Dunaújváros

2022.04.21. 07:00

Emlékhely azokért, akik már nem lehetnek velünk

A közbiztonsági rendezvénysorozat részeként egy táblaavató ünnepséget tartottak a kapitányságon: ezzel szerettek volna emléket állítani mindazon kollégák tiszteletére, akik már nem lehetnek velünk.

Molnár Emese

2022.04.20. Emléktábla avatás a rendőrségen Dunaújváros Fotós: Szabóné Zsedrovits Enikő SzZsE Dunaújvárosi Hírlap DH

Fotó: Zsedrovits Eniko

Csak az hal meg, akit elfelejtenek – szól az örökérvényű igazság, éppen ezért az itt maradottak feladata az, hogy életben tartsák mindazok emlékét, akik már nem lehetnek velünk. Ennek egyik jelentős, az utókor számára is megmaradó eszköze lehet egy olyan emléktábla, amelynél kegyeletteljesen róhatjuk le a tiszteletünket a másik emléke előtt. Ez a szándék vezérelte a Dunaújvárosi Rendőrkapitányság munkatársait is. Mint azt Suszter Tamás alezredes, a város rendőrkapitánya felidézte, körülbelül két évvel ezelőtt született meg a gondolat arról, hogy a helyi kapitányságon is legyen egy olyan emlékhely, ahol mécseseket gyújthatnak, ahol emlékezhetnek azon bajtársaikra, akik már nem lehetnek velük. 

A közbiztonsági rendezvénysorozat részeként egy táblaavató ünnepséget tartottak a Dunaújvárosi Rendőrkapitányságon szerdán délelőtt: ezzel szerettek volna emléket állítani mindazon kollégák tiszteletére, akik már nem lehetnek velünk. Címlapképünkön Varga Péter megyei rendőrkapitány és Suszter Tamás, városunk rendőrkapitánya az újonnan felavatott emléktábla előtt. A meghitt ünnepségen mécseseket gyújtottak, koszorúkat és virágokat helyeztek el.

Orosz Csaba önkormányzati képviselővel, a Dunaújváros és Környéke Közbiztonságáért Közalapítvány kurátorával keresték a lehetőséget a megvalósításra, végül az alapítvány és az önkormányzat közreműködésével, támogatásával létrehozták az emléktáblát a kapitányságon. Egy kis meghitt összejövetelt szerveztek a tábla avatására szerdán délelőtt. Azért ezt az időpontot választották, mert április 17-én egy szomorú évfordulóra is emlékeznek: 2018-ban életének 43. évében tragikus hirtelenséggel hunyt el egykori kollégájuk, Ongai Gábor. Az őrnagy több mint húsz évig szolgált a dunaújvárosi rendőrség kötelékében, szakmailag felkészült volt, példamutatóan, precízen végezte feladatait. 

Varga Péter és Pintér Tamás leplezte le az emléktáblát, amely előtt Ongai Gábor fényképe látható Fotók: Szabóné Zsedrovits Enikő/Dunaújvárosi Hírlap

A szerdai eseményen jelen volt Ongai Gábor családja, Varga Péter megyei rendőrfőkapitány, Takács Tamás gazdasági rendőrfőkapitány-helyettes, Pintér Tamás polgármester, dr. Sipos Gyula, városunk korábbi rendőrkapitánya, Budavári Árpád, a Gárdonyi Rendőrkapitányság vezetője és Orosz Csaba képviselő is. A megemlékező gondolatokat követően mécseseket gyújtottak, koszorúkat és virágokat helyeztek el az emléktáblánál.
 

Orosz Csaba önkormányzati képviselő, az alapítvány kurátora

Ez az ünnepség az egyik eleme volt azon másfél hónapos időintervallumot felölelő programnak, amelyet a Dunaújváros és Környéke Közbiztonságáért Alapítvány szervez, immáron huszonöt esztendeje. A közbiztonsági rendezvénysorozatról van szó, amelynek részleteit Orosz Csaba vázolta lapunknak. A tervek szerint április 22-én tartják az elsősegélynyújtó versenyt a mozi előtti téren. Lesz rendvédelmi véradás, aztán április 28-án bűn- és baleset-megelőzési előadás a városháza C szárnyában, szerveznek koszorúzást Szent Flórián és a mentők napja alkalmából. Május 10-én környezetvédelmi rajzkiállítás nyílik a Széchenyi gimnáziumban, május 20-án lesz a tűzoltók lépcsőfutó versenye, és tervezik még a nagy KRESZ-teszt megszervezését is. Május 27-én rendvédelmi napot tartanak a mozi előtti téren, ahol a rendvédelmi szervek autóit lehet megtekinteni közelebbről, és szerveznek hozzá egy felvonulást is. 
 

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában