Dunaújváros

2022.03.02. 20:25

Az emlékezés mécsesei égtek

Jávorka Andrásra, a Dunaferr SE egykori labdarúgójára emlékeztek szerdán este ismerősök, barátok, egykori csapattársak a Dunaújvárosi Stadionnál. 

Agárdy Csaba

Jávorka András előtt tisztelegtek a megjelentek

Fotó: Zsedrovits Eniko

Jávorka András hosszan tartó, súlyos betegséget követően hétfőn hunyt el. Játékosként a Videotonnál nevelkedett, tagja volt az U16-os válogatottnak, amelynek színeiben világbajnokságon is részt vett. A felnőttek között a Szombathelyi Haladás VSE színeiben mutatkozott be az első osztályban 1989-ben. A Dunaferr SE csapatában 1992 és ’94 között ötven másodosztályú mérkőzésen lépett pályára a védelem tengelyében (egy ötödik hely és egy bronzérem a mérlege). 

Dunaújváros után az MTK gárdájával másodosztályú bajnok volt 1995-ben, majd 1996 tavaszán fél évre visszatért Székesfehérvárra, a Fehérvár 96 FC csapatához, ezt követően a Paksi Atomerőmű SE színeiben még éveket játszott a másodosztályban. 

Játékos-pályafutása után asszisztensedzője volt a Dunaújváros PASE együttesének, amely előbb a másodosztályba (2013), majd az első osztályba jutott (2014). Később dolgozott a ZTE, valamint a Győri ETO csapatainál is. A tragikusan korai haláláig a DPASE utánpótlásának szakmai vezetőjeként tevékenykedett. 

A megemlékezést Petrás Gábor, a DPASE sportszervezője kezdte, összefoglalva Jávorka „Bandi” pályafutását. Ezután egy perc néma gyászszünet következett, majd a megjelentek egymás után gyújtották meg az emlékezés mécseseit. 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában