Szívet melengető jótékonysági akció volt, egy angyalsereggel

Jó kedélyűek, talpraesettek voltak, és az eddig még nem próbált feladatokba is pillanatok alatt beletanultak a pólósok. A máltásoknak remek segítőivé váltak, lelkesen tették az önként vállalt dolgukat. Rövid, de tartalmas program volt, csupa szív, elragadó, kedves embereket ismertünk meg ebben a csapatban. A vendégül látott több mint száz rászorulót a híres, helyszínen készült Jákli-féle bográcsos vegyes pörkölttel, és az ő receptúrája szerint ízesített friss sült kolbásszal kínálták. A meghívott, de a mozgásukban akadályozott ellátottaknak a lakásukra szállították az ételadagjukat. A helyszínre érkezők az udvaron kiállított jelentős használtruha-készletből is választhattak. 

Lipták Tamás, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat dunaföldvári támogató szolgálatának vezetője nagyon büszke arra, hogy a rangos vendégek elfogadták a meghívását erre a segélyakcióra. 

– Nagy örömömre szolgál, hogy a DFVE teljes felnőtt női vízilabdacsapata eljött, ajándékokat is hozott magával, és segédkezett a meghívottak ellátásában. Mindenki talált magának olyan feladatot, amit példamutató kedvességgel tett. Igazi „angyalseregként” csatlakoztak hozzánk, amit ezúton is köszönünk nekik. A rendezvényünket szeretetvendégségnek hívnám. Az év során több hasonlót is rendezünk, decemberben is volt már egy ilyen alkalmunk. Nem csak karácsonykor, hanem gyakran kell a rászorulókra gondolnunk. Ez alkalommal száz embert láttunk vendégül. Nagy élmény volt a számomra az a kulturált mód, ahogy mindenki türelmesen kivárta, hogy sorra kerüljön. Mi is az elvárható empátiával fordultunk az elesettekhez. Úgy érzem, hogy a csapat, az ellátottak és a kollégáim számára is ez egy kedves és felejthetetlen délután volt. Remélem, hogy ezek a sokféle szempontból példaképnek számító lányok visszatérnek még hozzánk! Bízok benne, hogy a nyomukban más fiatalemberek is csatlakoznak a mi fontos munkánkhoz! 

Az önkéntesek élén és ami legalább ilyen fontos, a bogrács mellett Jákli Viktor, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat dunaföldvári önkéntes csoportjának a vezetője állt! 

– Lipták Tomi kollégámnak az ötletét valósítottuk meg a női vízilabdacsapat meghívásával, én pedig, mivel nagyon szeretek főzni, örömmel csatlakoztam a programhoz az ebéd elkészítésével. Hogy ez olyan minőségű lett, mint amit a saját barátaimnak főztem volna? Van egy szint, amitől nem adjuk lejjebb… – mondta nevetve. – Ez egy hétvégi rendezvény volt, de olyan csapatunk van, amely most is remekül helytállt. Le a kalapokkal előtte. 

Gurisatti Gréta az egyik bronzérmes olimpikon, bár olyan külsővel jelent meg, mint amit a rengeteg rajongója és követője naponta ünnepel, de teljes közvetlenséggel állt neki a rá váró feladatoknak. 

– A csapatunknak az elmúlt néhány éve hagyományává vált, hogy amikor a programunk engedi, szívesen részt veszünk a környező települések jótékonysági eseményein. A saját meccseinken is szerveztünk már tartósélelmiszer-gyűjtést, vagy egyéb adományok gyűjtését. Hogy mosolyogva tesszük? Ez természetes, hiszen az jó a megajándékozottaknak is. Mi is szurkolóink mosolyából táplálkozunk. A miénk pedig ma abból született, mert jó látni, hogy szívesen veszik ezt a segítséget, amit jószántukból, örömmel teszünk, pedig egy meccs után érkeztünk ide. 

