A konferencia, ami merőben meghatározta a világháborút

Casablanca, (ami spanyolul fehér házat jelent) egy nagyváros Marokkó nyugati részén, az Atlanti-óceán partján. Ma az ország gazdasági fővárosa, itt található Marokkó fő kikötője, itt koncentrálódik az ország termelőüzemeinek fele és az iparban foglalkoztatottak 60 százaléka. Népessége 3,1 millió, ezzel Marokkó legnagyobb és Afrika 6. legnagyobb városa. 

A casablancai megbeszélést elsősorban az angolok kezdeményezték, mert Churchill eltökélten meg akarta őrizni Nagy-Britannia pozícióját a nagyhatalmak sorában, Roosevelt amerikai elnöknek viszont ez volt az első alkalma, hogy elhagyta Amerika földjét, illetve parti vizeit. Mivel közben dúlt a keleti fronton a sztálingrádi csata, illetve a Don mögötti harcok is felerősödtek, ezért Sztálin nem mehetett el Moszkvából, a szovjet főváros viszont túl messze volt Roosevelt számára, így Casablancában ő és Churchill, valamint a két vezérkar Sztálin nélkül tartotta meg a megbeszélést, Casablancában január 13. és 24. között. 

Az események 

Az angolok célja az volt, hogy megtisztítsák Észak-Afrikát, mivel a tengelyhatalmak (Németország és Olaszország) erői még tartották Tuniszt, aztán valahogy rákényszeríteni ­Olaszországot, hogy ugorjon ki a háborúból, majd folytatni Németország bombázását. Az amerikaiakat meggyőzték arról, hogy az észak-afrikai offenzívát fel kell erősíteni, majd sikeresen befejezni. Az viszont már előre látható volt, hogy a sikeres afrikai támadás után, elég nehéz lesz egy franciaországi partraszállást megvalósítani, ezért a szövetségesek úgy döntöttek, hogy végül is Szicíliát fogják megszállni, ami a Földközi-tengeren angolszász szempontból, biztonságosabb hajózást fog eredményezni. Már 1941 őszén megegyezés született az amerikaiak és a britek között arról, hogy Törökország a szövetségesekhez való édesgetésében Nagy-Britannia vállalhatja a főszerepet. A casablancai találkozón a brit mediterrán stratégia nyert elsőbbséget, ez Olaszország inváziója mellett a Törökország csatlakozása irányába tett erőteljesebb lépéseket is jelentette. A törökök viszont nagy árat kértek, cserébe a török elnök semmi többet nem ígért, mint hogy átgondolja a semlegesség kérdését. Politikai lépések is történtek Casablancában. 

De Gaulle francia tábornokot odarendelték Angliából, eleinte az amerikaiak úgy vélték, hogy De Gaulle-t kikapcsolják a játszmából, de ez tévedésnek bizonyult. Algírban ugyanis megalakult egy francia menekültekből, közöttük parlamenti képviselőkből álló konzultatív nemzetgyűlés, amely De Gaulle mellé állt. A gyakorlatban ez azt jelentette, hogy a tapasztalt tábornok maga mellé állította az egész francia ellenállást a kommunistáktól a jobboldali nacionalistákig. Az amerikaiaknak egyáltalán nem ez volt a szándékuk, amikor partra szálltak Észak-Afrikában, azonban mivel szükségük volt a harcokban a francia csapatok részvételére, így elfogadták a kialakult helyzetet. A konferencia végén Roosevelt kitűzte a szövetségesek hadicélját, hogy a tengelyhatalmak feltétel nélkül adják meg magukat. 

A Husky hadművelet 

Egy támadó hadművelet volt a II. világháború idején, amelynek elsődleges célja Szicília elfoglalása volt a nyugati szövetségesek részéről. Ez egy nagyszabású, hadászati jelentőségű partraszálló és légideszant hadművelet volt, amelyet hathetes szárazföldi harc követett. Ez volt a kezdete a szövetségesek által csak olaszországi hadjáratnak nevezett ütközetsorozatnak. 

Az akció 1943. július 10-én kezdődött el és egy hónap alatt az angolszászok el is foglalták a stratégiailag fontos szigetet. A háború későbbi szakaszában erről a szigetről is indultak légi, szárazföldi valamint tengeri erők az olaszországi és földközi-tengeri hadszínterekre, Szicília pedig a hadtápútvonalak fontos eleme lett Mussolini hatalmának megdöntéséhez, így közvetlen lehetőséget teremtett Olaszország lerohanásához. 

Több hiányosság is megmutatkozott a támadók részéről, ebből tanulva a normandiai partraszállásnál már figyelembe vették a szicíliai hibákat. Ilyenek voltak a nem megfelelő kommunikációs hibák, a rossz koordináták alkalmazása, valamint az egyes egységek helyének pontatlan megállapítása, minek következtében a szövetséges csapatok egymás egységeit is lőtték. 

