Nőnap

2022.03.09. 08:00

Szép szavak, műsor és virág a hölgyeknek

Horváth László

Március 7-én, hétfőn, 17 órától a Kiss Kálmán Művelődési Ház frissen felújított színháztermében először Márok Csaba, Mezőfalva polgármestere mondott ünnepi beszédet, majd Peter Srámek előadóművész szórakoztatta a közönséget. 

– Nagyon hosszú időszak után ez az első komoly összejövetelünk a nemzetközi nőnap alkalmából – kezdte Márok Csaba az ünnepi gondolatait. – Eddig a pandémia nyomta rá keserű bélyegét életünkre, most pedig a háború. A mezőfalviak példás összefogásukról már többször tanúbizonyságot tettek. Most ismét egy nemes cél érdekében, a háborúban bajba jutottak megsegítéséért mozdultak meg. 

 

Márok Csaba polgármester köszöntötte a hölgyeket Fotó: Horváth László

– A mai nap azonban nem a szomorúságról szól. Ünnepelni jöttünk. Életünkben nagyon sok a jó dolog, de a nő azok sorában is az elsők között szerepel. Sokszor beszéltem már gyerekkoromról. A mi családunkban a nők voltak többségben, akikre e napon is jó szívvel emlékezem. Ilyenkor a hölgyeket virággal köszöntjük. Számomra a virágok a szépséget, a teljességet is jelentik, mivel a nő szép, nélküle nem tudnám elképzelni az életet. Munkámból adódóan rengeteg nő vesz körül, köszönettel tartozom nekik. Azt mondják, hogy egy sikeres férfi mögött ott áll egy nő. Ezzel jómagam is így vagyok, és nap mint nap tapasztalom azt a segítséget, hátteret, amelyet a feleségem jelent nekem. 

 

– Nagy lendülettel belevágtunk a bölcsőde építésébe, sok-sok fiatal kismamának szerezve ezzel örömöt. Édesanyák kerestek már meg beíratási szándékkal, azonban ez még korai. Azon dolgozunk, hogy augusztusban erre már lehetőségünk legyen. Úgy gondolom, hogy a nők szerepét, fontosságát az életünkben nemcsak a mai napon kell értékelni, hanem az év 365 napján. Mi, férfiak legyünk velük figyelmesek, megértőek, mert ha így teszünk, akkor biztosan nemcsak az ő életüket, hanem a sajátunkat is boldogabbá tehetjük. Szeressük, tiszteljük, kényeztessük őket, de ne csak ezen a napon, hanem egész éven át! 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában