Dunaújváros

2022.02.12. 07:00

Jogos igény, és jár is a 13. havi nyugdíjellátás

Brousil Csaba

Dr. Molnár Krisztián, dr. Mészáros Lajos, Szepessy Gergő Fotó: NÁ

A kormány által a nyugdíjasoknak visszaadott 13. havi nyugdíjról tartott sajtótájékoztatót dr. Mészáros Lajos, fideszes ország­gyűlésiképviselő-jelölt, dr. Molnár Krisztián, a Fejér Megyei Közgyűlés elnöke és Fe­jér megye 4-es számú választókörzetének elnöke valamint Szepessy Gergő, a Fidesz helyi alapszervezetének elnöke az irodaházban, pénteken. 

 

„A polgári kormány megbecsüli a nyugdíjasokat, hiszen ők alapozták meg azt a jólétet, amit most élvezünk, az ország fejlődését a munkájukkal ők segítették elő – mondta dr. Mészáros Lajos. Majd úgy folytatta, hogy ezért a nyugdíjasok minden támogatást megérdemelnek. Mint mondta, ezért döntött úgy tavaly a kormány, hogy rekordösszegű, nyolcvanezer forintos nyugdíjprémium mellett a teljes összegű 13. havi nyugdíjat visszaadja az érintetteknek, amit korábban a baloldali kormányok vettek el tőlük. Hangsúlyozta, hogy ez Fe­jér megyében is sokakat érint, és fontosnak tartja, hogy a polgári kormány folytatni tudja a munkáját, nehogy veszélybe kerüljenek ezek a juttatások. 

Plusz egy havi összeget kapnak a nyugdíjasok februárban

 

Dr. Molnár Krisztián hozzátette, hogy a 13. havi nyugdíj nem egy automatizmus, hiszen láttunk már olyat, hogy baloldali kormányok azt egy tollvonással eltörölték. Nagy dolognak értékelte, hogy az ország gazdasági fejlődésének köszönhetően vissza tudják adni a nyugdíjasoknak a 13. havi nyugdíjat, ami jogos igény minden idős honfitársunk részéről. Emlékeztetett arra, hogy csak a polgári oldalon gondolják azt, hogy ez jogos és jár a nyugdíjasoknak, hiszen elég csak Márki-Zay Péter nyilatkozatára gondolni, aki a 13. havi nyugdíj visszaadását böszmeségnek titulálta. Mint mondta, ebből világosan látszik az üzenet: ha a baloldal hatalomra kerülne, ismételten egy tollvonással eltörölnék ezt a juttatást. „Sajnos azt látjuk, hogy ehhez hű szövetséget találtak itt Kálló Gergely személyében, a térség jelenlegi országgyűlési képviselője szerint is böszmeség a 13. havi nyugdíj” – emelte ki a választókerületi elnök. Felhívta a választókerületben élők figyelmét, hogy „aki Kálló Gergelyre szavaz, az arra szavaz, hogy a 13. havi nyugdíj kerüljön eltörlésre”. 

 

Szepessy Gergő hangsúlyozta, hogy ő ugyan a fiatal generáció tagja, de örül a 13. havi nyugdíj visszaépítésének, hiszen szerinte is meg kell becsülni azt a generációt, amely munkájával alapozta meg a mai társadalom stabilitását. 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában