Számvetés

2022.01.03. 11:32

Új évre hangolva

Várkonyi Zsolt

Fotó: Shutterstock

Amikor visszaemlékezünk életünk egy szakaszára, megpróbáljuk rendszerezni a történteket. A legtöbb esetben évente megtesszük ezt. Most sincs ez másképp. Ki időrendben, ki az események fontossága, ki pedig azok hatásai, következményei szempontjából. A televízió, rádió vagy épp a közösségi média hírcunamijából gyakran értesülünk arról, hogy tőlünk távoli helyeken kerülnek bajba az emberek, legyen az természeti katasztrófa, terrortámadás vagy háborús helyzet. Együttérző posztokban reagálunk ezekre. Aztán amikor a közelünkben, vagy netán saját bőrünkön tapasztaljuk egy egészségügyi vagy természeti veszélyhelyzet hatásait az életünkre mindjárt más szemmel nézzük a történteket. 

 

Mindeközben világszerte, így idehaza is szedi áldozatait a Covid, már nem „távoli moziként”, hanem kemény kockázatként tekintünk rá. A mögöttünk hagyott esztendőre is és egyelőre úgy tűnik, hogy az előttünk állóra is rányomja a bélyegét a koronavírus-járvány és annak következményei. Sok családot ért veszteség e miatt, és csak abban bízhatunk, hogy jóval kevesebbet fog ezután. És miközben féltjük az egészségünket és oltakozunk, vannak közöttünk olyanok, akik jobban tartanak a vírusfertőzés megelőzésre szolgáló oltóanyagtól, mint magától a Covidtól. Ilyenek vagyunk, mi emberek. 

Bizonyos, hogy nehéz helyzetekben különösen fontos a tolerancia, az együtt gondolkodás, a kimondott szó és az azt követő tettek összhangja, a bizalom, a személyes példamutatás. 

 

Hiszem, hogy az előttünk álló esztendőben, e tekintetben is előre lépünk. Legalább egyet! 

Persze sok jó dolog is történt az életünkben, és talán kinek-kinek van miért a szépre is emlékeznie. 

Remélve azt, hogy ez utóbbiból lesz több az előttünk álló esztendőben, köszönöm olvasóink figyelmét és kívánok kollégáim és a magam nevében is boldog új évet! 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában