Rácalmás

2022.01.20. 11:30

Jelentős fejlesztéseket tartogat az idei esztendő

A december és a január általában a számvetés és a tervezés időszaka a települések életében is. Schrick István polgármestert kérdeztük az elmúlt évről, s arról, hogy mit tartogat számukra a közeli jövő, milyen év elé néz Rácalmás 2022-ben.

Körmendi Erzsébet

A régi városháza felújításával nagy ütemben halad a kivitelező, szeretnék év végén már bebútorozva átadni Fotó: SzZsE

A régi városháza felújításával nagy ütemben halad a kivitelező, szeretnék év végén már bebútorozva átadni Fotó: SzZsE

– Milyen évet zárt Rácalmás 2021 decemberében? 

– A Covid helyenként nagyon megkeserítette és megnehezítette az elmúlt évünket. Hálás vagyok a szociális gondozóinknak, az intézményekben dolgozóknak, a civil szervezeteknek, amelyek segítséget nyújtottak az elesetteknek, az időseknek. Senkit nem hagytak magára, segítettek megoldani a gondokat, az étellel, gyógyszerrel való ellátást. A vírus miatt az utolsó pillanatban tudtuk megszervezni a városnapot, a tökfesztivált, a rácalmásiak karácsonyát pedig nem tudtuk, nem mertük megtartani, mert egyetlen élet is sok, ha valaki azért kerül bajba, betegedik meg, mert eljött a mi rendezvényünkre. Ezt mindenképpen szerettük volna elkerülni. Fura, nehéz év volt a 2021-es. Ugyanakkor nagy örömömre szolgált, hogy el tudtuk kezdeni a régi városháza felújítását, átépítését, elkészül pályázati forrásból a Pacsirta utca Sárközi és Mikszáth Kálmán utca közötti szakaszának aszfaltozása, a Viola utca felújítása és csapadékvíz elvezetése. Játszótér épült a Millenniumi Parkban. Kutat fúrtunk a régi, úgynevezett felső ártézi kút helyén a Duna-parton, és elkészült a környezetének is a látványterve, amelyet idén, nyár elején szeretnénk is megvalósítani, impozánst pihenőhelyet kialakítani az ártézi kút körül, a kikötő és a vízitúra-megállóhely közelében. 

 

– Feladat van bőven erre az évre is, gondolom! 

– Igen. Javában dolgozik a kivitelező a régi városháza átalakításán, felújításán. Kicserélte a tetőszerkezetet, kis tornya is lett a háznak, újak a nyílászárók, megújultak a belső terek, és kívülről már a szigetelés is elkészült. Az épület jövőbeli funkciója sem változik, legfeljebb idővel kiegészül majd. Terveink szerint ugyanazoknak a szervezeteknek ad helyet, mint korábban. A főépület idén elkészül, év vége felé birtokba is szeretnénk adni. 

Jó érzés, hogy Rácalmás népszerű település, sok kisgyermekes házaspár költözik hozzánk, vagy a helyben felnőtt gyermek maradt itt házasságkötés után is, és intézményeinket is előszeretettel választják. Ám ez újabb kihívás elé állít bennünket is. Múlt évben a bölcsődét, most pedig az óvodát kell bővítenünk egy újabb csoportszobával, hogy felvételt nyerhessenek az intézménybe beíratott gyermekek. Az említetteknek már megvan a pénzügyi fedezete. Szintén rendelkezésünkre áll a forrás a Helyes Imre utca aszfaltozására. A kivitelező kiválasztását szolgáló közbeszerzési eljárás folyamatban van, amint lezárul és az időjárás is engedi, elkezdődhet az útépítés. Nagyon fontos ez a beruházás, hiszen ütőérként funkcionál ez az utca, összeköti a Millenniumi-tótól északra elterülő utcák lakóit a központtal, az üzletekkel, az intézmények utcájaként ismert Szigetfővel, ahol az iskola, az óvoda, a városháza van. Jelenleg annyira rossz állapotban van a Helyes Imre utca, hogy a szülők csak nagy kerülővel tudnak eljutni onnan városunk központjába. A felújítással az ő életüket is szeretnénk megkönnyíteni, és az utcában lakókét is jobbá tenni, azzal, hogy a poros és gödrös salak helyett aszfaltos úton közlekedhessenek. 

Ugyancsak nagy gond a Szigetfő utcán a parkolás. Tapasztalhatják reggelente, amikor a szülők óvodába, iskolába hozzák a gyerekeket. Az óvodásokat – a bölcsődéseket természetesen még inkább – be kell kísérni, átöltöztetni, mielőtt bemennek a csoportba. Vagyis a szülőnek mindenképpen le kell parkolni az intézmény környékén. Ez jelenleg – főleg, ha egyszerre érkeznek reggelente – megoldhatatlan. Az önkormányzat megvásárolta a Körtés utca sarkán lévő telket a parkoló bővítése céljából. A kivitelező kiválasztására elindult a közbeszerzési eljárás, és a tavaszi hónapokban a parkoló kialakítása is elkezdődhet, hogy az óvodába, bölcsődébe érkezők biztonságos körülmények között tudják megközelíteni az intézményt. 

