Március 23-án és 24-én

2022.03.18. 12:16

Nyílt nap lesz a helyi óvodáknál

duol.hu

2022.01.13. Állatasszisztált foglalkozás az Aranyalma tagóvódában Dunaújváros Fotós: Szabóné Zsedrovits Enikő SzZsE Dunaújvárosi Hírlap DH

Fotó: Zsedrovits Eniko

Két év után újra nyílt napra várják leendő kis óvodásaikat március 23-án és 24-én a Dunaújvárosi Óvoda tagintézményei. Az április 4-én és 5-én esedékes óvodai beíratást pedig online módon és személyesen is intézhetik a szülők. A pontos részletekről és szabályokról a Dunaújvárosi Óvoda vezetője, Gyenes Józsefné beszélt lapunknak. 
 

– Számos szülő kezdeményezte már korábban, hogy ha lesz lehetőségünk rá, az óvodai beíratás előtt szervezzünk nyílt napokat, ahol a gyermekek és a szülők is jobban megismerkedhetnek a tag­intézményben folyó munkával, az ott dolgozó óvodapedagógusokkal. A járványhelyzettel kapcsolatban meghozott korlátozások a közelmúltban enyhültek, így március 24-én és 25-én nagy szeretettel várjuk az érdeklődőket. Mivel a vírus még itt van, így arra kérjük a szülőket, hogy a kisgyermekeket egy családtag kísérje majd el. E két nap alatt érdemes a lehető legtöbb óvodát meglátogatni, ám azt javasoljuk, hogy egy intézményt csak egy alkalommal keressenek fel, valamint, hogy a felnőttek és a gyermekek számára is hozzanak váltócipőt.

Vezető képünk illusztráció. 


 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában