Közlekedés

2022.01.23. 13:00

Odafigyeléssel elkerülhető lenne

2020-hoz képest 2021-ben jelentősen megemelkedett és megyénkben is egyre több azoknak a baleseteknek a száma, amelyek vasúti átjáróban történtek. Szakértőt kérdeztünk azzal kapcsolatban, mik a legfontosabb teendők annak érdekében, hogy biztonságosan átérjünk.

Baráth Eszter

Az elmúlt évből több olyan baleset is felidézhető, ami különböző vasúti átjárókban történt, ám szerencsére ezek egyikében sem következett be személyi sérülés. Nyáron például Székesfehérváron, az Új Csóri úton törte le egy férfi a sorompót, amikor a piros jelzés ellenére hajtott be a vasúti átjáróba. Ekkor szerencsétlenség nem történt, a férfival szemben azonban közlekedés biztonsága ellen gondatlanságból elkövetett vétség miatt emelt vádat a Székesfehérvári Járási ügyészség. 

Sajnos nem egy olyan eset volt, amikor a tilosban áthaladó autó letörte a sorompót Fotó: ORFK

Szintén a nyári hónapokban történt az az eset, amely, bár nem egy hivatalos, kiépített átjáróban esett meg, mégis a témához tartozik. Szabadbattyán külterületén egy ittas férfi teherautójával a használaton kívüli, részlegesen ki­épített átjárón próbált meg keresztülhaladni, amit korábban ideiglenes forgalmi rend idejére alakítottak ki. A teherautó a sínpárok között rekedt és bár a sofőr megpróbálta kiszabadítani járművét, ez nem sikerült. A helyszínre érkező rend­őrök a légalkoholmérő által kimutatott érték miatt előállította a sofőrt. 

 

A MÁV Zrt. a Fejér Megyei Hírlap kérdésére megerősítette, hogy 2021-ben Fejér megyében nem történt személyi sérüléssel járó vasúti átjárós baleset. Az elmúlt öt évben azonban 14 ilyen eset fordult elő, ezekből egy súlyos és egy könnyű sérüléssel végződött, tizenkét baleset pedig anyagi kárral járt. 

A MÁV Zrt.-től kapott válasz alapján 2008 óta, egész országos hálózatukon nem történt olyan, halálos áldozatot követelő baleset, amely vasúti hiba miatt következett volna be. A vasúti társaság felhívja a figyelmet arra, hogy a balesetek számának csökkenéséhez elengedhetetlen a közlekedési morál változása. 

 

A MÁV tájékoztatása szerint a sorompók meghibásodását, üzemzavarát berendezések jelzik, és a mozdonyvezetőket is értesítik ezekről. Ilyenkor a biztonság érdekében a vonatok csak lassan, óránként maximum 15 kilométeres sebességgel közelíthetik meg az átjárókat. Biztonsági okokból a biztosítóberendezési áramkör kialakítása olyan, hogy meghibásodás vagy forgalmi ok esetén úgynevezett „üzemzavar” állapotba kerül. Ez azt jelenti, hogy a közút felé nincs fényjelzés (a készülék sötét), a sorompó rúdja lassan (kb. 90 másodperc alatt) felnyílik, hogy a KRESZ betartása mellett a sorompók kikerülése (szlalomozás) nélkül át lehessen jutni az átjárón. 

 

Sáfrán András autósiskola-­vezető, oktató a vasúti átjárós balesetekkel kapcsolatban elmondta, véleménye szerint az ilyen esetek szinte 100 százaléka az autósok figyelmetlensége miatt történik. Kiemelte, rendkívül fontos, hogy az átjárókat fokozott óvatossággal közelítsük meg, semmilyen esetben sem rutinból. Hangsúlyozta, nem véletlen, hogy a vasúti átjárókban nem zöld lámpa jelzi a szabad áthaladást. A fehéren villogó fénysorompó csak annyit jelent, hogy fokozott óvatossággal át lehet haladni az átjárón. 

 

Biztonságosabb lett a vasútvonal - A Százhalombatta és Pusztaszabolcs közötti vasúti szakaszon olyan fejlesztéseket valósítottak meg, amelyek a biztonságot is elősegítik. A több mint 26 kilométer hosszú vonalon új elektronikus állomási és útátjáró biztosítóberendezéseket telepítettek. A vonalforgalom szabályozására modern vasúti üzem­irányító rendszert helyeztek üzembe. Az utazóközönséget ennek a vasútvonalnak az állomásain és megállóhelyein korszerű hangos és vizuális rendszer tájékoztatja. Az utasok és a parkolókban hagyott autók biztonságát pedig új térfigyelő kamerarendszerek garantálják. 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában