DSZC

2022.04.20. 08:00

Digitális témahetet tartottak a Rudasban

A Rudas idén is saját szervezésű programokkal valósította meg a Digitális Témahetet. Kedden a 9. D informatikus tanulói látogatást tettek a DSZC Digitális Alkotóműhelyébe. Megismerkedtek a 3D nyomtatás és a lézergravírozás lehetőségeivel, valamint kollégáim, Major Sándor és Nyéki István vezetésével LEGO robotokat is építettek, programoztak.

Duol.hu

A kollégák közötti tudásmegosztás jegyében kedden délután az új digitális eszköz (egy profi érintőképernyős megjelenítő, beépített számítógéppel) használatába vezette be Kiss Péter rendszergazda a tantestület érdeklődő tagjait.

Az iskolában szerdán és csütörtökön a 10. D-s informatikus palánták Arduino-s projektjeit láthatták. A diákok kezdetben félénken, majd felbátorodva már egészen profi bemutatásokat tartottak. A rendezvény keretében 11. D osztályos diákok a képszerkesztésről és a videóvágásról tartottak előadást kortársaiknak. 

Keddtől péntekig vadászhattak számítógép alkatrészekre QR kódok formájában diákjaink, valamint a „Digitális oktatás szépségei” témában saját készítésű mémeket is beküldhettek. A hét folyamán digitális kultúra és osztályfőnöki óra keretében kisfilmekkel hívták fel a diákok figyelmét a biztonságos Internethasználatra.

A témahét csütörtöki napján pedig egy igazán nagyszabású „Szakmák Napja” rendezvényen vett részt az iskola összes tanulója.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában