feledésbe merült. Majdnem ilyen sorsa jutott a szigeteken honos hulatánc is, ami nemcsak szórakoztatásra szolgált, hanem írott nyelv hiányában a hawaii bennszülöttek nemzedéke ezen a táncon és éneken keresztül tanulta meg népének történetét, és így őrizték meg őseik emlékét. Szerencsére fokozatosan ráirányult az emberek figyelme a Hawaii-szigetekre és az ott élők kultúrájára, főleg az után, hogy a szigetcsoport amerikai fennhatóság alá került, így az ősi hulatánc ma már ismert turisztikai látványosság is. 

Hawaii az USA szerves része lett 

1898-ban az Egyesült Államok annektálta a szigeteket, amelyek először 1900-ban területi önkormányzati jogot kaptak, majd csak 1959-ben lett az USA 50. tagállama. Az amerikaiak a kezdettől fogva igyekeztek kialakítani saját életvitelüket a szigeteken, hozták a kultúrájukat, és nem véletlenül a Hawaii-szigeteken kezdték kiépíteni haditengerészeti támaszpontjukat. Ott épült meg a világ egyik leghíresebb haditengerészeti bázisa, a Hawaii Oahu szigetén található Pearl Harbor, amely az Egyesült Államok csendes-óceáni flottájának egyik legnagyobb kikötője volt a II. világháború óta. A kikötőt az Egyesült Államok az 1875-ös viszonossági szerződés révén szerezte meg. 

Szabadságukat elveszítették, sőt kultúrájuk is lassan feledésbe merült

A XX. század fordulója után az Egyesült Államok haditengerészete a kikötő zárainak környékén különféle létesítményeket kezdett építeni, beleértve az 1919-ben megnyitott száraz dokkolót is. Tekintettel Japán egyre agresszívabb fellépésére, valamint az Európában kitört II. világháború miatt, az amerikai kormány úgy döntött, hogy az USA csendes-óceáni flottáját a Hawaii-szigeteken állomásoztatja, hogy szükség esetén onnan támadást tudjanak elindítani. 1941. december 7-én, vasárnap reggel a japán repülőgépek meglepetésszerű támadást indítottak Pearl Harbor ellen, az amerikaiak 2368 embert és 8 csatahajót (4 elsüllyedt, 4 pedig súlyosan megsérült) veszítettek el, aminek következtében az USA hadat üzent Japánnak, és belépett a II. világháborúba. Chester Nimitz admirális a Pearl Harbour-i székhelyéről vezette le az amerikaiak csendes-óceáni háborúját, amely Japán vereségével fejeződött be. A háború után Pearl Harbor maradt az Egyesült Államok csendes-óceáni flottájának központi kikötője. 

A legboldogabb amerikai állam 

A közelmúltban a The New York Times beszámolt egy hároméves Gallup-kutatásról, amely a legboldogabb amerikait, valamint rajta keresztül a legboldogabb embereket kereste. Vizsgálták az emberek érzelmi állapotát, munkahelyi elégedettségét, étrendjét, egészségét, feszültségszintjét, lakhelyét, jövedelmét, világnézetét és egyéb jellemzőiket. A hároméves kutató- és elemzőmunka eredményeként elkészült az Amerikai Egyesült Államok boldogságtérképe is, mi szerint a legboldogabb amerikai állam, ahol arányosan a legtöbb elégedett ember él, az Hawaii. A további sorrend Wyoming, Észak-Dakota, Alaszka és Colorado. A hawaii nyelv annak ellenére, hogy a helyi alkotmány szerint a szövetségi állam hivatalos nyelve is, egyike a világ legveszélyeztetettebb nyelveinek. A Hawaii-szigeteken rengetegféle trópusi növény, zöldség, gyümölcs és virág található. A tengerpartja pedig gyönyörű, talán ezért sem véletlen, hogy ott élnek a legboldogabb amerikai emberek. 
 

Felhasznált irodalom:
– Salgó László: A gyarmatosítás és a nemzeti felszabadító mozgalmak 1870–1918 között: Egységes jegyzet. Budapest: Tankönyvkiadó. 1992. 
– Cincotta, Howard: Amerika rövid történelme. New York: USA Tájékoztatási Hiv., 1998. 
– https://hirado.hu/kulfold/cikk/2018/01/19/amerika-legvidamabb-barakkja. 
– Dömötör Attila, Buzek Zsuzsanna: Történelmi lexikon, Saxum Kiadó Bt., Budapest. 
– Sellers-May-McMillan: Az Egye­sült Államok története. 1995. 
– Andor László: Amerikai politika a XX. században (Változó Világ 21. Budapest, 1999). 
– Katona András: Kora újkori egyetemes történelem. Nemzeti Tankönyvkiadó, 2008.