Roosevelt és Churchill, illetve a két vezérkar Sztálin nélkül tartotta a megbeszélést

A Husky fedőnévre keresztelt hadművelet a hibák ellenére, a jó előkészítésnek és a brit titkosszolgálat akciójának eredményeképpen sikerrel járt. A szicíliai partraszállás hírére rendelte el Hitler a szovjet fronton indított utolsó nagy támadás, a Kurszk közelében zajló Citadella-hadművelet leállítását, hogy komoly páncélos erőket dobhasson át Olaszországba. A partraszállás előkészítésébe az amerikai hírszerzés a maffiát is bevonta, hogy térképezzék fel a terepet, majd a hadművelet közben is igénybe vették a helyi viszonyokat jól ismerő maffiózók segítségét. A hadjárat során a szövetségesek 25 ezer embert vesztettek, ebből mintegy ötezer volt a halott, német és olasz részről 164 ezer volt az elesettek és hadifoglyok száma. A Husky volt a háború addigi legnagyobb kombinált, vízi és szárazföldi erők koordinációját igénylő hadművelete, amelynek során a szövetségesek először foglaltak el területet egy tengelyhatalomtól. 

Churchill további tervei 

A törökök azért is ragaszkodtak semlegességükhöz, mert Bulgária a tengelyhatalmak oldalán állt, ezzel Törökország gazdasági központja, Isztambul is veszélyben volt. 

Szicília elfoglalása után, George C. Marshall amerikai vezérkari főnök abban reménykedett, hogy ezt követően már Franciaország felé fordíthatják figyelmüket, a britek viszont Olaszország teljes felszabadítását tűzték volna ki célul, valamint a Balkán-félsziget is a látótávolságukba került. Egy esetleges balkáni hadműveleti elképzelésből azonban teljesen kihagyták az amerikaiakat. Churchill főként az Égei-tenger szigetvilágát vette célba, majd amikor később a kész terveket felvázolta az amerikai elnöknek, Roosevelt határozottan elzárkózott az elől, hogy Olaszországból csoportosítsanak át csapatokat e célra. Churchill az amerikai elnök elzárkózását követően visszafogottabban érvelt az Égei-tengeri műveletek mellett, hangsúlyozta, hogy azokhoz kis létszámú, de kommandójellegű egységekre lenne szükség. Azonban saját katonai vezetősége már jóval előrébb járt, a potenciális balkáni partraszállás helyszínét is kinézték már. Felvázolták, hogy Jugoszlávia öblökkel teli tengerpartja sokkal jobban védhető német oldalról, a Tito vezette partizánokról pedig London nem rendelkezett kellő információval, és nem is tartották megbízhatónak a kommunista ideológiát valló partizánokat. 

Albánia partjainál, lévő Durazzo kikötővárosnál már más volt a helyzet. Az albán kikötő az Itáliai-félsziget déli részéhez közelebb volt, így fekvése miatt könnyebben lehetett megközelíteni, valamint az sem volt elhanyagolható szempont, hogy a kikötő napi 2000 tonnányi rakomány behajózását tette lehetővé. Természetesen a német hadvezetés is számolt ezekkel az elképzelésekkel, így jelentősen megerősítették a Balkánon állomásozó csapataikat. 

Churchill balkáni terve az volt, hogy egy esetleges brit siker esetén, a német hadigépezet számára szükséges ottani olaj-, réz- és bauxitszállítmányokat ki lehet iktatni, ami egy dominóhatást váltana ki, így Románia, Bulgária, Magyarország és a német báb­államként működő Horvátország is felszabadulna a náci uralom alól. 

Sztálin és Roosevelt „nem”-je 

1943 végén Teheránban Roosevelt elnök és Sztálin szovjet pártfőtitkár viszont végképp elvetették a brit ­miniszterelnök ötletét, ­Roosevelt továbbra is elzárkózott a tervtől, őt inkább a csendes-óceáni helyzet és egy esetleges franciaországi partraszállás gondolata foglal­koztatta. Sztálin pedig már ekkor saját érdekszférája részének tekintette a Balkán-félszigetet, ezért ellenezte Churchill tervét. A szovjet vezető továbbá megjegyezte, hogy a német vereség csak idő kérdése, így nincs értelme Törökországgal foglalkozni, szerinte teljesen felesleges tovább kérlelni Ankarát a háborúba való belépésre. 

A nyugati szövetségesek ezek után gazdasági és politikai nyomást gyakoroltak a török vezetésre, minek következtében 1944. április 14-én a Török Nemzetgyűlés megszavazta a Németországgal való kereskedelem felfüggesztését, négy hónappal később pedig a diplomáciai kapcsolatot is megszakították a Harmadik Birodalommal. 

Ezzel Churchill balkáni tervei kudarcot vallottak, a brit miniszterelnök ekkor kezdte el érezni, hogy már nem Nagy-Britannia számít a világ első számú nagyhatalmának, hanem ezt a szerepet fokozatosan átveszi az Egyesült Államok és a Szovjetunió. Érdekes, hogy a háború utáni emlék­irataiban nem sok időt szentelt a balkáni partraszállásnak, egy esetleges török részvételről pedig semmi sincs megemlítve. 

A felhasznált irodalom

Surányi Róbert: Winston Spencer Churchill élete és kora; Pannonica Kiadó, Budapest, 2004. 

Ránki, György. A második világháború története. Budapest: Gondolat, (1973). 

http://www.bibl.u-szeged.hu/bibl/mil/ww2/doksi/potsdami_kozlemeny.html. V. G. Truhanovszkij: Winston Churchill. Politikai életrajz; fordította Zalai Edvin; Kossuth Könyvkiadó, Budapest, 1976. 

Keegan, John. A második világháború (magyar nyelven). Budapest: Európa Könyvkiadó (2003, 2008). 

Taylor, Alan John Percivale. A második világháború okai (magyar nyelven). Budapest: Scolar Kiadó (1998).