Nagyon nagy dolog, hogy ilyen szép feladatra is felkértek bennünket

Somogyvári Lili „hazai pályán” segédkezett, hiszen ő dunaföldvári származású: 

– Úgy gondolom, hogy a jótékonykodás alapvetően jó dolog, akár hazai pályán, vagy akárhol másutt is tesszük azt. Szeretem és szívesen csinálom ezt a munkát is. Láthatod, hogy itt mindannyian mosolygunk, mert nálunk abból nincs hiány! Nagy büszkeség, hiszen nem kis dolog egy ilyen világszínvonalú csapatban felnőni, mint a miénk! Ettől jobb lehetőséget nem is kaphattam volna. Úgy gondolom, hogy a belefektetett alázatos, hittel végzett munka előbb-utóbb kifizetődik! Hogy mi a célom a csapatommal együtt? Azt szokták mondani, hogy a határ a csillagos ég! – mondta Lili nevetve. – Tehát mindenek­előtt szeretnék stabil tagjává válni és aztán minél több rangos nemzetközi sikert elérni velük együtt. Bekk pozícióban nagyon sokszor az ellenfél legtestesebb és legerősebb játékosait kell megfognom, és már lövésekben is számítanak rám. Óriási örömöm, és motiváció, amikor érzem a társaim elismerését. 

Garda Krisztina is az egyik bronzérmes olimpikon az egyik legfontosabb feladatot vállalta magára. A kolbászt sütötte. Profi színvonalon. 

– Itt és ma csak egy segítő vagyok, és ha ezt a feladatot bízták rám, akkor ezt is örömmel megoldom, mert nagyon szeretek jót tenni a rászorulókkal. Jó és fontos ez az itteni munkánk, mert, ha van, akinek segíteni kell, és mi azt meg tudjuk tenni, akkor megoldjuk. Karácsonykor cipős dobozokat, máskor kutyakaját gyűjtünk. Többen is meglepődtek a mosolygásunkon, de mi ilyenek vagyunk, mert ez nálunk szívből jön. Volt olyan csapattársam, aki bejött hozzám elmondani azt az élményt, amit akkor kapott, amikor átadta az ajándékot, és látta annak az embernek a szemében a hálát. 

– Változatlanul éhes a sikerre? 

– Ez egy nagyon nehéz kérdés. Az olimpiai sikertől nem szálltunk el, de utána nehéz volt hasonló komoly célt találni. Mivel élsportolók vagyunk, hamar rátaláltunk. Már nagyon régóta várunk egy bajnoki aranyra… azért bármit hajlandók vagyunk megtenni. Utána a válogatottal jön a vb, majd ősszel az Eb és azokon is a minél fényesebb érmekért akarunk megküzdeni. Viszont öncélúan, „csak” a sikerért nem lehet hosszú távon űzni ezt a sportot. Szeretni is kell. A Győr ellen játszottam utoljára, amikor huszonegy góllal nyertünk. Hosszú idő óta az volt az első alkalom, amikor gyengébb csapat ellen is mindenki élvezte a játékot és a legjobb teljesítményt hozta ki magából. Ismerem az ellenfél érzéseit is, hiszen én is hasonló közegből, a Honvédból érkeztem, és akkor nekünk is jó volt az élmezőny ellen játszani, mert abból is sokat lehetett tanulni. 

– A soraikban világhírű sportolókként állnak, mégis a földön járnak? 

– Szerintem, aki elemelkedik a földtől, az soha nem lesz a világ legjobbja! 

Szabó Nikolett is szeret adni. Elmondta: 

– Nagyon nagy dolog, hogy egy ilyen szép feladatra felkértek bennünket, mert a rászorulóknak segíteni mindig jó. Mivel nekem nevelőszüleim vannak, nagy bennem az együttérzés. Szeretem ezeknek az embereknek a szemében látni, hogy tetszik nekik és örülnek annak, hogy ajándékba kapnak valamit, és most egy kicsit jobb lesz nekik. Nagyon jó adni! 

– Mi is szeretünk kapni – tette hozzá. – Mi elvileg játsszuk ezt a sportot, de közben a legtöbbször már igazi kőkemény csata, vagy legalább egy jó kis bunyó lesz belőle. Olyankor különösen fontos a mosoly, a taps és a biztatás. A harci tűz viszont csak a medencében lobog bennünk, utána megszelídülünk. Én személyesen is kaptam valami nagy dolgot, amikor fiatalon ebbe a csapatba kerültem. Nagyon hálás vagyok érte, és büszke vagyok rá. Senkivel és soha nem cserélném el ezt a pozíciót.