Régi gond az alsó Duna-parti utca, vagy Páskom utca – ki hogyan ismeri –, amely összeköti a part mentén Rácalmást és Dunaújvárost. Nos, idén végre ezt a nagyjából két kilométer utat is leaszfaltoztatjuk, a közbeszerzési eljárása most van folyamatban. Nagyon régóta várják az ottani ingatlantulajdonosok, akik közül sokan ott laknak, és évek, akár évtizedek óta a rossz úton közlekednek. 

Miért nem kezdtük már el a parkolók építését a Sparnál, kérdezték mostanában sokan, hiszen nagyon veszélyes közlekedési helyzetek alakulnak ki ott a parkoló autók miatt! A válasz egyszerű, és nem is rajtunk múlik a kezdés. A főutca a Magyar Közút kezelésében van, és a közút nem engedi, hogy télvíz idején munkálatokat végezzünk ott, hiszen hidegben nem lehet aszfaltozni, burkolatot építeni. A parkolók kialakításával meg kell várnunk a jobb időt, legalább a márciust. 

– Nagy öröm, hogy zö­mében támogatásból elnyert forrásból valósulhatnak meg ezek a jelentős összeget felemésztő munkálatok. Vannak további tervek is? 

– Igen, valóban hatalmas pénzekről beszélünk. És a jövőben is minden létező pályázati forrást igyekszünk megragadni, hiszen ezek jelenthetik a jövőbeli fejlesztéseink alapját. Élni kívánunk a Magyar Falu Program kínálta lehetőségekkel is. Ötezer fő alatti települések pályázhatnak, és mi még most is alatta vagyunk egy kicsivel, és támogatást tekintetében még a 2019-es lélekszámot veszik alapul, amikor még bőven ötezer alatt volt Rácalmás lélekszáma. 

Dédelgetett álom a főutca felújítása és a Kulcs–Rác­almás közötti kerékpárút

A TOP Plusz keretében is pályázni kívánunk. Szeretnénk megvalósítani például egy kerékpárutat, amely összeköti Kulcsot és Rácalmást. Ez több száz millió forintos beruházás a közvilágítással, víz­elvezetéssel együtt. Két kilométer választ el bennünket egymástól, ám mi szeretnénk nem elválasztani, hanem összekötni a településeinket, mégpedig kerékpárúttal, amelyen a lakók átkerekezhetnek egymáshoz. Ha ez pályázati forrásból nem sikerül, akkor rá sem merek gondolni, hogy máskülönben mikor lenne ebből bármi is. Saját forrásból vélhetően nem tudnánk erre áldozni. 

Levelet írtam a Fejér Megyei Közgyűlés elnökének múlt év vége felé, arra kértem, támogassa, hogy megújulhasson a Magyar Közút kezelésében lévő főutcánk, amely mintegy három kilométer hosszban szeli át városunkat. Az útburkolat teljes mértékben tönkrement az évtizedek alatt, jelentős terhelésnek, autóbusz- és teherforgalomnak, valamint Kulcs felől átmenő forgalomnak van kitéve. Felújítása több száz millió forintba kerülne. Talán van esélyünk erre a beruházásra. Tárgyaltam Molnár Istvánnal, a Magyar Közút megyei igazgatójával, aki szintén indokoltnak tartja a főutcánk felújítását, annál is inkább, mert huszonöt éve nem nyúltak komolyabban ehhez az úthoz, akkor is a közút és Rácalmás közös beruházásában újult meg. Molnár István azt mondta, a rácalmási az egyik út, amellyel ők is komolyabban foglalkozni szeretnének. Döntés ebben az évben várható. Nagyon fontos lenne számunkra. Reménykedünk. 

Pályázatot szeretnénk benyújtani a Rácalmási Művelődési Ház és Könyvtár energetikai fejlesztésére. Valamint indulni szeretnénk minden olyan pályázaton, amellyel a rácalmási emberek életén és körülményein tudnánk javítani. Ha csak a már biztosakat említem összefoglalva: a Helyes Imre utca aszfaltozása, az óvoda előtt parkolók építése, a Páskom utca aszfaltozása, a régi városháza felújítása és átépítése, az óvoda csoportszobával bővítése már önmagában óriási előrelépést jelent. Tehát nagy elánnal és szép reményekkel tekintünk előre a 2022-es esztendőre. Mint tudják, Rácalmás része a különleges gazdasági övezetnek, pályázatot kellett benyújtanunk a működéssel és a fejlesztéssel kapcsolatosan is. Az év júniusáig biztosítottnak látjuk városunk pénzügyi helyzetét, sőt, némi tartalékkal is rendelkezünk. Az év második felével kapcsolatosan pedig áprilisban, májusban adhatjuk be a pályázati igényünket, de bizakodók vagyunk a jövőt illetően. 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában