Fontos mérföldkő

2022.01.15. 11:30

Feltűzték a szalagot a Lorántffy végzőseire

A Lorántffy Zsuzsanna Technikum és Kollégium pénteken este tartotta meg a Dózsa Mozi Centrumban a szalagavatóját. Az eseményre megtelt a terem. A szalagavató ünnepség Marczona Tamás igazgató beszédével kezdődött. Az igazgató elmondta, még néhány nappal ezelőtt is kétséges volt, hogy meg tudják e tartani az ünnepséget.

Agárdy Csaba

SONY DSC

„A kialakult járványügyi helyzettel együtt kell élnünk, valószínű ez még hosszabb ideig el fog tartani. De most ilyen körülmények között kell a lehető legjobb teljesítményt nyújtanunk! Élnünk, boldogulnunk kell! Az idén is lesznek vizsgák, az idén is ki fognak nyílni a virágok, születnek új szerelmek, kötődnek új meghatározó barátságok.  Úgyhogy mindig a jövőbe kell tekintenünk, hisz a céljainkat is így tűzzük ki, de a múltunkra, tapasztalatainkra, hagyományainkra is támaszkodnunk kell!” - mondta Marczona Tamás.

Fotók: Varga Zsófia 

Az igazgató beszéde után a végzős osztályok osztályfőnökeinek kedves és humoros visszaemlékezéseit olvasták fel, a végzősök tapssal és nevetéssel díjazták a történeteket. Miután az osztályfőnökökre feltűzték a szalagot, az osztályokon volt a sor, ők is megkapták a jelet, amit minden érettségi előtt álló diák büszkén visel. 

Az osztályok műsorral is készültek, a klasszikus keringők mellett, zenés-táncos produkciókkal szórakoztatták a közönséget. A program záróakkordja egy különleges tánc volt. A diákok választhattak partnert a szüleik, vagy a rokonaik közül. Ez mindenki számára meglepetés, és egyben nagyon megható volt.

Most már jöhet az érettségi!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában