2022.02.26. 00:01
Korszerű tehetséggondozó szakkörök a Pannon Oktatási Központban
A Nemzeti Tehetség Program és a Miniszterelnökség támogatásával a Hazai és határon túli, tehetséggondozó tevékenységet végző szervezetek című pályázat keretén belül a Pannon Oktatási Központ 7 millió forint vissza nem térítendő támogatásban részesült, amelyet a már működő, valamint hiánypótló területen újonnan indított szakköri kereteken belül használt fel a diákok nagy örömére.
Jelenleg 40 diák fejleszti kommunikatív és vizuális készségeit, növelve a digitális kompetencia és IKT eszközök gyakorlati alkalmazásában a jártasságát a Robotika műhelyben, Földrajz szakkörön vagy a Média szakkörön.

A vezető pedagógusok elmondása szerint, ezen tanórán kívüli elfoglaltságok fejlesztik az egyéni tanulási képességeket a tanult új módszerek által és nagymértékben elősegíthetik a pályaválasztást is.
A robotika műhely Bata Márta és Cser Ádám szakkörvezetők irányításával több, a gyerekek érdeklődésének megfelelő csoportok kialakításával építenek robotokat, programozzák az elkészült eszközöket és valósítják meg egyéni ötleteiket.

A gyerekek elmondása szerint a Jakab Beáta által vezetett földrajz szakkör az interaktív térképpel és földgömbbel és a VR ( virtuális valóság ) szemüvegekkel, amelynek köszönhetően úgy érezhetjük magunkat, mintha egy homokos tengerparton sétálnánk pálmafák árnyékában, az egyszerűen elképesztő.
Tóthné Kolmankó Dia és Pachmann Péter televíziós műsorvezető a média szakkör vezetői azt is megosztották velünk, hogy jelenleg gőzerővel készülnek egy forgatásra a Vizsolyi Bibliáról. A részletek megszervezésében a szakkör vezetője, Pachmann Péter is és a gyerekek is aktívan részt vesznek és az elkészült filmet egy újabb versenyre nevezik, hiszen diákjaikkal már számos rangos országos fesztiváloktól hoztak el előkelő filmes díjakat.
